Képek és videó: Soós Bertalan. A külön meg nem jelölt archív képek a szerző gyűjteménye.
Bármily hihetetlen, idestova ötven éve lesz annak, hogy Dunaszerdahelyen több állami kereskedelmi vállalat közös áruházat nyitott Kék Duna néven. A szocializmus idejében működő legendás üzletek, még azok hiányosságai ellenére is, egy letűnt korszak bájos varázsát hordozták magukban. A 22 millió csehszlovák korona ráfordítással épült áruház – 2410 négyzetméternyi üzlettel és 1410 négyzetméternyi raktártérrel – fő beruházója a pozsonyi OTEX-Textil nemzeti vállalat volt. Napjainkban, amikor a bevásárlóközpontok és plázák korát éljük, nosztalgiával tekintünk vissza azokra az időkre. A mai üzletek gazdag kínálatát ugyan hiába kerestük volna, viszont a mennyiséggel garantáltan vetekedett a minőség! Sok mindenre szert tehetett itt az ember, legyen az ruhanemű, méteráru, füzet az iskolába, játékok vagy éppen a „vasasból” egy anyacsavar.
Gyakoriak voltak a pult alól árult termékek, s ha szerencse érte az embert – vagyis inkább ismeretsége volt –, némi várakozás után hozzájuthatott hőn áhított csecsebecséjéhez. Így kaptam kézhez életem első digitális videójátékát, a szovjet Elektronika cég eszközét. A nem túl bonyolult kvarcszerkezet lényege abban rejlett, hogy a búvár minél több aranyat gyűjtsön, miközben egy óriási polip lábaival fáradhatatlanul az életére tör. Ez a mai szemmel nézve nevetséges kis kütyü, akkoriban egyfajta státuszszimbólumnak számított a gyerekek körében. A Kék Dunából való életem első focilabdája, első tranzisztoros rádiója, illetve az első öltönyöm is! A „megyünk a Dunába” kifejezés nem feltétlen a folyamunkhoz való vonzódást jelentette, hanem egy újabb kalandos vásárlást a tágas áruházban. Főleg karácsony előtt, amikor az évközbeni hiányosságokat a lehetőségekhez mérten igyekeztek orvosolni.
1977. november 28-án adták át, a város első, valóban áruháznak nevezhető üzletházát. Korábban ezzel a címmel a Jednotához köthető, de sokkal szerényebb paraméterekkel rendelkező Centrum áruház büszkélkedhetett a mai Bartók Béla sétányon.
A kétemeletes kocka alakú gigantikus szocreál építmény teljesen átrajzolta az óváros képét. A tervektől a megvalósításig csaknem egy évtized telt el. 1968 februárjában a pozsonyi OTEX-Textil nemzeti vállalat kezdeményezte egy „iparárura szakosodott üzletház” építését a Dukla téren – vagyis a mai Vámbéry Ármin téren. Az OTEX specializált ruházati és textilüzleteinek hálózatát működtette Szlovákia-szerte. Más források szerint az építkezési kérvény szó szerint leszögezte: „a nagy üzlet kezdeményezése a város vezetésétől indult” – Vajda Barnabás: Dunaszerdahelyi épületek, terek, kultuszok c. tanulmánya alapján. Így épült meg a hetvenes évek elején elkezdődött szisztematikus város- és területrendezési tervekkel összhangban, az Óváros – vagy Öreg város projekt keretében városunk első nagyáruháza. A Kék Dunában hat állami vállalat üzlete került elhelyezésére.
Kivitelezője – több más középülethez hasonlóan – a Járási Építőipari Vállalat volt.
„1977-ben tíz épületet kollaudálták. A legfontosabb a Művelődési Ház és a Kék Duna Áruház, ahol a városnak sok ideiglenesen elhelyezett üzlete kap kulturált eladóhelyet. Az épületeket a JÉV kiváló minőségben készítette el…” – Újszó, 1977. 11. 17.
Az áruház építese miatt 12 ház került lebontásra. Közülük a legnagyobb és leghíresebb az az ún. Wetzler-féle sarokház volt, amelyet Wetzler kereskedőházként is ismertek. A források gyakran úgy emlegetik a Kék Dunát, mint egy áruházat, ami a Wetzler-ház helyén épült. Bár Wetzlerék háza városunk többi ingatlanjaihoz képest valóban monumentálisnak azámított, az állítás csak részben igaz. Wetzlerék házának nagyságát mutatja azonban, hogy a 2. világháború után a városba visszatért zsidók megújuló hitéletének egyik központja lett. Merthogy a Nagyzsinagóga mellett a volt zsidó hitközségi székházat is bombatalálat érte.
„Wetzlerék háza nagyon nagynak számított. Kétszárnyas, nehéz kapuján stráfkocsi is be tudott menni lovakkal az udvarba. A Csillag utcára nézett a ház baloldali szárnya, de bejárata csak a templomtérről volt. Megbecsült vállalkozó családról beszélhetünk, és mint sör-bor-pálinka nagykereskedőket, ismerték őket egész Nagymagyarország területén. Házuk bal oldalán volt a borospince lejárata, ahol kisebb pálinka- és sörfőzde is működött. Pincéjükben nem csak fahordókban tárolták a bort, hanem óriási falazott és belülről üveggel kiöntött tárolókban is. Sokan kíváncsiskodtak, amikor traktorokkal próbálták kihúzni a helyükből ezeket a tárolókat az épület bontásának idején…” – Kornfeld Tibor: Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely c. könyve alapján.
A Kék Duna áruházban hat állami kereskedelmi vállalat: az OTEX textil és ruházati cikkek, a Domáce potreby és a Drobný tovar háztartási cikkek és iparáruk, a sport- és játékszerek, a Drogéria, valamint a Klenoty, óra és ékszer üzletei kerültek elhelyezésre. A farmernadrágot egy nap alatt eladták – már ha jött egyáltalán –, viszont ott volt az elnyűhetetlen „teszil”, vagy épp’ a „bársony” anyagú nadrág, mely tíz mosás után is tartotta formáját. Hogy mégse fényezzem túl a múltat, az akkori pólók javarészt műszálasok voltak, melyekben egy óra alatt olyan szagú volt az emberfia, hogy a görény jónapot köszönt neki. Az árakat az állam garantálta, nem pedig a piac! „Szavakból tettek” címmel közölt beszélgetést 1977 augusztusában az ÚjSzó Gyurcsik Józseffel, a Dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság elnökével:
„1975/76-ban az óvárosban kilenc modern üzletet adtak át, épül egy újabb szolgáltatóház, melyben az ISTER ipari szövetkezet különböző javítóműhelyei kapnak otthont, jövőre kezdik egy modern, a tervek alapján azt is mondhatjuk, párját ritkító vásárcsarnok építését, s még októberben szeretnék megnyitni a Kék Duna áruházát, mely 25 millió korona ráfordítással épült…” – Vasárnapi Újszó, 1977. 08. 14.
Októberből végül november lett. Elképzelhető persze – s erre utalást is találtam –, hogy a dunaszerdahelyi kultúrházhoz hasonlóan, a Kék Duna áruházat is, „a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére” szerették volna átadni, a Kék Duna azonban valószínűleg nem készült el időben. A Városi Művelődési Központot végül 1977. november 4-én nyitották meg, a Kék Dunát november 28-án. Az áruház ünnepélyes átadásakor többek közt jelen volt Dezider Goga, Csehszlovákia kereskedelmi minisztere is. Pár héttel a megnyitás után „Aranyvasárnap a Kék Dunában” címmel közölt egy írást az ÚjSzó:
„Kivilágított kirakatok, nyitott üzletek, vásárolni igyekvő emberek. Dunaszerdahelyen ezúttal a legtöbben a november végén megnyílt új áruház, a Kék Duna felé igyekeztek. Ide tértünk be mi is, hogy megtudjuk, milyen áruválasztékkal várta a vásárlókat az új áruház. Legtöbb ajándékot karácsonykor minden családban a gyerekek kapnak. Erről árulkodott az is, hogy az áruház játékrészlege nyitás után percek alatt megtelt. A vásárlók nem csalódtak, mert játékokkal teli polcokat találtak. Sok szép játékot, babákat, babakocsikat, kínai játékzongorákat, kerékpárokat, angol játékedényeket, különféle autókat kínáltunk a vevőknek – mondta Kocsis Magda, a részleg vezetője…” – ÚjSzó, 1977. 12. 19.
„A szomszédos óra- és ékszer részlegen is igazi csemegéket vásárolhattak az érdeklődők: gyönyörű aranyékszereket, kínai ezüstkarkötőket, gyűrűket, teás és kávés készleteket, szovjet, hazai, svájci és német gyártmányú karórákat. A háztartási és villamosfogyasztási cikkek s az üvegáruk osztályán is nagy volt a forgalom. Tranzisztoros rádiók, hajszárítók, kávéskészletek, pezsgős és konyakos poharak kerültek a bevásárlótáskákba. – Szombaton 120 ezer korona értéket adtunk el, ma pedig még nagyobb bevételre számítunk. Nemcsak hazai, hanem külföldi áruból is bőséges a választékunk – tájékoztatott Mancal Aranka, a készruharészleg vezetője. – Olasz és angol gyermekkabátokat, nadrágokat, férfibundákat kaptunk pénteken, ezek iránt a legnagyobb az érdeklődés. A darab és méteráru osztályon is sorakoztak a vevők a pénztárak mindkét oldalán fizetésre és a bevásárlókosárra várva. De érdemes volt várakozniuk, mert polcokon minden árufajtából, férfiingekből, női és gyermek kötöttárukból gazdag volt a választék. Elégedettek az áruház vezetői és elárusítói is, mert a Kék Duna első aranyvasárnapja a vártnál is jobban, s a bevételt tekintve is „fényesen” sikerült” – ÚjSzó, 1977. 12. 19.
„Megkedvelték a vásárlók – Látogatóban a Kék Duna áruházban” címmel az áruház féléves fennállásáról közölt összefoglalót az ÚjSzó. Nem hirdették óriásreklámok, nem küldtek szét szórólapot, híre mégis bejárta a környéket, s a Kék Duna a járásbeliek kedvelt vásárlóhelye lett. Sőt, gyakran idegen rendszámú autókat is látni lehetett az áruház előtti parkolóban, vagy éppen a Csillag utcában. A Csillag utca, akkoriban hivatalosan Üzletsor utca – napjainkban Bartók Béla sétány – még kétsávos autóút volt, ki és bejárattal a Jesenský utca felől is.
„22 millió korona beruházással épült az áruház, 2410 négyzetméternyi üzlet, 1410 négyzetméternyi raktártérrel – tájékoztat Kostra Lászlóné, az áruház gazdasági felelőse. Fő beruházója az OTEX vállalat volt, s bizonyos százalékkal hozzájárult a Domáce potreby, a Drobný tovar, a Klenoty és a Drogéria vállalat is. Az átadás, november 28-a óta eltelt időszak igazolta, hogy jó és hasznos befektetés volt a Kék Duna építése: havonta több mint 10 millió korona átlagforgalmat bonyolít le. Legnagyobb a bevétel a háztartási cikkek osztályán. Itt valóban megtalálható minden, amire egy korszerű háztartásban szükség van. -Éppen ez az előnye annak, hogy egy osztályra összpontosították a háztartási felszereléseket: az üveg- és porcelán dolgokat, a háztartási gépeket stb. – mondja Třesohlavá llona, az üveg- és porcelánrészleg vezetője. -Havonta átlag 2,5 millió korona érték talál gazdára a mi osztályunkon…” – ÚjSzó, 1978. 06. 14.
„A textil- és darabáru részlegen éppen árut csomagoltak, amikor ott jártunk. -Havonta háromszor járunk rendszeresen áruválasztásra a pozsonyi nagyraktárba. Igyekszünk beszerezni a legkeresettebb, a modern és divatos cikkeket is. Néha sikerül, néha nem – mondja Ladislav Kudla, a textil- és darabárurészleg vezetője. – Gyermek kötöttáruból, harisnyanadrágokból és divatcikkekből nem tudjuk kielégíteni a keresletet – egészíti ki a hallottakat Rácz Margit, elárusítónő. – Az új, önkiszolgáló elárusítási forma bevált a mi részlegünkön is. A régi üzletekben erre nem volt lehetőség. A vásárlók könnyebben megveszik az árut, ha válogathatnak, nézegethetik, és így sokszor olyasmi is a kosarakba kerül, amit eredetileg nem is szándékoztak venni – folytatja a részlegvezető. Az áruház a vásárlasi lehetőségen kívül bizonyos szolgáltatásokat is nyújt a vásárlóknak: a háztartasi cikkek részlege 20 kilométeres körzetben ingyen gondoskodik az árú hazaszállításáról; a megvásárolt anyagot ki is szabathatja a vevő; a készruha részlegen szabóműhely is van, ahol az igazításokat végzik; az illatszerrészleg mellett pedig kozmetikai szalon működik…” – ÚjSzó, 1978. 06. 14.
Ami azt illeti, ezek a boltok korábban is jelen voltak városunkban, szétszórva, kisebb üzletekben, de jóval szerényebb kapacitással üzemeltek.
Jellemző volt, hogy aki megtehette, felugrott Pozsonyba, ahol nagyobb választékot talált. A Kék Duna megnyitásával ez a tendencia megváltozott, s már csak azok jártak vásárolni a fővárosba, akiknek valóban égette a zsebüket a pénz. Vagy ha külföldi cuccot óhajtott meg a kedves vevő, s persze hozzájutott elegendő mennyiségű ún. bonyhoz. Ezek a Tuzex utalványok speciális vásárlási utalványok voltak a szocialista Csehszlovákiában, amelyek fizetési eszközként szolgáltak a Tuzex üzletekben. Lehetővé tették nyugati áruk (ruházat, elektronika, élelmiszer) vásárlását, amelyek a szokásos hálózatban nem voltak elérhetők. Az utalványokat hivatalosan bankokban történő, korlátozott valutaváltással, vagy illegálisan a feketepiacon, ún. „vexlároktól” lehetett beszerezni. „Ajándékvásár – aranyvasárnapi körkép” 1979-ben:
„Szemlénket az áruház földszinten lévő háztartási kellékek osztályán kezdtük. – A legutolsó szállítmánnyal porcelánárut, tányérokat étkészleteket kaptunk – mutat az egyik pult előtt kígyózó sorra Třesohlavá Ilona, a részleg vezetője, – Poharakból, kerámiatárgyakból is van választék. Ajándékként többféle hajszárítót, villanyborotvát tudunk ajánlani. Hiányoznak azonban a külföldi gyártmányú magnetofonok, táskarádiók, sokan keresnek kávéőrlőt és hajsütővasat. A készruha részlegen szintén „friss” árukészlet várta a vásárlókat: többek közt hazai és külföldi gyártmányú kordbársony-nadrágok, fiúfarmerek, ízléses öltönyök és felöltők. Gyermekruhákból, kabátokból is jó volt a választék. Egyedül női kabátokból és ruhákból szerény, illetve hiányos a kínálat, különben az áruellátásra ezúttal sem mi, sem a vásárlók nem panaszkodhatnak – mondta Mancal Aranka, a részleg vezetője. Nem mondható el ez viszont a játék- és sportrészlegről. A polcok ugyan nem voltak üresek, válogatni mégsem volt miből. Hiányoztak a játékautók, építőkockák, mechanikus játékok…” – ÚjSzó, 1979. 12. 17.
Persze akadtak továbbra is olyan speciális üzletek, amelyek nem értek el Dunaszerdahelyre, vagy nem mindig.
Már gyerekként a vasút szerelmese voltam, s mint olyan, lehetőségem szerint a modellvasutamat bővítgettem. A Kék Duna játékrészlegén olykor hozzá lehetett jutni egy-egy szetthez, viszont Pozsonyban több ilyen bolt működött, ahol kedvére válogathatott az emberfia. A szerkocsis gőzmozdonyomat a fővárosban vettem, méghozzá „eszméletlen” áron, 350 koronáért! – csak szemléltetésképpen: a tej literje akkoriban 2, ill. 3,10 Kčs volt! Amire szintén emlékszem, hogy a H0-ás modellvasutam egyik hálózati transzformátorát viszont biztosan a Kék Dunában vásároltam – természetesen pult alatt. Illetve egy kék kismozdonyt kettő vagonnal. Anno sem volt olcsó hobbi, napjainkban pedig inkább nem is mondom! „A pult másik oldalán”, ez a címe a következő cikkrészletnek:
„A dunaszerdahelyi Kék Duna áruházban kellemes környezetben dolgozik a 15 tagú kollektíva. Nagy Mária vezető utasításaira kerülnek a polcokra a játékok, iskola- és irodaszerek, ajándéktárgyak és más árucikkek. Néhány fiatal eladó nevetve tolja a helyére az új gyerekkocsikat, mások különböző sportszereket, halászfelszerelést visznek a megüresedett polcokra…” – ÚjSzó, 1981. 06. 14.
Ilyen volt ez a korszak, utólag jókat mosolygok rajta. Annyi bizonyos, megtanított türelmesnek lenni, és tényleg csak arra vágyni, amihez szabadon hozzájuthattam. Hogy cseréltem volna, ha tudom, mostanság elég egy applikáció a vásárláshoz, s néhány nap múlva a futár házhoz hozza a kisvonatot? Határozottan nemmel kell, hogy feleljek.
Az egy sokkal emberségesebb világ volt, a maga puritán viszonyaihoz képest is!
Az áruház méteráru szekcióján különösképpen szívesen időztem, ott ugyanis gombokat lehetett kapni. Aki már gombfocizott életében, az tudja, hogy az igazi élményt nem a fröccsöntött, tégelybe zárt, képpel és névvel ellátott „originál” csapat szolgáltatja, hanem a sima gombok. Esténként pedig a kivilágított kirakatokat nézegettük édesanyámmal. Ez volt ám a jó program. Nem akartunk venni semmit, mindössze lestük a felhozatalt. Ízlésesen felöltöztetett próbababák kínálták a boltok legújabb portékáit. Nem léteztek még reklámújságok, csak így tudta meg az emberfia, hogy érdemes lenne-e bemenni. Persze csak úgy divatból benézni nem volt szokás, annyi pénzünk sosem volt, hogy stresszoldásképpen vegyünk egy cicanadrágot vagy pólót. Ergó: a shoppingolás fogalmáról kb. annyi tudomásunk lehetett, mit az atomfizikáról.
A Kék Duna áruház – reklámoktól mentes – homlokzatán csak a mozaikszerűen elhelyezett téridomok csoportja színesítette az éjszakát.
Meg az áruház tetején lévő égszínkék felirat, ami egy kis játékra adott lehetőséget. Tudniillik, édesanyámmal megtippeltünk, melyik betű nem világít majd legközelebb. Ugye, milyen kevés kellett anno egy kis örömhöz?!
„Például férfi flaneling. Végre van választék! Meleg szeretettel átnyújtott ajándék lehet férfitársainknak egy jó kötésű, vastag sípulóver, vagy finom vonalú kardigán. Mint a darabáru osztály vezetője elmondta, karácsonyra ezekből is lesz, ill. már van bőven. Külföldi behozatal is, végre, az egész évi pangás után. A gyermekek meglepetéséhez az áruház játék- és papírosztályán kerestünk néhány, ötletet, ahol a választék kielégítő, van sokféle kirakókocka, fából szépen megmunkált is, társasjáték, kislányoknak varrókészlet, logikai játék és ízléses plüssfigura. Most a távirányítású játékautó vagy legalábbis a Lego építőkocka a sláger, ezekből viszont nincs elég, még a szállítókocsiról elfogy az áru. Az óra- és ékszerosztályon nagy szeretettel fogadtak bennünket. A vitrinek roskadoznak a finoman megmunkált, kővel ékesített kínai ezüst ékszerek, a féldrágakő, achát, borostyán, opál nyakékek súlya alatt. S kvarcóra is kapható sokféle kivitelben, férfi karóra, ébresztő- és szobai állóóra egyaránt…” – NŐ, 1983. 12. 06.
Így teltek tehát azok a bizonyos nyolcvanas évek a Kék Dunában. 1989. január 1-től a pozsonyi OTEX-Textil nemzeti vállalatból állami vállalattá alakult, példáját pedig a többi boltot üzemeltető vállalat is követte.
Erről az időszakról mint Kék Duna egyesített áruház írtak a lapok. A Kék Duna tágas földszintjén és emeletein széles polcok között, kényelmesen sétálhattak a vevők. Kedvükre nézelődhettek, válogathattak, megcsodálhatták a kínálatot, felfedezhették az újdonságokat. A földszinten a háztartási kellékek domináltak, ez volt az ún. vasedény vagy vasas. Az első emelet a ruházaté, konfekcióé és a méteráruké volt, míg a második szinten papír- és játéküzlet, drogéria, illetve óra- és ékszerüzlet várta a vásárlókat. Szerettünk ide járni, és nem csak azért, mert ez volt gyakorlatilag az egyetlen áruház Dunaszerdahelyen. Megvolt a maga varázsa, anyu szinte mindegyik elárusítónővel tegeződött, szóval mindenki ismert mindenkit…
MODRÝ DUNAJ, FIRMA KANYIK
Majd a rendszerváltás után a Kék Dunát is privatizálták, Modrý Dunaj, firma Kanyik lett az új elnevezés. Még ma is a fülemben cseng, ahogy anno a második emeleti kínai üzletben Cseng az eladó szerdahelyi szlengben nem kínai, hanem csing-csung!
„Igazán nagy hal akadt június első vasárnapján a dunaszerdahelyi privatizációs bizottság hálójába. Állampolgári kezdeményezésre ugyanis a volt pártház sokat megért falai közt a Kék Duna üzletház került kalapács alá. Az érdeklődés látszólag fölülmúlta a várakozást, hiszen hat komoly érdeklődő várta az árverés kezdetét. A licit megindításakor azonban mindegyikük néma maradt, így a licitátornak nem maradt más hátra, minthogy fokozatosan csökkentse a 24 millió 880 ezer koronás kikiáltási árat. A törvény által megengedett ötven százalékos határt elérve az egyikük felemelte tábláját, a másik öt pedig ezt különösebb csalódottság nélkül tudomásul vette. Ezzel véget is ért a nagy esemény. Kanyik Jánost az áruházzá változott üzletház új tulajdonosát terveiről kérdeztük, mi lesz a Kék Duna jövője?” – Újszó, 1991. 06. 17.
„– Átszervezzük az árusítást. A földszinten szupermarketet alakítunk ki élelmiszerrel, zöldséggel, drogériával és háztartási árukkal. Az első emeleten marad a ruházat és a textil, sőt valószínűleg cipőosztályt is kialakítunk. A pontos elképzeléseink csak az építészünk javaslatai után alakulnak ki. A felső szint változatlan marad. Nagy elbocsájtást nem tervezek. Feltétlenül szükséges az áru forgásának a gyorsítása. Ha valami nem megy, kedvezménnyel kell túladni rajta. Célunk, hogy magunknak tisztességes hasznot, de a vevőknek is megfelelő árat biztosítsunk…” – Újszó, 1991. 06. 17.
A „Kék Duna – A dunaszerdahelyi áruház kulisszái mögött” című ÚjSzó-cikkből 1992 augusztusában megtudhattuk, hogy Kanyik János az áruházat 40 millió korona értékű áruval vette át, s ez okozta a legnagyobb problémát. Limlom volt az egész. Tízéves felöltők, öltönyök, divatjamúlt ingek, női konfekciói. Eredeti árukat ötven, sőt több százalékkal is leszállították, mégis alig akadt vásárló, akinek kellett. Sok mindent elosztogattak, elajándékoztak gyermekotthonoknak, nyugdíjasoknak, rászorulóknak, de meg így is maradt belőle jócskán a raktáron. Mindent megtettek, hogy mihamarabb túladjanak rajtuk még akkor is, ha nagy ráfizetés volt, mivel anélkül képtelenség lett volna átalakítani, új eladási rendszert kiépíteni és divatos árukat beszerezni. A mifelénk addig merőben szokatlan pénztárgépeket Magyarországról szerezték be.
Innentől tehát a Kék Duna áruház megváltozott tulajdonviszonyban, új néven és bővebb profillal élte tovább életét, ami gyakorlatilag napjainkig nyomon követhető.
Vagyis egy ideig követni tudtam, aztán elvesztettem a fonalat. A Kék Duna földszinti részén a város – egy időben – legnagyobb élelmiszerüzlete, szupermarkete üzemelt. A főbejárat mellett 1990-től virágüzlet, majd trafik, illetve pénzváltó is. Az első emeleten megjelentek a szőnyegek, 1993-tól többek közt a magyarországi érdekeltségű Sulák-szőnyeg, a DAC labdarúgócsapatának egyik szponzora, sőt fél szezon erejéig főszponzora. Itt nyílt meg 1995-ben a Focus Music Shop, ami aztán a földszintre költözött. A második emeletet pedig „ellepték” a kínai cuccok – napjainkban tudtommal üresen áll, a kínai üzlet eggyel lejjebbre költözött, a földszinten pedig talán használtruha kereskedés található.
Ennél látványosabban változott az áruház homlokzata, azt ugyanis ellepték az óriásreklámok.
A kirakatok megszűnésével – ami nagy szívfájdalmam lett – kisebb boltokat, szolgáltatásokat alakítottak ki. Az idők során megfordult bennük az összes mobiltársaság helyi kirendeltsége. Mindet felsorolni nem fogom, és nem is tudnám. Nem azért, mert lehetetlen, hanem mert a Kék Duna varázsa elveszett bennem. Már nem az az áruház lett, amit kisgyerekként megkedveltem, viszont a lakosság körében a Kék Duna környéke továbbra is kiváló találkozási pont maradt. Még napjainkban is megfigyelhető, amint nyugdíjasok közössége a Kék Duna sarkán beszéli meg ügyes-bajos dolgait, s elemzik a DAC mérkőzéseinek eredményeit. Azonban városszerte újabbnál újabb üzletek, áruházak, bevásárlóközpontok nyíltak, a legnagyobb világmárkákat képviselve.
A „plázázást” még annyira sem csíptem, de objektíven nézve az 1977-ben megnyitott áruház velük és a csillogó hiper- és szupermarketekkel képtelen lett volna felvenni a versenyt.
A Kék Duna ennek ellenére az emberek köztudatában maradt, mint egy központi hely a városban. Jól tudta ezt a kilencvenes évek alvilága is, amikor az áruház előtti virágtartót választotta az egyes csoportok leszámolási harcának „bemutatására”. Az éjszakai tűzharc okozta sokk még el sem múlt, amikor 1997 nyarán a Kék Duna áruház előtt egy levágott emberfejet találtak a megdöbbent járókelők. A fejhez egykor tartozó testet 50 kilométerrel odébb, valahol Dévénynél lelték meg egy szőnyegbe csavarva. A rituális gyilkosságot azóta felgöngyölítették a bűnüldöző szervek, ám ez a momentum örökre beírta magát városunk történetébe. Az áruház pedig – nem csak ezen eset miatt – legendás hely maradt nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem az egész Csallóközben. Tulajdonosa napjainkban a MODRÝ DUNAJ, spol. s r.o…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav
Szerda-Helytörténelem 13. – A Járási Építőipari Vállalat
Szerda-Helytörténelem 14. – Az Ister
Szerda-Helytörténelem 15. – Vízművek, energetikai művek, gázművek
Szerda-Helytörténelem 16. – Az Úsvit
Szerda-Helytörténelem 17. – A Tesla
Szerda-Helytörtnelem 18. – Az Agrofrigor
Szerda-Helytörténelem 19. – A Mäsospol
Szerda-Helytörténelem 20. – A Nehézgépgyár
Szerda-Helytörténelem 21. – A Zdroj
Szerda-Helytörténelem 22. – A Mezőgazdasági Építővállalat
Szerda-Helytörténelem 23. – A kenyérgyár
Szerda-Helytörténelem 24. – Az Agrokémiai Vállalat
Szerda-Helytörténelem 25. – Az Obal