Óvatosan belopta magát egy dallam a fülembe. Bármennyire tiltakozom is a mai nemzetközi popzene fenegyerekei ellen, ez a srác mégis kifogott rajtam az alábbi szólammal, ami szabad fordításban így hangzik.: „mi vagyunk a saját időnk hősei.”
S mivel az agyam ezt így elég magyartalannak tartotta, kissé továbbgondoltam és olyasmivé formáltam át az értelmét, ami közelebb áll hozzám. Mint például, ez itt a mi időnk, a saját generációnk hősei vagyunk.
Fordításban nem vagyok a legjobb, s mivel minden alkalommal igyekszem kikapcsolni az épp legfelkapottabb tini slágereket és azonnal kidobni az agyamból a fülbemászó refréneket, ez ezúttal sem volt másképp. Így hát le is maradtam a kontextusról: fogalmam sincs, hogy összességében miről énekel.
Ami viszont megragadhatott bennem, az meg is ragadt. Jól végezte a dolgát a szövegíró, mégpedig nagyon jól. Ez a mondat! Ez a mondat, ez a rím, a dallam, a szlogen beleégett az elmémbe! Új dimenziót nyitott.
Meg voltam győződve arról, hogy a jövő csakis a fiatal generációké lehet. Mindig az újabbaké és újabbaké. S ahogy múltak az évek, le is tettem arról, hogy célokat tűzzek ki magam elé, mert nem hittem abban, hogy megvalósíthatom őket. Mert minek is, már megtettem, amit megtehettem, túl vagyok a nagyján, minek még egy diploma, gyerek, ház, akármi.
Mégis mire kaptuk az életet? Mire használjuk fel ezt a ránk mért időt, ami még előttünk áll, ha nem arra, hogy úgy gazdálkodunk vele, ahogy szeretnénk. Egyedül úgy, ahogy Mi szeretnénk. Mindenkinek meg kellene kapnia azt a szabadságot, hogy így tegyen, hogy szabadon tervezzen, kipróbálhassa, amit szeretne, megtapasztalhassa azt, amiről álmodozott. Mindegy, mennyi idős, 18, vagy 38, akár 68.
Kik vagyunk mi, felnőttek, testvérek, szülők, nagyszülők, akárkik, hogy megakadályozzuk embertársainkat az önismeretben, hogy olyan útra tereljük őket, amire mi szerettünk volna menni, vagy amerre a konvenciók, a hagyomány, a szokások vinnék. Egyedüli feladatunk a segítés, a támogatás, nem a nyomásgyakorlás és a különféle felsőbb érdekek szerinti manipulálás.
Szerencsre ma már egy olyan korban élünk, amikor az Én szabad lehet. Legalábbis szabadon törekedhetünk arra, hogy saját magunk lehessünk és megvalósíthassuk önmagunkat a lehető legelképzelhetetlenebb módokon is.
Ez bizony a Mi időnk! A Te időd. S amíg itt vagy, ez nem is lesz másként.
S itt a dal a sorfordító refrénnel, ami e sorokat ihlette:
Bíztatlak, hogy Te is találd meg magad és ne légy rest lépni, ha már látod, merre visz a saját utad.