Borítókép: Europack a.s. Képek és videó: Soós Bertalan. Archív képek a szerző archívuma.
A vágújhelyi Obal nemzeti vállalat dunaszerdahelyi üzemrészlege – avagy egy cég története, amely nem szűnt meg, mindössze „új csomagolást” kapott. Évtizedekkel ezelőtt a dióspatonyi vasútállomás raktárépületén öles betűkkel virított a felirat: OBAL. Amikor 2003-ban félévet a patonyi állomáson szolgáltam, még mindig látszódott. Ebben az épületben volt anno az Obal raktára, ide és innen szállították vasúton, majd teherautókon az alapanyagokat, illetve a cég késztermékeit. Talán mert a dunaszerdahelyi vasútállomás amúgy is folyton „fullon” üzemelt? Talán mert így látták kézenfekvőnek, hiszen Nagyabonyon keresztül könnyedén megközelíthető volt a Dióspatony vasúti pályaudvar, kikerülve ezzel Dunaszerdahely autósforgalmát?
A hetvenes években mind a dunaszerdahelyi Slovlik nemzeti vállalatnál, mind a Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalatnál (ZHZ) akadozott a termelés, ugyanis nem volt elegendő konzervdoboz. Ennek hiánya tette szükségessé a gyártás kiszélesítését, ezért 1977-ben a vállalatoknak egyébként is csomagolóanyagokat szállító vágújhelyi Obal nemzeti vállalat konzervdobozokat gyártó részleget rendezett be a Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalat egykori hizlaldája helyén a Rényi-majorban. Vagyis a „Ríni csibefarmon”. A cég az Obal nemzeti vállalat Dunaszerdahely mint a vágújhelyi „Obal, národný podnik” részlege nevet kapta. A konzervdobozokat helyben kezdték el gyártani, majd termékeik skáláját 1980-tól kiszélesítették tojástartó dobozok előállításával.
Rényi-major, -puszta, -dűlő, különböző változatban hallottam már, egy korabeli térképen „Rín” formában szerepel.
Esetünkben Rény – a mai Sikabony egyik elődtelepülésének neve, ami legjobb tudomásom szerint anno a Rényi család birtoka volt – innen a helyrajzi elnevezése. Itt állt az 1. világháború idején az az olasz tiszti hadifogolytábor, amire a szemben lévő katonai temetőn kívül semmi sem emlékeztet. Gyerekkoromban még a sikabonyi temető magasságában volt a várostábla, azóta picit arrébb „vándorolt”. A Nyugati-lakótelep és az üzem között jókora szántóföld terült el, amit mostanra Dunaszerdahely nyugat felé terjeszkedésével bekebelezett a város.
Így történhetett, hogy a nyolcvanas években még a „semmi közepén” lévő gyártelepből gyakorlatilag városunk legnyugatibb pontja lett. Annak idején egy kietlen dűlőút jelentette ugyanezt, amelyet napjainkban Czibók utcaként ismerünk.
Most meg: Gesztenyesor, Rényi utca, Esterházy János utca, Marczell Mihály utca – és a túloldal is egyre inkább beépül. A hepehupás Nagyabonyi úton, a városból kifelé haladva balra letérünk epizódunk helyszínére. A régi térképek szerint egy útmenti feszület állt ezen a helyen anno. Talán Rény szélét jelölte? Már gyerekkoromból sem emlékszem rá, pedig gyakran bicikliztünk errefelé is:
– Ez itt az Obal, fiam – szólalt meg nyugodjék faterom –, itt dolgozik a keresztapád. Konzervdobozokat meg tojástartókat gyártanak – tette hozzá.
Gyakran vásárolunk olyan tartósított élelmiszert, legyen az pástétom, gyümölcs vagy hal, amit konzervdobozba csomagoltak. Elolvassuk feliratát, a gyártóját, megnézzük a szavatossági dátumát, s szinte már a szánkban érezzük tartalmának finom ízét. Imádom például az olajos és paradicsomos halkonzerveket, vagy azokat az általam csak „bakterkonzervnek” nevezett készételeket, amelyek felmelegítés után rögtön fogyaszthatóak.
Azon viszont talán még sohasem gondolkodtunk el, vajon hol és hogyan készülnek maguk a konzervdobozok?!
Például az egykori ZHZ legendás „kurací nárez” termékének konzervdoboza? Manapság már szinte természetes, hogy a konzervdobozok gyártását az igényekhez igazítják, régebben ugyanakkor gyakran előfordult, hogy hiánycikk mutatkozott belőlük. A konzervdobozokat gyártó vállalatok képtelenek voltak lépést tartani az élelmiszeripar igényeivel. S ha le is gyártották a megfelelő mennyiséget, megesett, hogy a szállításukkal akadtak gondok. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez! – kb. így jellemezhetnénk a dunaszerdahelyi Obal vállalat történetét. „Obal”, vagyis magyarul „csomagolás”, merthogy minek túlcifrázni, ami kézenfekvő!
A konzervdobozok gyártásának kezdete Szlovákiában 1936-ra nyúlik vissza, amikor Jozef Černý, az Obal nemzeti vállalat későbbi igazgatója Vágújhelyen elkezdte a katonai maszkokhoz való pléhdobozok gyártását.
A termelés a 2. világháború alatt is folytatódott, miközben 1943-ban egy új gyártelep építésébe kezdtek. 1945 után a katonai maszkokhoz készült pléhdobozok gyártása megszűnt, és az üzem konzervdobozok gyártására állt át. A vállalatot 1949-ben államosították, majd 1951-ben az újonnan alakult prágai Obal nemzeti vállalathoz csatolták. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Minisztérium megalakulása után 1969-ben a vállalat önállóvá vált.
A vágújhelyi Obal nemzeti vállalat („OBAL, národný podnik Nové Mesto nad Váhom”) felettes szerve az említett minisztérium lett.
A következő években a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazat igényei mind jobban megnőttek a konzervdobozok iránt, ezért újabb gyártócsarnokokat építettek, kiszélesítve ezzel a vállalat gyártási programját is. 1976-ban a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Minisztérium határozata alapján az üzemet a pozsonyi „Strojárne potravinárského priemyslu” nemzeti vállalathoz csatolták, a vágújhelyi leányvállalat részeként. 1989. január 1-től immár állami vállalatokként működtek tovább, egészen vágújhelyi üzem 1992-es, az osztrák VOGEL & NOOT Verpackungstechnik, GmbH. általi privatizálásáig (2011-től Silgan Metal Packaging, Nové Mesto n/V., a. s.) – a „História výroby obalov v Novom Meste nad Váhom” c. leírás alapján. 1991-ben viszont a vágújhelyi anyavállalat és annak dunaszerdahelyi részlegének története kettévált.
1977-ben Dunaszerdahely mellett, a vágújhelyi Obal n.v. mérsékelni szándékozva a húst, gyümölcsöt és zöldséget feldolgozó vállalatok állandó csomagolóanyag-hiányát, üzemrészleget nyitott. A részleg vezetője Bereck Árpád lett.
A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalattól „megörökölt”, és a gyártáshoz megfelelően átalakított épületekben ekkor még csak 18 (más források szerint 24) alkalmazott vette fel a munkát. Eleinte félkész árut – konzervdobozok tetejét – készítettek fémlemezből. Később új termékekkel bővült a gyártási program, miközben az alapanyag változatlan maradt. A konzervgyáraknak hús, gyümölcs és hal tartósítására szolgáló negyedkilós konzervdobozokat szállítottak. Ugyancsak negyedkilós dobozokat készítettek a vegyi üzemek számára. 1980-től a fémlemezen kívül immár a műanyag is alapanyagul szolgált – az ÚjSzó, 1984. 01. 25-én kelt, „Ahol nem a kibúvókat keresik” c. cikke alapján.
Műanyagból gyártották a tíz darab tojás csomagolására alkalmas összecsukható, műanyag tojástartókat, továbbá porciózott hús csomagolásához tálcákat készítettek.
Ennek ellenére az egyre növekedő igények, s nyilván a darabszámok miatt az élelmiszeripar továbbra is jelentős csomagolóanyag-hiánnyal küszködött. Ilyen vállalat pedig Dunaszerdahelyen rögtön kettő is akadt, a Slovlik és a ZHZ. 1983-ban az ÚjSzó, „Kínálkozik néhány megoldás” címmel foglalkozott a problémával. A ZHZ a baromfiipari vezérigazgatóság beleegyezésével magyarországi segítséget is igénybe vett, amikor a Győri Baromfifeldolgozó Kombinát számára átmenetileg hízott baromfit dolgozott fel, cserébe pedig a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát 600 ezer tojástálcát szállított.
„A vágújhelyi Obal vállalat dunaszerdahelyi részlegén már gyártják a tíz tojás csomagolására alkalmas összecsukható, műanyag tálcákat. Az A osztályú tojás 77 százalékát, a B osztályú 70 százalékát rakják ezekbe a tálcákba. Tervezik, hogy a jövőben a C osztályú tojás jelentős részét is így csomagolják majd. Az Obal dunaszerdahelyi részlegén Menyhért Lajos mester elmondotta, hogy naponta két műszakban 90 ezer tálcát gyártanak…” – ÚjSzó, 1983. 05. 10.
Időközben a dolgozók száma is növekedett, 1984-ben az Obal már 120 dolgozót foglalkoztatott. A kitermelt profitból új gépeket vásároltak és átszervezték a termelést. Az üzemrészleget kisebb egységekre bontották, vagyis a szakembereket a feldolgozott alapanyag szerint csoportosították. Az Obal az évek során modern üzemrészleggé épült ki, s a lakosság Dunaszerdahely legfiatalabb vállalataként emlegette.
„Az üzemrészleg termelése sokkal gyorsabban növekedett, mint más hasonló részlegeken. Ez az utolsó két év példájából kiindulva annyit jelent, hogy míg 1982-ben megközelítőleg 56 millió korona értéket kellett kitermelnünk, tavaly az árutermelés értéke 71 millió koronára növekedett. Az ilyen gyors ütemű növekedést az adott feltételek mellett nem tudtuk volna elérni. Kibúvók helyett viszont a nehezebbet, a megoldást kerestük. Szerencsénkre a vállalat részéről sem hiányzott a támogatás. Mi pedig tudtuk, hogy a pénzt mire és hogyan kell elkölteni. Új gépeket kaptunk és átszerveztük a termelést. Az üzemrészleget kisebb egységekre bontottuk, vagyis a szakembereket a feldolgozott alapanyag szerint csoportosítottuk, ez lehetővé tette, hogy ki-ki jobban elsajátíthassa a gyártási technológiát.
A megnövekedett feladatok több munkást követeltek, s mi sajnos nem voltunk olyan helyzetben, hogy a jelentkezők között válogathassunk. Szükségünk volt minden dolgos kézre, de elsődleges a munkafegyelem, s aki ezt nem vette figyelembe, búcsút kellett mondania az üzemrészlegnek. Az a legfontosabb, hogy a most itt dolgozó 120 emberre mindig számíthatok. Az elkövetkező néhány évben talán nem lesz annyira feszített a munkatempó, de akkor sem ülünk majd tétlenül. Legfőbb célunk, hogy csak jó minőségű termékek kerüljenek ki a kezünk alól, s hogy az üzemrészlegből a lehető legrövidebb időn belül üzem legyen – nyilatkozta Bereck Árpád, az üzemrészleg vezetője” – ÚjSzó, 1984. 01. 25.
Ennyi alkalmazottal a dunaszerdahelyi Obal már nem volt kisüzemnek nevezhető. Akár egy futballcsapatot is összeállíthattak – gondolhatnánk. És joggal! Az 1983. szeptember 3-án, Dióspatonyban megrendezett hagyományos ÚjSzó-kupa, öregfiúk torna kiegyensúlyozott, szoros mérkőzéseket, de aránylag kevés gólt hozott. A serleget a házigazdák hódították el. Jól szerepeltek a második helyen végzett gútaiak, s helytállt az újságírók csapata is. Nem sikerült viszont pontot szereznie az Obal dunaszerdahelyi részlegének… – ÚjSzó, 1983. 09. 05. Annyi bizonyos, hogy az Obal öregfiúk futballcsapatának játékosai nem csupán erre az egy alkalomra húzták fel a „kopacskit”.
1987-ben már 165 főt számlált a vállalat munkáskollektívája, akik a következő években hatályba lépő, ún. vállalati törvénytervezetet igyekeztek megvitatni.
A törvénytervezet a vállalatok jogi státuszát volt hivatott oldani. Ennek során az egyes vállalatok nemzeti vállalatból – ami szocialista gazdasági rendszer alapvető vállalati formája volt – állami vállalattá alakultak át. „A figyelem középpontjában a termelési feladatok” álltak, legalábbis az ÚjSzó cikke szerint.
„A termelőcsarnokokban finom acéllemezből konzervdobozokat, műanyából pedig tojástartókat és a félkészáruk, tőkehús, felvágott, sajt stb. csomagolásánál alátétként szolgáló tálcákat készítenek. Tekintélyes tételekben, hiszen az év folyamán százmillió korona értékben több mint 85 millió darab konzervdoboz, közel 15 millió tojástartó és mindössze másfél millióval kevesebb tálca hagyja el a részleg kapuját, hogy szlovákiai, sőt országos igényeket fedezzen. A kis üzem 165 főt számláló munkáskollektívája országos méretű kötelezettségeit kellően tudatosítja, amiben az öt éve önállósult 19 tagú pártalapszervezet gazdaságpolitikai munkájának is része van. Az üzemi párbizottság elnöke Kázmér Péter: – Az önálló pártalapszervezet létrejötte összefügg részlegünk dinamikus fejlődésével. Tíz évvel ezelőtt, a termelés megindulásakor a jelenlegihez viszonyítva harmadnyi munkaerővel tízszer kevesebb értékű árut készítettünk…” – 1987. 09. 04.
Az éves termelési érték és a munkaerők számának alakulásából egyértelműen kitűnik, hogy az Obal dunaszerdahelyi részlegén elsősorban a technológia korszerűsödött. Az egyes csarnokokban nagyteljesítményű gépeken dolgoztak az üzemrészleg alkalmazottai. A munkatermelékenység magas volt, így a géphibák vagy más okból bekövetkező kiesés is számottevő tételeket jelentett. Egy évtizeddel az üzemrészleg létrehozása után az Obal már meglehetősen jól csengő márkanévnek számított a Csallóközben!
Majd jött a rendszerváltás, ami az ország egyes vállalatait, valamint a társadalmat új, addig ismeretlen gazdasági helyzet elé állította.
A rendszerváltás után az állami megrendelések megszűnése és a mezőgazdaság válsága jelentősen visszavetette a konzervipari termelést, ami óriási konkurenciaharchoz vezetett a csehszlovák piacon jelen lévő 6-7 konzervdobozgyár közt. Korábban sokat szállítottak külföldre is, ám a szovjet piac összeomlása után a legnagyobb forgalmat lebonyolító magyarországi partnereik szintén jelentősen visszafogták termelésüket.
A dunaszerdahelyi üzem elöregedett technológiájával nem bírta volna a versenyt, ezért kénytelen volt leépíteni az addigi fő profilját képező termelést.
Az eredetileg csak a portfóliójuk negyedét kitevő műanyagfeldolgozás, s ezen belül is a tejtermékek csomagolására szolgáló poharak, illetve a további feldolgozásra kerülő élelmiszeripari fólia gyártása viszont perspektivikus ágazatnak bizonyult. Sőt, a hazai piacon kívül egy 1993 augusztusában alapított vegyesvállalaton keresztül külföldre is kijutottak, mégpedig úgy, hogy a gyártás Dunaszerdahelyen folyt, a piacot pedig az osztrák partner biztosította.
A cégjegyzék szerint az EUROPACK Részvénytársaság 1991. december 11-én került bejegyzésre.
A társaság alapító-igazgatója az a Bereczk Árpád lett, aki a dunaszerdahelyi Obal első alkalmazottja, majd üzemrészlegvezetője volt. Mindezt azóta, hogy a vágújhelyi anyavállalat átvette az egykori baromfifarmot, s megkezdődött annak átalakítása ipari üzemmé, amelynek keretében öregebb berendezéseken konzervdobozokat kezdtek gyártani. Három év alatt az üzemrészleg bebizonyította életképességét, így újabb fejlesztésekkel is számolhattak. Ez az akkori szokásoknak megfelelően a központi tervre alapult, így például nekik osztották ki, hogy a Pozsony–Nagyszombat–Párkány körzetben biztosítsák az élelmiszeripari üzemek konzervdoboz-ellátását. Később szintén a felsőbb szervek programként fogalmazták meg a lakossági szükségletek biztosításaként, hogy műanyag dobozok gyártásába kezdjenek.
Az Obal azon kevés csallóközi vállalatok közé tartozott, melyet nem a vagyonjegyes módszerrel privatizáltak, hanem irányítását egy részvénytársaság vette át.
„A vágújhelyi Obal vállalat dunaszerdahelyi üzeme 66,8 millió koronáért a helybeli Europack Rt. tulajdonává válik” – ÚjSzó, 1992. 05. 20.
1994 februárjában „Privatizáció a túlélés érdekében” címmel jelent meg az ÚjSzóban az a terjedelmes írás, amelyből megtudhatjuk, miképpen sikerült megmenteni egy üzemrészleget, majd átalakítani és felvirágoztatni azt független vállalattá:
„Eredetileg a vágújhelyi Obal részeként bennünket is a vagyonjegyes módszerrel szerettek volna privatizálni. Nekem viszont meggyőződésem, hogy ha bennünket is a befektetési alapok vesznek át, irányításukkal nem lettünk volna képesek elvégezni a szükséges váltást. Ezért alapítottuk meg az Europack részvénytársaságot, amely a dunaszerdahelyi üzemre sikeres konkurens privatizációs tervezetet nyújtott be – indokolja elhatározását Bereczk Árpád. Mi mindig sokat vállaltunk, ebben a régióban teljesen új volt a dobozgyártás, majd később a műanyagfeldogozás, nem féltünk belevágni a privatizációba sem…” – Vasárnapi ÚjSzó, 1994. 02. 27.
Hogy városunkban mégsem merült feledésbe a konzervdobozok gyártása, azt részben a Slovlik utódvállalatának, a Dunako Részvénytársaságnak köszönhetjük. A kilencvenes évek elején ugyanis a Dunako egyik befejezetlen csarnokában konzervdobozgyár kezdte meg működését. A Carnaud Metalbox Slovakia (2004-töl CROWN Packaging Slovakia) Kft.-ként ismert, Kisudvarnoki úti vállalatban a Dunako 25, a legnagyobb európai konzervdobozgyártó cégnek számító francia Carnaud Metalbox pedig 75 százalékos részesedéssel bírt.
„A vagyonjegyes privatizáció után tartott első közgyűlésen tisztázódtak a Dunako tulajdonosi viszonyai. Alig telt el néhány nap és már jelentkezett is egy külföldi cég, felajánlva együttműködését egy konzervdobozgyár létrehozásában. Dunaszerdahelyen mindez nem jelentett újdonságot, hiszen az elmúlt időszakig a városnak volt konzervdobozgyára. Az Obal vállalat egykor helybeli üzeme azonban néhány éve már csak műanyaggal foglalkozik, így az ott tapasztalatot szerzett szakembereknek nagy szerepük volt az új üzem gyors beindításában…” – Vasárnapi ÚjSzó, 1996. 03. 31.
Visszatérve az Obalra, egyike lett városunk azon kevés vállalatainak, amely nem szűnt meg, csak átalakult. Az üzemrészlegnek anno a vágújhelyi anyavállalaton belül sem volt rossz pozíciója, hiszen vezetői komoly önállóságot harcoltak ki. Ezt szentesítették a privatizációval, ami megteremtette a további fennmaradás lehetőségét. Az Europack Rt. a mai napig sikeresen üzemel, s az eltelt évtizedek alatt a vállalat több jelentős beruházáson és felújításon esett át.
Gyártási programjuk napjainkban szinte kizárólag a tojástartó dobozokra szorítkozik, amihez 100%-ban újrahasznosított műanyagot dolgoznak fel.
2024-től újrahasznosított papírból készült tojástartókat is készítenek, így Európa egyetlen olyan vállalatává váltak, amely mindkét típusú csomagolást (rePET, újrahasznosított karton) gyártja! – a vállalat honlapja alapján. Amikor a boltban tojást vásárolsz, hogy otthon finom rántottát készíts belőle magadnak, gondolkozz el rajta, vajon hol gyárthatták a tojástartó dobozt? Ez volt a vágújhelyi Obal 1977-ben alapított dunaszerdahelyi üzemrészlegének története. Ha a vállalat baromfihizlaldából lett tojástartó dobozokat gyártó üzem, akkor vajon melyik lehetett előbb: a tyúk, a tojás vagy a tojástartó? – kicsit fárasztó poén, de azért itt hagyom…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav
Szerda-Helytörténelem 13. – A Járási Építőipari Vállalat
Szerda-Helytörténelem 14. – Az Ister
Szerda-Helytörténelem 15. – Vízművek, energetikai művek, gázművek
Szerda-Helytörténelem 16. – Az Úsvit
Szerda-Helytörténelem 17. – A Tesla
Szerda-Helytörtnelem 18. – Az Agrofrigor
Szerda-Helytörténelem 19. – A Mäsospol
Szerda-Helytörténelem 20. – A Nehézgépgyár
Szerda-Helytörténelem 21. – A Zdroj
Szerda-Helytörténelem 22. – A Mezőgazdasági Építővállalat
Szerda-Helytörténelem 23. – A kenyérgyár
Szerda-Helytörténelem 24. – Az Agrokémiai Vállalat