Nők, akik építenek | Bia bekérdez

Harrah Brown a georgiai Atlantában élő amerikai nő, aki ingatlanügynökként dolgozik. Két évvel ezelőtt nőknek szóló életmód-tanácsadás lett a hobbija, ami később a foglalkozásává is vált. Létrehozott egy online közösséget „Empowered Woman”, azaz „Magabiztos Nők”, amibe a világ minden pontjáról kapcsolódnak be nők. Elmesélte a történetét, hogyan is kezdett új életet 60 évesen, amikor véget ért a kapcsolata, s elköltözött egy lakásba. Összeszedve minden erejét elkezdett edzeni, fejleszteni magát, aminek a hatására egyre erősebbé vált fizikailag és mentálisan is. Az utóbbi években részt vett Jack Canfield oktatóképző tanfolyamán, amelyen az önbecsülés és a siker pszichológiáját tanulta. Én az interneten bukkantam rá és januártól heti szinten kapcsolatban vagyunk. Neki köszönhetően tanulhatok egy olyan közösség női tagjaitól, akik a világ különböző pontjain élnek. Neki köszönhetően hiszek abban, hogy te döntöd el, hogyan öregszel meg. Ez is egy lehetőség, így is lehet.

Tóth Erzsébet Fanni a Lean in Femspace alapítója, ami az Ausztriában élő magyar nők professzionális, nonprofit egyesülete. Szlovákiából származik, de már több mint 10 éve Bécsben él. Társadalomkutató, viszont mögötte rengeteg tanulás van más-más területekről is. Szakterülete a traumák, pontosabban hogyan is tudjuk beépíteni ezeket a kellemetlen emlékeket abba, hogy kik is vagyunk mi. Fanni munkásságára is az interneten bukkantam rá, amiért áldom a közösségi médiát, mert néha tényleg csodákat művel. Néha azt éreztem, hogy a Lean in Femspace oldalát olvasgatva többet tanultam, mint sok évig könyökölve az iskolapadban.

A nők történelmének a hónapja alkalmából hoztam nektek ezt a két elképesztő nőt, akik alkotnak, akik egy női közösséget építve adnak, s ők maguk is fejlődnek.

Mi inspirált abban, hogy létrehozz egy közösséget, ami ennyi nőt megmozgat?


H. B.: Az „Empowered Woman” (Magabiztos Nők) elnevezésű online közösség 2022 februárjában kezdődött. Mivel a testmozgással kapcsolatos tapasztalataimat megosztottam a közösségi oldalaimon, a követőim elkezdtek érdeklődni, kérdéseket feltenni az egészség és fitnesz kategóriákban: szerették volna, hogy segítsek nekik elkezdeni az életmódváltást. Konkrétan megkerestek, hogy van-e egy általam készített program, amit követhetnének. Több hónap telt el így, mire végre elhatároztam, hogy elkészítem ezt a programot, hogy segíthessek minden nőnek, aki tanácstalanul áll a döntések sokasága előtt, de nem tudja, hogyan is vágjon bele egészségének és mentális jólétének fejlesztésébe.
T. E. F.: Amikor kikerültem Bécsbe, akkor nagyon ellubickoltam a nyüzsgő életben, a kollégákkal bejárt nemzetközi konferenciákban, viszont amikor anya lettem, azt éreztem, hogy beszűkült körülöttem a tér. Részmunkaidőben végig megtartottam az állásomat. Miközben vittem az egyik ringatóra a babámat, azt láttam, hogy szinte mindenhová magasan képzett nők járnak gyerekekkel. Később egy bécsi baba-mama fórumra kiírtam egy kérdést, hogy lenne-e igény egy olyan női klubra, ahol rendszeresen lennének szakmai dolgokkal kapcsolatos rendezvények. Óriási volt rá az igény, aminek a hatására a Loffice is felfigyelt, ahol az első workshopot tarthattuk. Nagyon sok nőtől érkeztek felajánlások, akik különböző szakmákban helyezkedtek el, aminek köszönhetően mindenki hozzá tudott tenni a hálózathoz. Nagyon gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak Bécsben fogunk tevékenykedni. Azóta mentorálunk nemzetközi szinten, valamint jelen vagyunk az online térben is.

Mit kínál az általad alapított közösség?


H. B.: Ez a program egy biztonságos teret biztosít a nőknek az online összejövetelhez, és más nőkkel való kapcsolattartáshoz. Sokaknak reményt ad, mivel néhányan nehéz időket élnek át vagy éltek át, legyen szó az állás elvesztéséről, házastárs elvesztéséről vagy egészségügyi problémáról. Ebben a biztonságos térben „megengedetté” válik számukra, hogy sebezhetőek legyenek. Támogatást és javaslatokat kaphatnak a többi nőtől. És csak az a tudat, hogy valaki törődik veled, nagyot tud dobni egy csalódott nő önbecsülésén. Itt nem „kötelességből” vagyunk barátok, sokkal inkább azért, mert mindannyian átélhettünk valami nehezen feldolgozhatót és rosszat az életben, éppen ezért mindannyian ott vagyunk, hogy támogassuk egymást, és ez néhány nő számára az egyetlen ok, amiért megéri reggel felébredni.
T. E. F.: Segítő hálózatnak is szoktuk hívni magunkat. Egy nagyon erős online közösség vagyunk, ami nemcsak azoknak lehet hasznos, akik Bécsben élnek, hanem mindenkinek. A programok 10 hónapon keresztül havi rendszerességgel valósulnak meg, általában évente 10-12 rendezvényről van szó. Váltakozni szoktak a szakmai (például nők és a pénzügy, hogyan írjunk önéletrajzot, bármi) és a kulturális programok. Teret adunk Ausztriában sikeres magyar művészeknek és olyanoknak is, akik otthonuk elhagyása után külföldön építik újra a szakmai életüket.

Milyen érzés ennyi nőt inspirálni?


H. B.: A legjobb az egészben, hogy láthatom, ahogy a programban résztvevő nők előrelépéseket tesznek, látni azt a sikert, amit abban az örömben tapasztaltak meg, mikor elérnek valamit. Olyan egyszerű dolgokról van szó, mint például, hogy valaki lemond a sütiről, valaki az alkoholról egy egész hónapra, valaki más pedig elkezd rendszeresen sétálni. Sok nő számára a legnagyobb kihívás, hogy jól érezzék magukat a bőrükben.
T. E. F.: Azt gondolom, hogy aki sokat kapott, annak az a dolga, hogy azt adja is tovább. Van bennem egy erős vágy, hogy azok a dolgok, amiket én a világból kaptam, tovább tudjam adni.

Mi lenne az a tanács, amit adnál az én generációmnak?


H. B.: Mindenképp kövesd a szenvedélyed, amíg az nem válik az életformáddá, és semmiképpen ne add fel könnyen. Van valami, amit a halmozás törvényének hívnak: egyre több bölcsességet és tudást szerzel, ahogy egyre több időt szánsz a szenvedélyedre, és nem adod fel azt. Ha meg akarod találni azt, ami igazán lázba hoz, kezdd az életmódbeli szokásaiddal! Sportolj, hozd magad formába! Meglepődnétek, hogy mennyi nő nem figyel oda ilyen apróságokra, mint például lefekvés előtt lemosni a sminket, vagy a fényvédő fontosságára. Az én fiatalabb koromban erre nem hívták fel a figyelmem, pedig fontos lenne.
T. E. F.: Utazz akkor is, ha úgy gondolod, nincs rá pénzed! Rengeteg lehetőség van, bár néha nem dobja elénk az élet, de attól még ott van. Minden egyes utazás többé tesz minket, mint amik vagyunk. Szerintem mindenkinek meg kellene tanulnia legalább 1 világnyelvet, hiszen ha azon a nyelven is olvasol, akkor sokkal többet látsz a világból, illetve sokkal több ajtó kinyitódik előtted. A másik dolog, amit mondani szoktam, ha valaki azt mondja neked, hogy nem lehet, akkor azt neki nem lehet. Igenis lehet, sokat kell lenni érte, de lehet.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább