A nyitrai egyetemisták jótékony eseménye a zoboralji magyar iskolák gyerkőceinek | Bia bekérdez

Nem csupán egy átlagos Mikulás-ünnepségről van szó, hanem a zoboraljai magyar kisiskolák diákjainak az összetartása a cél. A zoboraljai Mikulás-napot a Juhász Gyula Ifjúsági Klub kezdte el szervezni évekkel ezelőtt, amely mára egy mindenki által várva-várt programmá nőte ki magát. Milyen jó adni és milyen jó látni, hogy az egyetemistákat is foglalkoztatja a jótékonyság. „Lopni semmit a mindenből / Adni mindent a semmiből / Vinni a jót, hinni a szót / Amíg lehet.” (Rúzsa Magdi)

Domin Heni a Nyitrai a Konstantin Filozófus Egyetem földrajz-angol tanári szakán tanul, valamint a Juhász Gyula Ifjúsági Klub társelnöke is egyben. Idén az ő feladata megszervezni a Mikulás-napot. Pleva Zsófi szervezte tavaly a Mikulás-napot, amit a pandémia nehezítő körülményei ellenére is fantasztikusan véghezvitt. Zsófi egy nagyon aktív egyetemista, aki így nyilatkozott magáról: „A legnagyobb szerepet jelenleg a JUGYIK és a DH (Diákhálózat) jelenti az életemben, és az itt végzett, reményeim szerint hasznos munkám.”

A képekért hálás köszönet Gál Eszternek!

Kérek szépen egy bemutatkozást:

Domin Henriett vagyok, a Juhász Gyula Ifjúsági Klub társelnöke és a Mikulás-nap koordinátora. A sportnak köszönhetően nagyon sok európai országban jártam már, ezek az utazások nagyban befolyásolták a világképemet és a tájékozottságomat. A szüleim nevelésének és támogatásának köszönhetően tarthatok ott, ahol most tartok. Tőlük örököltem a főzés/sütés szeretetét, tőlük tanultam meg, hogy inkább fájjon az igazság, minthogy hazugságban éljek, és hogy a türelem rózsát terem…

Pleva Zsófia, vagyis simán csak Zsófi. Második éve koptatom a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem lépcsőit és teljes odaadással keresem magamban a gyermeki lelkületet. Az iskola mellett igyekszem maximálisan kihasználni az időmet és hasznos tagjává válni a diák- és közössági életnek. A jelenlegi életemre és a vállalt szerepeimre úgy tekintek, hogy ezt mind-mind elviszem magammal.

Zoboralja,Mikulás,Nyitra,Iskola,Jotékonyság

Mit takar a nyitrai egyetemisták által szervezett Mikulás-nap, és hogyan is indult ez a jótékonysági esemény?

D. H.: A zoboraljai Mikulás-nap projekt a Juhász Gyula Ifjúsági Klub egyik fő programpontja már 12. éve. Ez egy foglalkozásokkal teli délelőtt, amelyet a Mikulás érkezésével és a csomagok átadásával zárunk. A már-már hagyománnyá vált eseményünk célja a zoboraljai magyarság támogatása és összetartozásunk kifejezése. Projektünkkel szeretnénk segíteni a zoboraljai magyar iskolákat és megörvendeztetni a gyerekeket, hogy boldogsággal és izgatottsággal teli szempárral nézzék meg, milyen apró meglepetések rejlenek a mikuláscsomagban. Hiszem, hogy ha én valakihez jó vagyok, akkor az a valaki is majd kedvességgel fog hozzám fordulni. Egy felgyorsult, rohanó világban élünk és nap mint nap annyi dolgunk van, de szerintem a legfontosabb az lenne, hogy kedvesek legyünk egymással, tiszteljük, segítsük, és szeressük egymást.

Hogyan zajlik idén? Hol lesz? Ki szervezi? Mikor lesz?

D. H.: Idén újra hagyományos módon kerül megrendezésre december 6-án. Ezen a napon 120 magyar gyermeknek szeretnénk egy emlékezetes és programokkal teli Mikulás-napot szervezni. Az eseménynek a Nagycétényi Alapiskola ad otthont, ahol öt zoboralji magyar iskola vesz részt, ezek pedig a Gímesi, a Koloni, a Zsérei és az Alsóbodoki Alapiskola.

Milyen programok várhatóak és neked konkrétan mi a feladatod?

D. H.: A délelőtt alatt lehetőség nyílik majd kézműveskedésre (karácsonyfadíszek, képeslapok, különböző mesefigurák készítése – igyekszünk minél kevesebb szemetet termelni), táncházra (felcsíki táncok/játékok), mesenézésre és csoportjátékokra. Az eseményt a Mikulás érkezésével zárjuk, amikor a gyerekek közösen énekelnek majd a Mikulással. Az én feladatom a Mikulás-nap koordinálása, tehát az iskolákat felkeresni, mikuláscsomagot összeállítani, elkészíteni a programot, valamint a gyerekek szállítását megoldani. Az esemény napján a kézműves szekció egyik tagja leszek, ahol szebbnél szebb karácsonyfadíszeket fogunk készíteni.

Zoboralja,Mikulás,Nyitra,Iskola,Jotékonyság

Hogyan zajlott tavaly a Mikulás-nap, amikor te szervezted?

P. Zs.: A Mikulás-nap 2020-ban és 2021-ben nem a megszokott módon zajlott, ugyanis a COVID helyzet ezt nem tette lehetővé, azonban ezekben az években sem feledkeztünk meg a zoboraljai magyar iskolákról. A tavalyi évben a Mikulás-nap szervezését én végeztem, amely a családom, főleg édesapám segítsége nélkül nem valósult volna meg. A tavalyi évben még ősszel felkerestem a zoboraljai alapiskolákat, amelyek nagy örömmel fogadták a megkeresésemet. Készítettünk a gyermekeknek ajándékcsomagot, amelyet személyesen vittem el az iskolákba, majd a JUGYIK csapatával közösen készítettünk egy kis videót, amit elküldtem az iskoláknak. A tavalyi évben összesen 120 gyermek arcára sikerült mosolyt csalnunk a kis édességcsomagunk által.

Milyen volt az iskolák hozzáállása, hogyan élték meg a gyerkőcök ezt a napot?

P. Zs.: Az iskolák minden évben hatalmas örömmel fogadják a megkeresésünket és izgalommal várják ezt a napot. A tavalyi, nem hagyományos módon rendezett Mikulás-napból igyekeztünk kihozni a legtöbbet. Sajnos a COVID miatt nem tudtunk személyesen ellátogatni az iskolákba, de készítettünk a gyermekeknek egy videót, amelyben saját kézzel készített bábokkal mutattunk be egy mikulásnapi történetet. Az iskoláktól kapott visszajelzések alapján a gyermekek nagyon örültek a csomagoknak és a kis meglepetésvideónak is.

Miért tartod fontosnak a jótékonykodást?

P. Zs.: A jótékonyság és az önkéntesség mindig nagyon fontos volt számomra és jelen volt az életemben. A jótékonyság fontosságát még szüleim nevelték belém, akik mindig arra törekedtek, hogy ha valakinek tudok segíteni, akkor azért tegyek meg mindent. Számomra ez egy ösztönös dolog és igyekszem mindig kivenni belőle a részem. Számomra ez maga a boldogság és egy hatalmas erő, amire csak buzdítani tudok mindenkit.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább