Fotók: Horen Instagram: @rokkorokush
Remélem, nem okozok rögtön csalódást, de semmiféle pajzán tartalom nem következik. Korhatárosnak hellyel-közzel nevezhető volna, de ez inkább a házi apokaliptikus biohorror műfaja, és úgy érzem, még nem értünk el a tetőpontra, noha Roki ügyesen építi a trasht!
Valamely direktornak ebben a zsánerben már bizonyára eszébe jutott egy olyan filmötlet, melyben a csemete vissza akart bújni a szüleibe és/vagy fölzabálni őket bőröstül, csak végül nem adtak rá pénzt. Épeszű ember ilyesmit nem is tesz. Mindenesetre ha tényleg nem készült volna ilyesmi forgatókönyv szerint, akkor nálunk épp ez zajlik anélkül.
A csecsemők születés után szeretnek a lehető legközelebb maradni az édesanyjukhoz, mivel azáltal reprodukálják a leginkább az odabent eltöltött hónapokat. Szeretnék újra magukénak tudni azt a biztonságot nyújtó zugot, ahol mást se kellett tenni, mint összegömbölyödni a testhőmérsékletű wellnessben, és hallgatni a gyorsuló-lassuló szívdobogásból álló örömódát. Odakintről ezt helyenként megtámogatja némi simogató rezonálás a lakosztály falán vagy egy vendég-szívdobogás az állandó (k)apuőrtől.
A csemete sose lesz annál közelebb a szülőkhöz, mint amikor megszületett, és egy ideig még ugyan ott marad, később ez a távolság kisebb-nagyobb léptékekkel, de nőni fog.
Apukaként Rokihoz a legközelebb értelemszerűen akkor lehettem, amikor a csöppség már világra jött. Rokival azonban épp tökéletesítjük a közelséget, és ennek van egy szívmelengető, esetenként könnyfakasztó verziója, illetve egy csontrepesztő.
A szívmelengető valahogy úgy kezdődött, hogy naponta tucatnyi alkalommal odaálltunk a digesztor elé, és hallgattuk az indusztriális muzsikát. Volt, hogy ki se kapcsoltuk.
Idővel az antennaként kimerevedő, ijedt tenyérkékből szorító öklöcskék, majd lágyan markoló kezecskék lettek.
Könnyeink fakadnak, mikor Turpi úrfink roppant határozottan odahozza kedvenc könyveit, beleül az ölembe, majd privát szféránk egyik legmeghatóbb pillanata következik, amit sose fogtok látni/hallani: állathangokat adok ki! Tyúk, kakas, malac, tehén, kecske, birka, kutya, macska, helyenként medve, elefánt és majom, de a többivel bajban vagyok. Mindenhol koala- vagy mosómedveformák – minden, ami maci, de nem brummog. Vagy róka, ugyebár. Mégis mit mond a róka? Eszembe jut ugyan a híres Ylvis-dal, de azt még Reni előtt se merem eljátszani, mert belehal a röhögésbe!
Miközben pedig én tolom a dzsungelt vagy a háztájat, Roki ugat. Pillanatnyilag az összes állatot látva, aminek négy lába, és némileg kutyára emlékeztető formája van. Míg én cikizem magam, meg szégyenlősködök, addig ő lesöpri a cselekményről a ballasztot, és ugat. Probléma? Végülis folyton ugat a fél világ, csak valakit értünk, a legtöbbeket meg nem.
De miközben én törökülésben ülök, ő az ölemből nemcsak könyvet lapoz (= tép), hanem legózik, építőkockázik, puzzle-zik.
Ezt egyáltalán nem tanítottuk neki; ő kitalálta, hogy így lesz, és kész. Közel hozzám.
Amikor meg nem rajtam, hanem mellettem ül, például mesenézés közben, fürdés után vagy reggeli előtt, akkor rám hajtja fejét és keresi az ujjam, hogy megfoghassa. Felőlem itt meg is merevedhetne az idő, különösen akkor, ha Reni is ott van.
Ha viszont hármasban vagyunk, már előjön Rokiból a Jigsaw. A Fűrész csontrepesztő játékmestere, aki leckéztet bennünket.
Reni cicijén úgy jár, mint egy rotor. Le is kaszál maga körül mindent, legyen az fej, végtagok vagy belső szervek. Ha a Mortal Kombat szenzorai ilyenkor rajta lennének, minimum eggyel gyarapodna a méltán hírhedt kivégzések sora.
Merthogy aztán én következem. „Csikizd meg az aput, Roki!” – biztatja Reni, ám erre szokatlan válasz érkezik. Rájött, hogy a legélesebb hangot úgy csikarhatja ki belőlem, ha a szőrt tépi a mellkasomon vagy a hasamon. Majd felfedezi, hol a fejem, és úthenger/buldózer módba kapcsol.
„Erre ráérsz majd 40 év múlva” – mondom neki, miközben a vánkusával készül megfojtani. A hatásra viszont most kíváncsi. Miközben pedig keresem az utat, ahol még hozzájuthatok némi oxigénhez, kitör belőlem a kuncogás. És belőle is.
Most azt gondolhatod, hogy ez ébredés után történik. Hiba. Épp elalváshoz készülődünk. Roki, mint valami ős-need-for-speedes, az utolsó kraftot is turbóval, padlógázon nyomja ki magából. Aztán utánunk a tűzözön. Végül minden elcsendesedik, és miután elült a pernye, összebújunk.
Borítékoljuk, hogy mint előző nap, úgy ma is túléltük az atomtámadást. De mindjárt itt a reggel, már épp áll össze az újabb töltet – szeretetből, gyengédségből, távol-keleti harcművészetekből! Gyerekjáték lesz!
AZ ÖSSZES EPIZÓD: