Este hat után járunk, kipattintok otthon egy sört, több egyébként sincs. Az eddigi absztinenciám oka a szigorú home office-ban rejlik, ami azt foglalja magában, hogy figyelem a telefonom, hátha behívnak szolgálatba, „jópénzért”, meg a vasárnapi bónuszért. Gyakorlatilag így telik az egész nap, és a tiltott gyümölcs – vagyis a sör – nem is ízlik, hogy már letelt a „munka”. Addig jó, míg nem látom meg a következő fizetési szalagom, mert utána… Inkább hagyjuk! Másutt jönnek a lazítások, négy fázisban, nálunk a vasútnál még a május sem lesz rózsás, maximum orgonás. Egyébként cimboráltam az ördöggel – hat hét után kinyitott a lottózó.
Plusz a dolgozó nyugdíjasok miatt átértékelt üzletbe járás liberalizációja is mély nyomot hagyott bennem, de megpróbálok kulturáltan viselkedni. Azt mondják, irigykedek, mert bármikor mehetnek már boltba? Na ne nevettessenek kérem, sajnálom őket, hogy nem értették meg a rendelet lényegét, ennyi! Nem veszem egy kalap alá az összeset, még fejbe vernek bottal, de…
Tessék futni bármikor, ha nem „tiltott a gyümölcs”, az íze sem lesz édes. Én továbbra is otthon maradok, amíg csak megtehetem, mondjuk míg nem nyitnak ki a kocsmák, hogy lehörpintsek végre egy pofa csapoltat!
Ha már a Szent György napi búcsú is elmaradt ugyebár, legalább a templomot meg az iskolát ne hagyjuk (Reményik Sándor után szabadon)… és a kocsmákat!
Ej, de felvágták a nyelvem! Most, hogy mindenki, ismétlem mindenki hazatért a síelésből, jöhet a lazítás. Másfél hónappal ezelőtt még ugyanaz a hivatal július közepére jósolta a nyavalya tetőzését, most, hogy a gazdaság közelít a béka seggéhez, kezdhetjük oldani a szigorításokat.
Persze, aki ebben a helyzetben megmondaná a frankót, azt valószínűleg Nostrdamusnak hívnák. Másképpen nem lehet, nem mehet, marad a kincstári optimizmus. Még csak azt sem mondom, álljunk pozitívan a dolgokhoz, hiszen ez a fél mondatnyi tartalom visszaesést jelentene.
Szóval, maradjunk negatívak mindannyian!
Édesanyám tesztje is negatív lett! – akkor fogyott el a borom… Egy hét alatt háromszor voltam boltban, ennek ellenére senki sem halt éhen (szomjan se’) a családban, s mivel kinyitottak a papírüzletek, radírgumit is kaptam (magyarázatképpen tessék elolvasni az előző részt!), valamint egy kapcsos mappát, amibe a karantén alatt elkezdtem a harmadik könyvem kéziratát. Az első kettő sem jelent még meg sehol, de Petőfi Sándor is csak a halála után lett híres.
Én maradnák ezután is szerény, persze nem sietek sehova… tehát a bevásárlólista mellé majd csatolom vasutas memoáromat is.
Elővigyázatosságból betankoltam anyunak a panzióba egy csomó tartós élelmiszert, az indoklás: leszerelték a kisablak kilincsét…
Inkább le sem írom miért, akasszák rám azt is, hogy babonás vagyok. Amúgy is akarva akaratlanul zúdulnak ránk a legújabb „pozitív” hírek a régiónkból. Sőt, Müller tisztiorvos asszonynak már félretettem egy adag spagettit a hétvégén. Családtaggá fogadtuk a feleségemmel, elkél majd a segítség a két pocaklakóhoz.
Egy hétbe tellett csupán, hogy a vadcseresznyék virágai szőnyeget terítsenek a járdára. A szépség is mulandó, ahogy az aggódás, meg a mindenben csak a rosszat látjuk című történet. Tényleg igaza lett annak a spanyolországi magyar asszonynak, akinek videója bejárta nemrég az egész Kárpát-medencét: egy idő után megszokjuk, mert az ember úgy van kódolva, hogy képes legyen elviselni a legrosszabbat is.
Idővel majd, ha visszatérünk életünk eme szakaszára, átértékeljük mindazt, amire azelőtt nélkülözhetetlenként tekintettünk, és rájövünk, mit is adott, ami tényleg fontos nekünk.
Aki erre nem lesz képes, az önző marad élete végéig. Apropó, ha tudják, merre lehet Sanytolt kapni, ne tartsák magukban kérem (aki erre nem képes, az önző marad élete végéig). Savóból olyan koncentrátumú felmosó löttyöt keveretem, hogy ki kellett vonulnunk két órára az erkélyre, ezért kéne. Az irigység befészkeli magát a bőrünk alá, magyar a magyar ellen uszít, „kendőzetlenül”, azt lemosni minden szer hasztalan. Szóval nemcsak a kórt, meg a karantén elmebaját kell túlélnünk, de elsősorban a magunk berögződött butaságait. Most kéne lazítani, „nem győzlek tanítani, hogyan csináld…” Felelősséggel! – ez a szó már régen kiveszett?
(Roberto)