A vasárnapi mixsorozat 140. epizódjában egy rendkívüli fiatalembert ismerhettek meg. A nádszegi származású Csillag Lajos az irodalom, az egyedi grafikák és legfőképpen a zene szerelmese. Nem elégszik meg a zene puszta hallgatásával, imád különféle szintikkel zajt kelteni. A beszélgetésben mesél gyerekkori zenés emlékeiről, az evolúcióról, ami a Coco Jambótól egészen a mai avantgárd zeneművek felé terelte, majd a cikk alján találjátok a mixet, amibe Lali nyolc szívközeli darabot választott.
Fotó: Csambal Tamás
Lajos nevét ismerhetitek a Dunszt.sk oldalon megjelent írásairól, valamint a Túlsó Part c. kisregény szerzőjeként is találkozhattatok vele. Én először egy NFG-s tárlaton bemutatott performanszban láttam, vagyis hallottam. Észbontó alkotás volt.
Csillag Lajos vagyok, író. Szerkesztőként és grafikusként dolgozom, jelenleg Budapesten élek. Általában nehéz hobbiként beszélnem mindarról, amibe belefogok, mindenesetre az írás mellett a fotózás és a zenélés, zajkeltés központi szerepet játszanak az életemben.
Járjuk végig képzeletben a zenés utadat. Kezdjük a legelején. Gyermekkorodból emlékszel, milyen hatással volt rád a zene? Mi volt az első olyan muzikális impulzus, ami megmaradt benned máig?
Meglepően élesen meg tudom rajzolni azt a pillanatot, amikortól a zenei ízlésem egyáltalán fejlődésnek kezdett indulni. Azt megelőzőleg a „zenehallgatásként” amolyan „Coco Jambo” korszakról beszélhetek. Úgy nagyjából 11-12 éves lehettem. Nem sokkal egy költözés után édesapám az én szobámban helyezte el a lemezjátszóját, és az egyik délután arra értem haza, hogy befészkelte magát hozzám és a régi lemezeit hallgatja. Az AC/DC Flick of the Switch című albumát rakta fel éppen, amely a Rising Power számmal nyit. Emlékszem a szoba elrendezésére és a fényekre. Nem tudom, mennyire volt mindez előkészítve számomra aznap, de tény, hogy a Mr. President és az O-Zone is kispadra került.
Ezek után tiniként milyen zenekarok és stílusok érdekeltek leginkább?
Na, igen, ez egészen konvencionális sztori. Mire gimibe kezdtem járni, már Iron Maiden, Scorpions, Def Leppard, magyar előadóktól Hobo Blues Band, LGT szólt a fejemben, akkoriban az AC/DC kétségtelenül megunhatatlan volt számomra, ha valaki kérdezte, milyen zenét hallgatok, az ő nevüket dobtam be. Aztán valaki megkérdezte azt is, hogy „Mást nem?” és valamiért azt válaszoltam, hogy „Nem igazán.” Azt mondták, hogy az nem egészséges, így az új emberek az életembe Polemicet, Offspringet, Hétköznapi Csalódásokat hoztak… ez utóbbitól a Commandantét, az Autonómiát és az Új Germinált szerettem. Volt egy barátom, akivel szerettük ezt énekelni Galántán, amíg kiértünk a buszmegállóba.
Akkoriban voltak olyan irányultságú terveid, hogy egyszer te is zenekarban zenélsz majd?
Több alkalommal is, bár ezek a „projektek” nem jutottak ki a próbatermekből. Mindenképpen jó emlékekként maradtak meg, de nem bánom, hogy sosem játszottam olyan zenekarban, amely végül fellépett volna bárhol, bármikor.
A középsulis és egyetemi évek alatt milyen szakaszokon mentél át, és a zene mennyire töltötte ki a mindennapjaidat?
Mivel a gimnáziumi éveim alatt másfél órát töltöttem azzal, hogy buszoztam, így ezek az utazások szinte napi zenehallgatási programpontként voltak jelen az életemben. Egy akkor számomra nagyon kedves osztálytársammal, illetve a történelemtanárommal, aki elkötelezett Pink Floyd és Dire Straits rajongó volt, rendszeresen csereberéltünk cédéket. Az egyetemi éveim előtt, egy írótáborban pedig megismerkedtem Andrung Heinzelmannal. Kiderült, hogy mindketten szeretjük a Doorst. A pasas különösmód sokat emlegette az első beszélgetésünk során a Primus nevű zenekart, akikről addig soha korábban nem hallottam még, így amikor hazaértem, az volt az első dolgom, hogy rájuk kerestem. A „Primus Wynona’s Big B.B David Letterman Show Good Quality” című találat mindentől távol állt, amit addig a zenéről el tudtam képzelni.
Hadd tegyem fel a legnehezebb kérdést. Az előbb említett korszakoktól egészen máig ki az abszolút három kedvenc előadód?
Ez folyamatosan változó, de kétségtelen, hogy Thom Yorke, John Frusciante, Josh Homme amolyan örökös kedvenc marad.
Nyáron fesztiválok, vagy téli időszakban koncertek? Te melyiket preferálod?
Vannak fesztiválélmények, amelyek meghatározóak maradtak, de mostanra az UbikEklektik, a Fekete Zaj és az UH Fest köré szerveződő események számomra a legizgalmasabbak.
Egy NFG-s tárlatmegnyitó alkalmával megvillantottad a szintetizátorbűvölő tehetségedet. Mióta tart ez a szerelem és mit szeretnél átadni a mono- és polifónikus masinákkal?
Valóban, Gyurász Mariannával, Puepue Guzaque-kal és Andrunggal közösen szervezett Horá Tyava nevű projektünk két dalát és live act szettjét hallhatták aznap este az érdeklődők. A szintetizátorok felé alapvetően régebb óta megvolt a vonzódásom, de alapvetően szinte még friss élmény, hogy ebből egy komolyabb elhatározás lett. Én magam főként a minimál és az indusztriálisabb hangzás felé tendálok jelenleg, de Andrunggal rendszeresen törjük a fejünket további közös projekteken.
Térjünk a mixre, ami az általad választott nyolc dalból áll. Mi alapján válogattad a zenéket?
Semmiképpen sem pusztán a legnagyobb kedvencekről van szó, némelyiket már egy ideje nem hallgattam meg. Két nagy tételre bontanám ezt a válogatást, amolyan „kettősséget” tükröz mindez. De lényegében mindegyik esszenciális darab, nem feltétlenül egy „korszakot” jelöl, inkább szegmenseket belőlem.
ÜZENET A MIXHEZ:
Szeretném, ha ezt az összeállítást behunyt szemekkel hallgatnák meg az emberek.
A MIX:
TRACKLIST:
1. Pearl Jam – Better man
2. Atoms For Peace – Ingenue
3. John Frusciante – The Real
4. Metronomy – Corinne
5. Metronomy – You Could Easily Have Me
6. Crystal Castles – Doe Deer
7. Молчат Дома – Волны (Molchat Doma – Volny)
8. Ewa Justka – Mindless Cycles