Ma épp arra vágyom, hogy legyen valami velem született feladatom. Legyek egy név, egy vagyon, egy szakma, egy vallás örököse, vagy művész szülők gyereke és hagyatékuk őrzője, legyek vállalkozó, aki a szakmájának él, legyek utazó, hegymászó, kalandor, legyek szakács, szobafestő, könyvtáros. Legyek építész, nővér, pedagógiai asszisztens, legyek varrónő, legyek mesélő, táncos akrobata, gyermekorvos, cipész. Mindegy is, mi, csak legyek valaki.
Azt kívánom, hogy csak egy pillanatra ne kelljen kitalálnom magam, hanem a fonalat tartva megtaláljam a lényegem, ahelyett, hogy azt elveszítve folyton csak keresném és keresném. Szeretném, ha egy kicsit nem kellene a jövőn aggódni, csak a hétköznapokra koncentrálni. Azt kívánom, hogy bárcsak ne az a fene nagy tenni akarás vezérelne, aminek elsődleges célja az életben maradás és az életben tartás. Ha csak egy kis időre beterítene az a valami, ami színt, anyagot és tartást adna, amit nem magamnak kellene szőnöm, szegelnem és ácsolnom. Valami, amihez, amibe csak elég lenne megszületnem, ami alanyi jogon az enyém.
Nem vagyok kész. Vajon nem is leszek? Alakot csak a satu ad. A lélek eleven, meghatározhatatlan kontúrjaival mozogni vajon áldás, vagy átok? Lehet-e vadul özönleni az éterben, fényesen forrongani és hagyni, hogy vigyen?
Ma nagyon szeretném, ha nem kellene elgondolnom a utam és megformálnom a céljaim. Jó lenne, ha csak egy kis időre egy olyan valaki lennék, aki már kész van és nem gondolkodik a lét értelmén folyton.