A legcsodásabb „mélypont” az életünkben

Apu(ci)róka

A cikk megjelenik a Klikk Out 2020/10. számában.

Fotók: Horen

Instagram: @rokkorokush

Avagy bármikor „lealacsonyodnék” az ő szintjére! Nincs az a marhaság, amire ez a kölyök rá ne tudna venni. Például Reni is már egyszer megjegyezte, hogy ha még egyszer kiadok olyan herélt hangot, akkor elválik!

Lassan 22 hónapja, hogy lementünk alfába, és bízom benne, hogy tartunk az ómega felé, de amiből most még a legtöbbet hallunk, az az „ó” meg „á”. Nem Rókitól, tőlem. De én a csikorgó derekam meg a szatyros szemeim dacára is jó tanítványa vagyok Hide The Pain Haroldnak, és különben is, ki kíváncsi erre?! Nem azért gyűltünk most itt össze, hogy meghallgassátok kínjaim, hanem hogy elmondjam, csemeténk már megmássza a házi Kilimandzsárónkat, ami nem más, mint a konyhapult.

Pedig az áll a használati utasításban, hogy ebben a korban még túlnyomórészt kicsik és ügyetlenek. A mienk viszont páncélban jött világra és ha marad ez a tempó a mozgásfejlődésben, hamarosan olyan lólengéseket fog csinálni, mint a Berki Krisztián – na nem az a tahó, hanem az olimpikon!

Az első évünk azzal telt, hogy mi voltunk Róki targoncái, ami által közelebbről megismerkedhetett feljebbvalóival, egyszersmind a hűtő rejtelmeivel, és azzal, hová kerül a mosogatógép törékeny tartalma.

Nyolcvan centi magasságban, illetve annál lejjebb viszont még egészen másképp fest az élet. A lakásban uralkodó rendetlenség egy részét nem látni, noha sokkal sűrűbb az aha-élmény, ami a sarkakban megbúvó piszkokat illeti. Föntről csupán térkép e táj, s aligha sejtjük, hová bújt el Duplo Mihály.

Főképp viszont azért kell lemenni Rókihoz, hogy ne érezze magát egyedül. Szorongató lehet, hogy csak ő nem tud segítség nélkül kinézni az ablakon, villanyt kapcsolgatni vagy kifürkészni, hogyan készül a lecsó. Tudnia kell viszont, hogy kíváncsiak vagyunk arra, mi folyik odalent.

Hogyan születik meg egy-egy avantgárd vasúti szerelvény vagy a csaknem égig érő Duplo-torony. Tudnunk kell, hogyan jut keresztül a három-négy-öt-hatszögletű hasáb a saját kapuján, hogy bármennyi építőkocka, kavics és gesztenye elfér a kanapé alatt, és hogy hány üveg Kofolától inog meg a Róka-káré. Ha ezzel megvolnánk, készíthetünk paplanból bunkert, építhetünk konzervtornyot, teríthetünk pelenkákat, és elbújhatunk a ruhásszekrényben, ahol éppen csak annyi hely van és semmiféle Narnia!

Rájöhetünk, hogy az élet odalent éppoly színpompás és gazdag, mint idefent, ráadásul sokkal kevesebb a mosatlan tányér, az ostobaság és a szitokszó.

De azok a fránya csúcsok, azokat meg kell dönteni. A konyhapulton lévő notebook a Szent Grál, de addig még teljesíteni kellett néhány szintet. Először csak a kanapét, majd a puffokat és a dohányzóasztalt. Ha ezzel megvolnánk, végre lehet dj-zni a villanykapcsolón, ám már csak egy pici karnyújtásnyira volt az igazi mérföldkő, a kilincs!

Azóta már kulcsra zárt ajtó nélkül nem vihetünk ki szemetet, mert a kis ezredes egy szempillantás alatt az utcára kerül. Másrészt enyhébb az abból eredő frusztráció, hogy az ébredő csemetének épp egy sötét kínzókamrában kell ordítva megvárnia, míg lezuhanyzunk.

A kilincsért emelem kalapom Yale és fia előtt, bízom benne, hogy 160 éve méltó módon megköszönték nekik, mindenesetre Rókus betyáros mosolya, miután ezt az akadályt is leküzdötte, bizonyára az a fogyasztói visszajelzés, melytől minden feltalálónak megdobban a szíve.

Másrészt ugye, ahogy részben említettem is, minden ilyen újabb mérföldkővel hozzávetőlegesen négyzetre emelődik a veszélyforrások száma, ami – tekintve a korábbiakat – most már körülbelül n a kétszázötvenhatodikon, miközben n = otthonunk alapterülete négyzetméterben.

A helyzet az elmúlt héten viszont odáig fajult, hogy Rókus minden előzetes bejelentés nélkül nekivágott az ismeretlennek, amivel kapcsolatban addig csupán satnya próbálkozásokat tett. Rárepült a bárszékre, ami a feladat bonyolultabb részét képezi, onnan viszont már csak egy köpésnyire van lakásunk kuplerája, a konyhapult. Sűrű bögreerdő, veszélyes tányéraknák, csörömpölő eszcajglabirintus és metsző csapdák mindenhol, de köztük ott tündököl a felbecsülhetetlen értékű kincs: a notebook. Álló helyzetben ugyan elérhető és nyitogatható a mikró is, és anyucinak is van egy privát asztali gépe a szobában, amit a forgószékéről sikerült elérni, de a notebook, az notebook.

Rókus most már rutinból megmássza az épeszű ember által a lakásunkban leküzdhető legmagasabb pontot (házi Everestünket, a szekrények tetejét inkább nem említem, mert ott már szerintem nincs levegő és oda csak a macskák jutnak fel, meg a pókok), és innen nézve hitvány aggodalmaskodásnak tűnik, amivel eddig szembenéztünk. Ez itt Spárta, öcsém!


AZ ÖSSZES EPIZÓD:

1. Boldog új életke!
2. Rókus úrfi
3. Ott voltam!
4. Tíz dolog, amit imádok benned!
5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!
6. Ásó, kapa, nagybőgő!
7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?
8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!
9. Mi nem leszünk olyan szülők…!
10. Husi a köbön!
11. Pusztító utolsó mondatok a kicsi mellett
12. Azt a hétszázát, megtanultam énekelni!
13. Embert faragunk belőle – meg magunkból
14. Mosolyogj, nevess, kuncogj, kacagj!
15. „Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!” (©Roki)
16. Anyu, Apu, én csak szép emlékeket akarok!
17. Fordulj, Róka, csosszantóra!
18. Leesett
19. Ami egykor hidegen hagyott, most majd’ felrobbant!
20. Alig vártuk, hogy eljöjjön ez a nap!
21. A nagy büdös helyzet!
22. Anyu(ci)róka
23. Koszmix a kádban!
24. A végtelenbe és tovább!
25. Ez itt a keeert – avagy udvari bolondozásaink!
26. Ha etetni akarod a kicsit, előbb ezt olvasd el!
27. Mikor lett a kisbabánkból kislegény?
28. A nagy büdös helyzet 2.
29. Mikor a Róka a fejembe szállt…!
30. Rokink 13 legfontosabb gondolata!
31. Rókus, a pedagógus!
32. I. Fényevő Rókus, a lámpák hercege
33. A kisbetűs élet
34. Nicsak, ki beszél? (napunk percről percre)
35. Nicsak, ki beszél még mindig? (napunk percről percre – 2. rész)
36. Ha én egyszer kinyitom a számat…?!
37. Az első igazi karácsonyunk
38. Rókus úrfink soha vissza nem térő első éve
39. Nincsen Róka tövis nélkül!
40. Örökké ösztönös lököttek, avagy az öröklött örökzöldek
41. Megmutatom, mi az igazibó’, ami a gyerek kezébe nem való!
42. Róki és a nem épp szokványos játékai
43. Az ember, akit Apunak fognak hívni
44. Nem fog erre emlékezni
45. Pusztító utolsó mondatok a gyerek mellett 2.
46. Képzelt riport a mi rókai popfesztiválunkról
47. Mi vár rá odakint?
48. Te jó ég, mi lett belőlünk?!
49. Előjött Rókiból a háztartásbeli menedzser!
50. A képzelet 50 szárnyalata
51. Belénk bújna a kisördög!
52. Íme, a játék, amiben Roki világbajnok!
53. Nincs az a film, melybe ne illenénk!
54. Egy makulátlan elme örök rakodása!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább