Borítókép: Nő, 1990. 12. 04., az MI által megszínesítve. Képek és videó: Soós Bertalan. Archív képek külön jelölve.

A címszó két középfokú oktatási intézményt takar, mégpedig az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskolát, valamint az Építészeti Szakközépiskolát, melyek a történelem során hol együtt, hol egymástól függetlenül működtek. A köznyelvben „Szabó Gyula 21.” és „Szabó Gyula 1.” néven ismert egykori tanonc-, ill. inasiskola napjainkban különböző szakosodású vagy szintű részlegeket összefogva közös irányítás alatt, két alegységet jelenít meg. Az intézmény 2021. szeptember 1-jén jött létre Közös Igazgatású Szakközépiskola (Spojená škola) néven az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola (Stredná odborná škola informatiky a služieb s VJM) és az Építészeti Szakközépiskola (Stredná odborná škola stavebná s VJM) egyesítéséből. Közülük is az építészeti szakmunkásképzőhöz (akkoriban még Stredné odborné učilište stavebné s VJM) személyes emlékeim fűznek, hiszen itt tanultam ki 1990 és 1993 között azt a mesterséget, amelyben végül egy percet sem dolgozhattam.

Nem állítom, hogy elvesztegetett három év lett volna, hiszen minden átélt helyzetnek, de még a kudarcnak tűnő tapasztalatnak is van értelme. Beépül a személyiségünkbe, a javunkat szolgálja. Amikor úgy érezzük, hogy elpazaroltunk éveket egy rossz munkahelyen, egy zátonyra futott kapcsolatban, vagy egy befejezetlen projektben, valójában akkor is tanultunk valamit. Ahogy a mondás is tartja: „Néha nyersz, néha tanulsz.” – így semmi sem vész el, ami formálta azt, aki ma vagy! Végső soron nem személyes kudarcként éltem meg, hanem a gazdasági és társadalmi változások velejárójaként. Már hogy lehetne személyes kudarc az, amikor osztályelnökként feszítesz egy közösségben!? De hogy lehet feltétel egy munkáltatónál a szakmai tapasztalat, amikor sehová sem kell a frissen kitanult inaslegény? Hát ilyen időket éltünk akkoriban…

A szakközépiskola legöregebb, 1965-ben átadott épülete, anno a gépipari és a szolgáltatásokat nyújtó szakmák tanonciskolája¹²

Alapiskolás időszakom utolsó éveiben, ahogy mindannyiunknak, nekem is el kellett döntenem, mi leszek, ha nagy leszek? 

Nem szokásom cifrázni a dolgokat, így mindenképpen valamilyen szakmát szerettem volna kitanulni, mégha a tanulmányi előmenetelem alapján talán ennél többre voltam hivatott – gondolták ezt mások, én azonban nem osztottam a véleményüket. Nyilván nekem is voltak álmaim, de a realitás talaján álltam, hisz a korabeli felfogás szerint mégiscsak munkáscsaládból származom, abban is nőttem fel. Ami persze csak annak szégyen, akinek nem fűlik a foga a munkához. Nem voltunk gazdagok, mégis megvolt mindenünk, ami az élethez kellett. Azonban, ha a gimnáziumot választom, a főiskolai tanulmányaimat nehezen finanszírozták volna szüleim. Nyilván sosem lett ez direktmód kimondva, csak sugallva. De bánta a kánya!

Aztán 1989-ben a Gorkij utcai „inasiskolába”, hivatalosabban az Építészeti Szakközépiskolába („Szabó Gyula 1.”) nyertem felvételt, mint víz-, gáz-, központiszerelő inaslegény. 

Nyitóképünkön a szakmunkásképző étkezdéje (balra) és az iskola épülete. „Minek tanultál ki?” – hát vízszerelőnek. Hallom s látom a meglepett arcokat, de biz’ Isten 1993-ban kaptam kézhez a segédlevelem, vagyis a szakmunkás-bizonyítványom. Majd a történelem néhány évtized után megismételte önmagát, amikor a nagyfiamat pályaválasztási tanácsokkal láttam el: „Menj pl. villanyszerelőnek! Elég lesz hozzá egy fogó meg egy csavarhúzó” – azóta is emlegeti a gyerek ezt a mondatot, de ő legalább a „Szabó Gyula 21.” után valóban „átélt egy kis feszültséget”.

A Közös Igazgatású Szakközépiskola gépkocsibejárója

A dunaszerdahelyi tanonc-, ill. inasiskolák múltja ennél persze sokkal régebbi időkre nyúlik vissza. Évszázados sztori ez!

Településünk első iparos tanonciskolája a Dunaszerdahelyi Általános Iparos Inasiskola 1879-ben alakult meg 135 tanulóval, melynek a volt Római Katolikus Népiskola épülete adott otthont. Ez az intézmény az 1. világháborúig, majd kisebb megszakításokkal a második világháborúig működött. Első oktatási formája a vasárnapi oktatás volt. Első oktató-tanítója Vencel János. 1894-től áttérve a kötelező oktatásra az első iskolaigazgató Bartosík István jegyző, majd 1904-től Jakatits Sándor kántortanító lett. Ezt követően az 1. világháború alatt (1914-18) szünetelt a tanítás.

„A háború után Csallóköz Csehszlovákiához került. A tanítás továbbra is magyar nyelven folyt. Ekkor az intézmény igazgatója Horváth Lajos lett. 1924-ben bevezették heti egy órában a szlovák nyelv oktatását. Az iskolaigazgató 1925-től Reitzer Ignác volt, majd 1930-tól Szimhart Lajos lett. 1933 szeptemberétől 1945-ig az iskola élén Hartmann József iskolaigazgató állt, aki előtte mint vizsgázott ipari tanonciskolai szaktanító tanított. 1938-ban a bécsi döntés értelmében a város újra Magyarországhoz tartozott, és az oktatás az ott érvényben levő rendeletek alapján módosult. Az általános tantárgyakat a gimnázium tanárai tanították. Mint járási tanonciskola 10 tanerős volt, 5 szakosított és 1 vegyes osztállyal. Az iskolát 1945-ben szüntették meg, így 1945-től 1965-ig Dunaszerdahelyen tanonciskola nem volt…” – a Közös Igazgatású Szakközépiskola weboldala alapján.

A jogfosztottság évei következtek, amikor minden magyar iskolát bezártak, és hontalanok lettünk saját szülőföldünkön. Mígnem az 1948-as kommunista hatalomátvétel lett hivatott mindezt enyhíteni, de magyar nyelvű tanonciskolára városunkban még vagy két évtizedet várni kellett.

„Adjuk vissza a szakma becsületét!” – az iskola mottója

A mai értelemben vett modern magyar nyelvű tanoncképzés 1957-ben indult újra, később több szakmára és épületre bővült, majd a rendszerváltás után jelentősen átalakult, kibővítve a kínált szakok körét.

A Végh Ferenc és Zsigmond Tibor által írt, és Kovács László által szerkesztett „Édes otthon – Dunaszerdahelyi olvasókönyv” c., 1998-ban kiadott monográfia szerint: „1965. szeptember 1-jén kezdődött meg a tanítás a sikabonyi úton újonnan épített tanonciskolában…”

Ez gyakorlatilag a mai utcafronthoz közelebb eső „régi épületet” jelenti, az egykori Gorkij, majd Szabó Gyula utca 21. szám alatt, amelyet tulajdonképpen Sikabony és Dunaszerdahely városrészek között kezdtek el építeni 1960-ban. Tehát abban az éven, amikor Dunaszerdahely ismét városi rangot kapott, mint a területi átszervezések által megnagyobbodott Dunaszerdahelyi járás székhelye. Történelmi kontextusba helyezve abban az esztendőben, amikor átadásra került a járási kórház, az Üzemi klub, s amikor javában tartott Szerdahely-Újfalu egykori temetőjének szanálása, hogy majdan átadja helyét a Duna Szállónak meg a JNB székházának.

„A tanulók 3 napot jártak iskolába, és 3 napon szakoktatáson vettek részt különböző üzemekben és munkahelyeken. Volt kőműves, ács, asztalos, lakatos, bádogos, autószerelő, mezőgazdasági-gépjavító, festő és mázoló, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, pincér, fodrász és elárusító szakma. Mivel az iskolaépület már elejétől fogva szűknek bizonyult, kétváltásos tanítást kellett bevezetni. Az iskola bővülése magával hozta az újabb iskolaépület, diákotthon, tornaterem, majd étterem megépítését, de ez 1972-ben egyúttal az iskola kettéválását is eredményezte. A két iskola szétválása előtt 1971 szeptemberétől Dr. Fóthy Ferenc lett az iskola igazgatója. Egy év után a „régi épületben” maradtak a gépipari szakmák (autószerelő, autóbádogos), villanyszerelő, asztalos, festő és a szolgáltatásokat nyújtó szakmák (fodrász, varrónő, kereskedő) és az ezeket tanító pedagógusok. A tanulók létszáma 450-500 volt, a tanítás továbbra is két váltásban folyt…” – a Közös Igazgatású Szakközépiskola weboldala alapján.

1972-ben aztán létrejött az Építészeti Szakközépiskola, vagyis szétvált az az intézmény, ami napjainkban ismét egybe tartozik.

A régi épületben maradtak tehát a gépipari és a szolgáltatásokat nyújtó szakmák, a hátsó rész a Járási Építőipari Vállalat által fenntartott Építészeti Szakközépiskolájé lett. Ehhez az 1980-as évek második felében újabb, különálló ingatlant kezdtek építeni, osztályokkal és műhelyekkel, a rendszerváltas azonban közbeszólt. Részletek lentebb…

„A Dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola tantermeiben 1972 óta folyik a jövendőbeli szakemberek – ácsok, kőművesek, asztalosok, szobafestők, bádogosok, épületlakatosok, gáz-, víz- és központifűtés-szerelők, padlóburkolók – magyar nyelvű képzése…” – írta a suli.sk weboldala a 2010-es években az Építészeti Szakközépiskoláról.

A kollégium épülete – az iskola Facebook-oldalán

Az „internátról” – legalábbis, ahogy mi hívtuk.

Az intézmény mellett 1973-tól 80 férőhelyes kollégium is működött, amelynek épülete napjainkban is az iskola udvarán található. Itt rendelt anno az intézmény fogorvosa is. Merthogy abban az időben még bevett szokás volt, hogy az iskolaorvos közvetlenül az iskola épületében rendelt, s ha az nem is volt mindenütt, fogorvos jószerivel mindenütt. Így aztán néhányan otthagytuk a fogunk a szakma oltárán, a szó legszorosabb értelmében is.

„A diákok létszáma iskolaévenként 50-60 között mozog. A kollégium kapui más iskolák diákjai számára is nyitva állnak, a jelentkezőket 3 férőhelyes szobákban tudjuk elszállásolni. Étkezési lehetőséget az iskolai étkezdében biztosítunk számukra…” – írta a suli.sk weboldala a 2010-es években az Építészeti Szakközépiskoláról.

Az iskolát gyakran emlegették „Hanák-iskolaként” vagy „Hanák-szakközépiskolaként”, mivel Hanák László hosszú időn keresztül meghatározó igazgatója és vezetője volt az intézménynek. Irányítása alatt diákok generációi szereztek itt építésztechnikusi és építőipari szakképesítést. Jómagam is alatta kezdtem az első évfolyamot.

A szakközépiskola épülete (jobbra) a Szabó Gyula utcában

Három év német egy inasiskolában? Miért ne!

Mi választhattunk, orosz vagy német nyelven szeretnénk-e tanulni, mivel a nyelvi szakos tanárnőnek mindkettőre volt képesítése. Úgy gondoltuk, elég volt az oroszból, meg egyébként is hirtelen mindenki keresztény-konzervatív lett a negyven év „csehszlovák-szovjet barátság” után. Szóval így húztam be azt a három évfolyam németet az életrajzomba, s bár angolul sosem tanultam, Shakespeare nyelve mégis jobban rámragadt mint a „der-die-das”. Kedvenc tantárgyaim persze a szakmámhoz köthető órák lettek, mint a technológia és a szakrajz. Azóta is, ha gyermekeimnek embereket vagy állatokat kell rajzolnom, bajban vagyok, de mint építészmérnök, aki tervrajzokat készít, megállnám a helyem. Az első évfolyamban heti két nap gyakorlati oktatásban részesültünk, majd másodiktól az egy hét elméletet, egy hét „prax” követte. Falat vésni profi módon tudtunk!

„Mivel az iskola kerületi szintű volt, a tanulók a közeli járásokon kívül távolabbi helyekről is (pl.: Léva, Érsekújvár, Komárom, Nyitra) tanultak itt. Annak ellenére, hogy a 80-as években a tanulók, létszáma elérte a 900-at, mégis minden magyar tanulónak, aki ezt igényelte, helyet tudtak biztosítani…” – a Közös Igazgatású Szakközépiskola weboldala alapján.

A mi osztályunkba a környékbeli srácokon kívül jó néhány más járásbéli is járt, s közülük volt, aki az internátuson lakott. A gyakorlati oktatás a Járási Építőipari Vállalat, illetve a Magasépítő Vállalat építkezésein folyt. Viszont elsőben sok időt töltöttünk az iskola műhelyeiben is, ahol a vízvezetékszerelés alapjait, s jobbára a kézi menetvágást gyakoroltuk. A háromnyolcados, fél, háromnegyedes vagy egycolos csövek és szerelvényeket ma is felismerem, pedig az acélcsöveknek rég befellegzett. A réz-, illetve a napjainkban divatos műanyag csövezést viszont még alig ismerték mifelénk. Patrónusom a pozsonyi cérnagyár volt. Merthogy akkoriban ez így ment, mindenkinek kellett találnia egy vállalatot, amelyik kitanítatja. 

Egy esztendővel a rendszerváltást elindító bársonyos forradalmat követően, vagyis 1990 decemberében a Nő c. magazin, „Jó kezeket” címmel helyszíni riportban számolt be a szakmunkásképzés bizonytalan jövőjéről. 

Vagyis abban az évben, amikor elkezdtem az első évfolyamot az addig a Járási Építőipari Vállalat által fenntartott intézményben. A Szabó Gyula 21-ben oktatott gépipari és a szolgáltatásokat nyújtó szakmák ugyanilyen szellemben korábban az Ister Járási Vegyesipari Vállalat égisze alá tartoztak.

„A dunaszerdahelyi magyar tanítási nyelvű Építőipari Szakmunkásképző Intézetben a lehető legteljesebb a bizonytalanság. A vállalatoknak ezen a vidéken sincs szükségük a közeljövőben „tanoncokra” – itt jobbára így nevezik a szakmunkástanulókat. – Csak azt tudjuk mondani, hogy mi az elméleti oktatást biztosítani tudjuk – mondja Fibi Éva igazgatóhelyettes. – És mi lesz a szakmai felkészítéssel, ami ebben az iskolában elsődleges? A választ az igazgató, Hanák László adta meg: – A szakoktatók önállósulnak, úgy döntöttek, hogy visszamennek a vállalathoz, amely eddig a fenntartónk volt. A Járási Építővállalatról van szó, ahol a jövőben szakmai részleg nyílik, lesznek ott műhelyek, ott majd tanulhat szakmát, aki akar. Pontosabban, akit a vállalat taníttatni óhajt. A prognózis szerint azonban az eddigi ötven-hatvan szakmunkástanuló helyett mindössze ötöt-hatot lesz képes vállalni. Ha pedig csökken az osztályok létszáma, márpedig csökkennie kell, hiszen a többi érintett vállalat, az Agrostav, a Hydrostav, a Váhostav, a Priemstav, a Staving és az Energetikai Vállalat is hasonló terveket szövöget, vagyis nem fog itt taníttatni fiatalokat az iskolában, törvényszerűen csökken a tanárok óraszáma, s vele a fizetésük is. Kritikus esetben pedig egyenesen az állasuk forog kockán…
– Mégis, mik a konkrét terveik? – teszem fel a kérdést. – Annyit tudunk – kezdi a választ Hanák László -, hogy ún. költségvetési intézmény leszünk. Vagyis a bérekre megkapjuk a pénzt, a többit meg magunknak kell kigazdálkodni. Tulajdonképpen eddig is ezt csináltuk, hiszen a tanítás nálunk eddig is pénzbe került, csak azt az idegen vállalatoknak számláztuk ki. Nem is keveset: az elméleti oktatást, a szakképzést, az iskolán kívüli nevelést, a bentlakást stb. Ezt tehát eddig is kitermeltük, csak hát, ki tudja, mennyit tudunk kitermelni jövőre…
Ennek a szakmunkástanuló intézetnek pillanatnyilag 558 tanulója és 23 oktatója van, beleértve a két külső tanerőt is. Gáz- és vízszerelő, épületbádogos, lakatos, ács, asztalos, festő- és kőműves szakmát tanulhatnak itt a járás- és környékbeliek. Azok pedig, akik kénytelenek letölteni legalább a kötelező iskolalátogatás éveit, „szakképzett segédmunkások” lesznek. Érettségivel végződő szakma nincs, a képzés maximum három és fél évig tart. Az iskola modern, viszonylag jól felszerelt. Az udvaron viszont ágaskodik egy befejezetlen épület…”

1990-ben még befejezetlen épület, napjainkban itt található többek között a Közös Igazgatású Szakközépiskola igazgatósága és titkársága – Nő, 1990. 12. 04., az MI által megszínesítve

Ugyanez az épület néhány éve – az iskola Facebook-oldalán

„Ha ez felépült volna – mondja Fibi Éva – modern körülmények között, mindenképpen megfelelően tudtuk volna felkészíteni a szintén tervbe vett középiskolai osztályt. Jövőre pedig már egy újabb első osztály nyílhatott volna. Tervezgetéseink közben ugyanis felmerült, hogy a Dunaszerdahelyi járásban nincs építészeti szakközépiskola. Mi szívesen nyitnánk egy osztályt. A járáson voltunk ez ügyben, ott támogatják az elképzelést. A minisztériumból viszont mindmáig nem érkezett válasz a kérvényünkre. Pedig fontos lenne tudnunk, mihez tartsuk magunkat, hiszen lassan már meg kellene kezdenünk a toborzást, s fel kellene készülnünk a fölvételire.
Az építkezéssel kapcsolatban Hanák Lászlónak is van mondanivalója: – Z-akcióban indult, vállalatunk viszont időközben elköltötte a reá fordítandó pénzt. Tehát szépen lezárták, „ha lesz rá pénz, majd folytatjuk” alapon. Még négy és félmillió koronára lenne szükség. Megkapjuk-e, nem kapjuk-e, ki tudja? Korábban majdnem minden szaktanintézet belefogott valamilyen építkezésbe, mert akkor volt erre pénz, nagyon sok, csőstül adták, csak hogy csinálja valaki. Így hát elkezdtük, és úgy volt, hogy ez év decemberére be is fejezzük. Júniusban még lézengett itt egy-két ember, de azóta semmi. Ráadásul, már eredetileg sem volt ez szívügye a városnak, még a régi vezetés azt mondta, nekünk ez nem kell, ez a ti ügyetek, ti intézzétek…” – Nő, 1990. 12. 04.

Az egykori Építészeti Szakközépiskola említett új épülete, idén tavasszal, még a felújítás megkezdése előtt. A jobb oldali épületszárnyban voltak anno a műhelyek – a szerk. felvétele

Úgy emlékszem, az épület végül már a következő évben elkészült, ha nem is teljesen, a műhelyek biztosan. Merthogy azokban folyt a gyakorlati oktatás. Továbbá osztálytermeknek is helyet adott, ide jártunk át német órára, illetve harmadik évfolyamban, ha jól emlékszem, az osztálytermünk is ebben az épületben kapott elhelyezést. Napjainkban itt található a középfokú oktatási intézmény igazgatósága és titkársága. Az épület jelenleg felújítás alatt áll.

„Iskolánk élén 1991 óta Homoly Éva mérnök áll, aki megőrizte az iskola azon irányelvét, hogy a folyamatosan megjelenő divatszakmák ellenére falai között kizárólag építészeti szakmákat oktassunk… A négy épületből álló komplexum a Szabó Gyula utcában, csodálatos, szanatóriuminak is beillő környezetben helyezkedik el… Az iskolai komplexum részét képezi még a kollégium, az iskolai étkezde, tornaterem, edzőterem, teniszpálya és sportpálya, valamint az iskolai könyvtár… rendelkezésünkre állnak szaktantermek és saját műhelyek is. Új nyelvi laboratóriumunkban németül és angolul is tanulhatnak a fiatalok… A hároméves képzést 1994-től érettségivel végződő kétéves szakosító tagozattal bővítettük. A 2014/15-ös tanévben pedig elindítottunk két új négyéves, érettségivel végződő szakot… Az épületeken nem látszik az idő múlása: állandóan újítunk, bővítünk. A gyakorlati munka keretében a tanulók maguk tatarozzák, építik, szépítik az alma matert…” – írta a suli.sk weboldala a 2010-es években az Építészeti Szakközépiskoláról.

Az egykori Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola épülete napjainkban felújítás alatt

Ami pedig az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola újkori történetét illeti, a rendszerváltás után szintén személycsere történt az intézmény élén. 1990. február 1-től az iskola élére Molnár Ilona igazgatónő került.

„A megváltozott társadalmi feltételek és a munkaerőpiac új elvárásai nemcsak az egyes szakmák változásait idézték elő, de a négyéves érettségivel végződő tanulmányi szakok bevezetését is eredményezték, mint: vegyipari technikus, gyógyszergyártás, környezetvédelem, ruhaipari technikus, fa- és bútoripari technikus, üzletkötés és vállalkozás, ruhatervezés és modellezés, elektrotechnikai műszerész, gépészet. Csökkent az érdeklődés a kétéves szakmunkás textilgyártás és a vegyipari termelés iránt. Továbbra is igény volt autószerelő, autóvillanyszerelő, géplakatos, háztartási gépszerelő, villanyszerelő, asztalos, kárpitos, női ruha varrónő szakmákra. A nappali tagozat mellett a hároméves szakmákat sikeresen végzettek felépítményi tagozaton folytathatták tanulmányaikat a tudás és érettségi bizonyítvány megszerzéséért. Ezek: gépészet, elektrotechnika, hajkozmetikus szakok…” – a Közös Igazgatású Szakközépiskola weboldala alapján.

Az 1990-es évektől nagy hangsúlyt kapott tehát az érettségit adó technikusi képzés, valamint számos nemzetközi és hazai pályázati programban vett részt az intézmény. 2018/19-ben pályázat útján informatikai szaktanterem létrehozására, illetve informatikai eszközök beszerzésére került sor, valamint műhelyek berendezési tárgyaira tett szert az intézmény a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával. 2019 után az iskola több névváltozáson és szervezeti átalakuláson ment át, majd 

2021-ben létrejött a Közös Igazgatású Szakközépiskola. 

Meglehet, három év nem hosszú idő, ám amikor éppen egy évtizedekig berögződött, néha utált, de olykor mégis visszasírt rendszer változik, igenis egy örökkévalóság. Itt, a Gorkij utcában – mert a rendszerváltás után még évekig így hívták – lettem gyermekből kamasz, akinek már nem kell feltétlen felmondani odahaza a házi feladatát, és bizony már az előmeneteli könyvecskéjét sem követik szülei napi rendszerességgel. A suli elvégzése után jelentkeztem ugyan érettségi bizonyítványt adó kétéves felépítményi szakra a Szabó Gyula 21-be, ám abból végül nem lett semmi. Ahogy a pozsonyi cérnagyár sem tartott igényt a szolgálataimra, s már a „becsekkolásom” napján „érzékeny búcsút” intettünk egymásnak. Ja nem…

A szakközépiskola igazgatósági épülete szintén felújítás alatt

Tudom, kedves fiatal olvasóm, a fenti sorokon, akárcsak egy olcsó Facebook-mémen jót derültél, de hidd el, az még egy teljesen más világ volt. Képzelheted, én meg ezt a mait nem egészen vágom, és vagyunk ezzel így páran, úgy vélem.

Na, ide jártam én 1990-től 1993-ig az Építészeti Szakközépiskolába, ahol az osztálylétszámot teljes egészében fiúk adták. Ezzel szemben a régi épületben lányok is voltak, ezért azt kicsit leegyszerűsítve leányiskolának hívtuk. Nem is volt ez olyan légből kapott elnevezés, hiszen 1991-ben valóban alakult ott egy Leány Szakközépiskola (helyi szlengben a „DOŠ” = Dievčenská odborná škola s VJM) is, amely helyhiány miatt a Mezőgazdasági Műszaki, később pedig ugyanott a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában is bérelt tantermeket az intézmény számára. Majd a Leány Szakközép és a gépészeti-szolgáltatóipari tanonciskola egyesítésével jött létre 2002-ben a Magyar Tanítási Nyelvű Egyesített Szakközépiskola. Később már szimplán csak Szakközépiskola, 2019-től pedig az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola nevet viselte. Végül 2021-ben az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola és az „én” Építészeti Szakközépiskolám egyesítéséből alakult meg a Közös Igazgatású Szakközépiskola. Vagyis az 1972-ben kettévált suli de facto és de joure újra egyesült.

„Molnár Ilona 29 év 5 hónapig volt iskolaigazgató. 30 iskolaév alatt átlagosan minden iskolaévben több mint 100 tanuló szerzett a választott szakokon szakismereteket érettségi bizonyítvánnyal, valamint szakmákban átlagosan minden iskolaévben több mint 90 tanuló szerzett szakmunkás bizonyítványt… Takács László 2019. július 1-től – 2019. július 31-ig az iskola élén megbízott igazgatói pozíciót töltött be. 2019. augusztus 1-jén a szakközépiskola igazgatója Ing. Vajda Angelika lett. 2019. november 1-től iskolánk hivatalos neve Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskolára változott. 2021. szeptember 1-től létrejött a Közös Igazgatású Szakközépiskola (Spojená škola) az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola és az Építészeti Szakközépiskola egyesítéséből. Ing. Vajda Angelika 2021. szeptember 1-től 2022. február 28-ig megbízott igazgatói pozíciót töltött be…” – a Közös Igazgatású Szakközépiskola weboldala alapján.

A szakközépiskola épülete a Szabó Gyula utcában

Az utóbbi években jelentős felújítások, műhelyfejlesztések és pl. Erasmus+ szakmai gyakorlatok erősítették a képzés minőségét. Az intézmény külleme folyamatosan és jelenleg is változik – szépül. A sportpályák aszfalt és salak helyett immár műfüves, valamint rekotán borításúak. Az iskola fenntartója a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat.

„A 2021 / 2022 -es iskolaévben felújításra került a kültéri sportpálya, a tornaterem és az ebédlő. Mindemellett kialakításra került két fitneszterem, egyik a tornaterem mellett található, másik pedig a kollégiumban. Ezenkívül a kollégiumban a nyílászárók cseréje is megvalósult, a kollégiumi szobák felújításai is megkezdődtek. Az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola I-es számú objektumán tetőcsere történt, mindemellett a II. számú létesítményben új osztálytermeket alakítottak ki. Mindegyik épületen a kültéri ajtók cseréje is megvalósult. 2022. március 1-től a Közös Igazgatású Szakközépiskola megválasztott igazgatója Ing. Vajda Angelika lett…” – a Közös Igazgatású Szakközépiskola weboldala alapján.

Talán nem tudtad lekövetni a sok évszámot és névváltozást, ám ha egyik-másik elnevezés alapján saját szakközépiskoládra ismertél itt a Gorkij, majd Szabó Gyula utcában, ne légy rest hozzászólni. Egykori osztályfőnökömet Kuczman Andrásnak hívták, vagyis hívják mind a mai napig. Kedves mester Uram, Duborszky Endre azonban sajnos pár éve eltávozott az élők sorából. Annyi bizonyos, nem rajta múlott, hogy végül egy percet sem dolgoztam a szakmámban. Egy csöpögő csapot talán még képes lennék megszerelni, a gázzal azonban bajban vagyok, mivel azt nem látom, ha „csöpög”. Zárszóként tehát egy jótanács: ilyen ügyekben rám ne számítsatok, ha gondotok akadt, hívjatok inkább szakembert! Jó pénzért fogja felszámolni, mert az amúgy nagyon klassz szakma jelentős anyagi befektetést igényel…

(Roberto)

ELŐZŐ RÉSZEK: 
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik 
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav
Szerda-Helytörténelem 13. – A Járási Építőipari Vállalat
Szerda-Helytörténelem 14. – Az Ister
Szerda-Helytörténelem 15. – Vízművek, energetikai művek, gázművek 
Szerda-Helytörténelem 16. – Az Úsvit
Szerda-Helytörténelem 17. – A Tesla
Szerda-Helytörtnelem 18. – Az Agrofrigor
Szerda-Helytörténelem 19. – A Mäsospol
Szerda-Helytörténelem 20. – A Nehézgépgyár
Szerda-Helytörténelem 21. – A Zdroj
Szerda-Helytörténelem 22. – A Mezőgazdasági Építővállalat
Szerda-Helytörténelem 23. – A kenyérgyár
Szerda-Helytörténelem 24. – Az Agrokémiai Vállalat 
Szerda-Helytörténelem 25. – Az Obal
Szerda-Helytörténelem 26. – A Kék Duna áruház
Szerda-Helytörténelem 27. – A húskombinát
Szerda-Helytörténelem 28. – A cérnagyár
Szerda-Helytörténelem 29. – Az Üzemi Klub 
Szerda-Helytörténelem 30. – A bősi vízi erőmű iparvágánya 
Szerda-Helytörténelem 31. – A Városi Művelődési Központ
Szerda-Helytörténelem 32. – A vasútállomás 
Szerda-Helytörténelem 33. – A kórház 
Szerda-Helytörténelem 34. – A közlekedési park 
Szerda-Helytörténelem 35. – A Vermes-villa
Szerda-Helytörténelem 36.– A Sárga kastély
Szerda-Helytörténelem 37. – Az evangélikus templom 
Szerda-Helytörténelem 38. – A termálfürdő 
Szerda-Helytörténelem 39. – A városháza 
Szerda-Helytörténelem 40. – A református templom 
Szerda-helytörténelem 41. – A katolikus templom
Szerda-Helytörténelem 42. – A Nagyzsinagóga
Szerda-Helytörténelem 43. – A Kodály Zoltán Alapiskola
Szerda-Helytörténelem 44. – A Szabó Gyula Alapiskola
Szerda-Helytörténelem 45. – A Vámbéry Ármin Alapiskola
Szerda-Helytörténelem 46. – A Vámbéry Ármin Gimnázium
Szerda-Helytörténelem 47. – A Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola

1. ↩︎
2. ↩︎