FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Ha jobban belegondolok, mai témám érdekességét kissé felülírta az idő kereke, hiszen szökőkutat immár sok családi ház udvarán is találunk, nem beszélve a kommersz helyekről, hotelokról, stb. Funkcióját tekintve ugyanarra hajaznak, mint a közterületi „társaik”, az esztétikai szempont, illetve a nyári melegben a hűsítés szándéka a közös céljuk. Legutóbb, mikor a városban jártunk, az akkor aktuális dolgaink intézése közben arra gondoltam, milyen szép is lenne egyszer listára venni a szerdahelyi közterületen lévő szökőkutakat. Ezen szándékomban ismét egy történet erősített meg, a Bartók Béla sétányról hazafelé tartva.
Egy család állta körül a „Centrum áruház” [az idősebbek tudják, miről beszélek] előtti delfines szökőkutat, apa, anya, gyerekek és a nagyi. Nem volt nehéz kitalálnom, bár elképzelhető, hogy tévedek a szereposztást illetően. A kisgyerek a szökőkútban pancsolt, én pedig eléggé megrökönyödtem rajta, hogy a szülők ezt engedik neki. Mondtam is a feleségemnek, hogy nem túl higiénikus, és covid, meg minden, mire ő gondolkodás nélkül rávágta: „amikor gyerekek voltunk, mi ugyanígy pancsoltunk a szökőkútban, sőt meg is fürödtünk benne!” Végül is…
…igaz, a gyerek az gyerek, ha már minden felszáradt a városban, ő meg fogja találni az egyetlen tócsát, hogy végiggázoljon rajta, sőt, kettőt még ugrik is benne, biztos, ami biztos.
Na de lássuk szép sorjában azt a bizonyos listát két részre szedve a témát. Az első rész (most a hasamra csapok) 1980-ban „játszódik”, és a négyéves Roberto éppen a rózsaligeti szökőkút koszorúján (vagyis a medence peremén) futkos körbe-körbe, nagyapja legnagyobb örömére. A szerdahelyi „felhőkarcolóktól” nem messze kialakított pofonegyszerű szerkezet egyetlen vízrózsából állt, s ha nem lett volna középen egy számomra azóta is beazonosítatlan téridom – szobor, azt mondanám, feleslegesen nagy volt a vízfelülete a kb. fél méter magasra spriccelő kútnak. Klasszikus szocis stílus, ám hozzá tartozott a lakótelepi idillhez, mögötte egy fallal, melyről felnőtt fejjel megtudtam, hogy műalkotás. A fal megmaradt, a szökőkút helyén ma autók parkolnak.
Innen csak egy ugrásra volt a Fenyves lakótelep ékköve, egy mozaikcsempével borított négyzet alakú szökőkút.
Érdekes, hogy ez az egy maradt meg hírmondónak, illetve csak a koszorúja, amibe földet pakoltak és virágágyásként éli szürke mindennapjait. Azért is érdekes számomra, mert már feledésbe merült, hogy is műkődött anno. Nem úgy a hotel parkjában lévő, de erről nemrég szót ejtettem, így most tovább lépek az állomási parkba. Hasonló volt a fenyvesihez, bár van egy korabeli fotóm a családi archívumban, amin kissé másképp nézett ki, mint amire én emlékszem. Magasabb peremű külső medencével, középen a szintén négyzet alakú szökőkúttal. Azt hiszem, mindegyiknek más-más „hangja” volt, az állomási itt csobog a fülemben azóta is. A tűzoltószertárnál halak is voltak a medencében, és pénzt dobáltunk bele, hogy teljesítsék három kívánságunkat.
Az egykor és most közé, amolyan áthidaló korszakba raknám a kultúrház előtti szökőkutat, mindenkor kör alakú központi alapegységgel. Többször átalakították már, csak a három grácia maradt a helyén.
Volt, hogy zenélt is, és ez küldte legmagasabbra a vizét mind közül. Szerintem ebben pancsolt a legtöbb szerdahelyi gyerek, illetve télen közelebbről is szemügyre vehette a néniket, pontosabban azt az egy nénit, háromszor. Tessék otthon feltenni a kezeket, ha igazam van. Közben el is jutottunk a mába, és maradunk a városközpontban. Ott van ugye a már említett delfines, aztán a mellette lévő udvarban egy fali szökőkút-féle halakkal, itt-ott szintén némi apróval az alján, illetve a Vámbéry téren az a félgömböt formázó, kör alakú medendével.
Azelőtt nem sokat számított talán, de mára biztos vagyok benne, hogy mind vizét visszaforgató fajta. Gondolom vízfertőtlenítőt is adagolnak beléjük, de azért felvetődik a címbeli kérdés: pancsolhatnak-e a gyerekek a szökőkútban?
(Roberto)