DAC, nők és életérzés: „A DAC szerves része az életemnek…” – interjú Takács Eszterrel, a klub értékesítési részlegének vezetőjével

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Minden DAC-mérkőzés levezényelése sok ember közös munkájának az eredménye. A klubnál vannak olyan nők, akik szívvel-lélekkel dolgoznak és a munkájuk által közelebbi viszonyba kerültek a focival is. Takács Eszter is azon személyek közé tartozik, akik az évek során megszerették ezt a fajta életérzést. Eszter a klub értékesítési vezetője, akinek feladatköre igazán sokrétű. Még a mindennapjait is kitöltik a klubbal kapcsolatos gondolatok, hogy miként tudná színesebbé tenni a DAC arculatát, például a fanshopon belül. Az interjúban egy olyan magabiztos és mosolygós hölgy szólal meg, akinek a DAC egy második családot ajándékozott!

Elsősorban beszéljünk egy kicsit rólad! Milyen út vezetett a DAC futballklubig?

Az egyetemi éveim alatt marketingkommunikációt tanultam. Először Pozsonyban dolgoztam a főiskola alatt egy developer cégnél mint személyi asszisztens. Miután befejeztem a tanulmányaimat, jött a felkeresés. Kezdetben egy magyar-szlovák kereskedelmi kamaránál dolgoztam, ahol Világi Oszkár az elnök. Ezt követően lettem a DAC dolgozója. Hirtelen belecsöppentem a foci világába, előtte egyetlen DAC-mérkőzésen voltam, pont azon a bizonyos 2008 novemberi Slovan elleni rangadón. Idővel kezdtem belelátni magába a jegyeladásba, hogyan is néz ki egy meccsnap, milyen adminisztrációs teendők vannak szerteágazóan egy fociklubnál. Egyre több minden ragadt rám, miközben a klub egyre inkább nőtt. Azon szerencsések közé tartozom, akik testközelből végignézhették, hova fejlődött ez az egész és mekkora változáson ment át a klub.

Pontosan, hogyan alakult a munkád a DAC-nál, milyen munkakört töltesz be a mindennapokban?

Elejétől kezdve ott vagyok a jegyeladási rendszernél, amely az évek alatt nagyon sokat modernizálódott. Eleinte egyszerű dolognak számított, hiszen volt egy nyomtatott jegy, amit értékesítettünk. Majd megújult a stadion, ezzel egyidejűleg a jegyárusítás is megváltozott.

Élünk a trendekkel és a fejlesztésekkel, amit igyekszem minden alkalommal levezényelni. Ehhez 2018-ban hozzácsapódott a DAC store, melynek árubeszerzésével és mindennemű szervezésével is foglalkozom. Sokrétű a munkám, mert a mindennapi teendőim közé tartozik a jegyeladás, az értékesítés, a fanshop körüli tennivalók.

Mindkettő részhez tartozik egy kis csapat, akiknek nagyon hálás vagyok a munkájukért. Az anyasági szabadság alatt is jól működött közöttünk az együttműködés, amit home office-ból sikerült szerveznem. Majd tavaly ősztől, a visszatérésem után más pozícióba kerültem. Bővült a munkaköröm, így már a DAC partnereivel, a VIP bérletesekkel, a szponzorokkal és reklámfelületek értékesítésével is foglalkozom. Mindemellett ugyanúgy jelen van a munkámban a jegyeladás, a fejlesztések, a fanshop, a beszállítók, ill. sales, a kampányok kialakítása, most már egy ügyes segítővel együtt, akinek igyekszem átadni ezt az életérzést.

Kijelenthetjük, hogy igazából nemcsak „szurkolói családról” beszélhetünk, hanem „DAC dolgozói családról” is?

Az igazi család mellett ez lehet a másik család. A ticketinges és fanshopos csapat tagjai között szoros a viszony, mert nemcsak kollégák vagyunk, hanem barátok is. Egy igazán jó csapattá váltunk. Sikerült jól összekovácsolódnunk az évek során, és mindig számíthatunk egymásra.

A munkád hihetetlen széleskörű és kevés szabadidővel jár! Mindent a futballklubért? 

Szerencsés vagyok, hiszen a családom toleráns a munkámmal kapcsolatosan és támogatóak, még a kislányom is, aki büszke arra, hogy „anya focimeccsen dolgozik”. Másrészről, szeretem a munkám! Azért is jó ez a munka, mert nem állunk meg, mindig van pörgés, és folyamatosan többet akarunk. Sőt, maga a vezetőség is ad erre teret, biztosítja a feltételeket, hogy merjünk nagyobbat álmodni. Igyekszünk olyan kampányokat szervezni, amelyek után az emberek élményekkel gazdagon térnek haza és maximálisan elégedettek az itt töltött idővel.

Úgy gondolom, eljutottunk egy igazán sikeres szintre, hiszen az, aki DAC-terméket vesz, tudatosítja, hogy magas minőséget vásárol.

Szeretem ezt csinálni, mert kihívásokkal teli munka. A nap elején soha nem tudom, hogy mi fog aznap történni. Mindezen felül pedig jó érzés, hogy sok emberrel találkozom, és mindenkivel képes vagyok megtalálni a közös hangot.

Szereted a munkád és szerencsésnek is érzed magad, hogy DAC részese lehetsz. Itt jön a nagy kérdés, milyen a viszonyod magával a focival, a DAC-mérkőzésekkel?

Ez azért jó kérdés, mert régi nagy vágyam, hogy végigüljek egy meccset az elejétől a végéig. A munkám miatt, mindig a „színfalak“ mögött vagyok, így nem sokat látok a pályán történtekből. Koordinálnom kell a jegyirodák, a VIP recepció és a fanshop működését, hogy minden problémamentesen történjen, és természetesen elérhető vagyok a klub partnereinek is. Így sajnos nem jut időm arra, hogy a lelátóról szurkoljak. Örülök, ha ki tudok futni, és meg tudom nézni a meccs elejét, a Nélküledet, a kezdő sípszót vagy a kezdőrúgást. A kérdésre a válasz az, hogy szeretem a focit, szeretem a DAC-ot, ezért is végzem a munkám szívvel-lélekkel. Én is szurkoló vagyok, igaz a háttérből! Azelőtt nem volt kötődésem úgy a focihoz, de a DAC ezt megváltoztatta, mert az életem mindennapi részévé vált. Folyamatosan ezen pörög az agyam, igyekszem mindig inspirációt keresni a fejlődéshez. Még a mindennapi életben is próbálok valamit találni, amit beépíthetnénk a működésbe, hogy még színesebbé váljon ezzel a klub arculata. A DAC szerves része az életemnek, nevezhetjük picit „megszállottságnak” is.

Mi a legfontosabb teendőd a mérkőzések napján?

A meccs napján korábban bejövök az arénába, még jóval a kezdés előtt. Általában végignézem, hogy minden rendben működik-e az értékesítéssel, azon belül is a pénztárral és a DAC store-al. Szétosztjuk a VIP jegyeket és szétírjuk a parkolóhelyeket. Levezénylem, hogy mindenki időben hozzájusson a tiszteletjegyéhez, majd lebonyolítjuk a csoportos belépőjegyeket is.

Minden mérkőzés alkalmával rengeteg adattal dolgozunk, úgyhogy nagy koncentrációra van szükségünk. A VIP beléptetésénél odafigyelünk arra, hogy minden zökkenőmentesen menjen, mindenki időben bejusson, és elfoglalja a helyét.

Ez ugyanúgy cél a pénztárnál is, hogy kiszolgálják az embereket addigra, mire a kezdő sípszó elhangzik. Igyekszem mindenki problémáját vagy kérését oldani, jöjjön az egy partnertől vagy a B-középből.

Mi jut eszedbe azokról a szavakról, hogy DAC-nők és -életérzés?

Az, hogy kellenek a fociban a nők! Kellenek a futballklubnál dolgozó férfiak mellé a nők, és fontos, hogy legyenek női szurkolók is! A nők a meccseket családi programként is kezelhetik. Egyre rohanóbb világot élünk, ez összehozza a családot és a barátokat. Ha egy nő elindul ezen az úton, és egyszer megéli ezt az életérzést, amit minden küzdelem nyújt, az tuti, hogy legközelebb is ki fog hozzánk látogatni! Hiszem, hogy a Nélküled közös éneklése, az első gólöröm és az emberek összekovácsolódása felejthetetlen élmény mindenki számára. Jó érzés látni, hogy a nők egyre nagyobb számban jönnek a MOL Arénába, és a véleményüket sem félnek kinyilvánítani.

Utolsóként: lehetünk bajnokok az idei évben?

Mindenképp, bízni kell benne! Szerintem most mindenki érzékeli, legyen az az A csapat kerettagja vagy a szurkolóink, hogy ennek most tényleg nagy súlya van. Úgy kell kilépni a pályára, hogy ez most a mi időnk! Egy biztos, ez a csapat, ez a stadion, ez a klub és ez a hihetetlen szurkolótábor is megérdemelné a győzelmet! Azt, hogy végre bajnokok legyünk! HAJRÁ, DAC!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább