Fotók és videó: Soós Bertalan. Archív felvételek a szerző gyűjteménye vagy külön jelölve.
A „Gorkijjal” való kapcsolatom három élesen elkülönülő életciklusra bontható. Az első apró gyerekkorom világa, amikor az iskola előtt, a mai körforgalom helyén egy rég elbontott játszótér állt. A második a nagyfiam időszaka, aki 2006-ban a Szabó Gyulában kezdte, majd 2015-ben itt is fejezte be az alapfokút. Akkoriban a suli udvarán, nagyjából a mai játszótér helyén, az Ady utca irányába, gazzal és fákkal benőtt „dzsungelben” egy jókora, emeletes vasbeton épületváz állt. Ez a soha be nem fejezett objektum az iskola bővítésére szolgált volna. A harmadik és egyben utolsó korszak a jelenkor, ikergyermekeim kora, mikor is az iskola közelsége adja, hogy annak játszótere az egyik leglátogatottabb gyermekbirodalmuk legyen.
A dunaszerdahelyi magyar tanítási nyelvű alapiskolák között a Kodály Zoltán Alapiskola (anno Vajanský, majd Komenský) után időrendileg a másodikként megnyitott Szabó Gyula Alapiskola történelme 1953-ig nyúlik vissza. Mostani helyén 1974. szeptember 1-jén indult meg a tanítás Gorkij utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola néven. A kezdetekben, vagyis 1953-tól még közös igazgatás alatt működött a magyar tanítási nyelvű tizenegyéves középiskolával – vagyis a gimnáziummal. Majd a két oktatási intézmény 1963-as különválása után az akkori Lenin utcai épületbe költözött, amely a mai Fő utca és Rózsa utca sarkán állt. Ez a sarki, mára lebontott épület egykor a Magyar Királyi Adóhivatal helyi kirendeltségének, illetve a magyar gimnáziumnak adott otthont, majd többek közt pionírház és könyvtár is működött benne. Napjainkban a Panoráma multifunkciós épülettömb jobb szárnya található a helyén.
A Lenin utcai Alapiskola, más olvasatban Alapfokú Kilencéves Iskola a Szabó Gyula Alapiskola jogelődje. 1963-tól 1974-ig ebben a főutcai, mára lebontott épületben folyt az oktatás. Az első tanév mintegy 20 pedagógussal és 450 diákkal indult
„1963/64. 1963. szeptember 1-én az AKI (Alapfokú Kilencéves Iskola – szerk.megj.) működését a Lenin utcai épületben kezdi mostoha körülmények között. A tanítás két épületben, összesen 8 tanteremben folyik délelőtt és délután. A leltári tárgyak túlnyomó része az ÁMNyKI (Általános Magyar Nyelvű Középiskola – szerk.megj.) tulajdonában maradt. Az épület, a bútorzat korszerűtlen, a segédeszközök minimálisak, egy részük használhatatlan. Jó tanítói közösség, ideológiai, szakmai és pedagógusi felkészültség kell ahhoz, hogy ilyen feltételek mellett eredmények szülessenek. Az oktató-nevelő munka a CsKP XII. kongresszusának határozatai alapján indult meg. Az iskola igazgatója: Török László. Az igazgató helyettese: Halász Imre…” – részlet az iskola krónikájából.
Az iskolaépületet tehát már akkor lepusztultnak, korszerűtlennek írja le a krónikás, ahol ráadásul nem fért el minden gyerek. Így sokan a DAC-stadion mögötti fabarakkokban tanulták a betűvetés fortélyait.
Az alsó tagozatosok a fabarakkokban kezdtek, majd csak negyediktől kerültek át a Lenin utcai épületbe. Öt év telt el, amikor 1968 után elkezdődött az alapiskola új épületének tervezése az akkori Gorkij utca északi oldalán, korábban az állam által kisajátított, több család birtokában lévő telken. Itt egy 22 tantermes iskolával, az iskola mellett pedig – az alkalmazottak részére – nyolc lakásegységgel számoltak. Az oktatási intézmény a szomszédos utcáról, vagyis az orosz származású Makszim Gorkijról kapta a városszerte használt köznyelvi nevét. A „Gorkij” amolyan szleng lett az évtizedek során a diákok körében, akárcsak a „Vajanský / Komenský”.
Makszim Gorkij (eredeti nevén Alekszej Makszimovics Peskov), ötszörösen irodalmi Nobel-díjra jelölt szovjet író, drámaíró, a szocializmus egyik legismertebb szószólója volt.
Sokan még ma is egyszerűen Gorkijnak, vagy „Török-iskolának” hívják. Utóbbi elnevezés az önálló alapiskola első igazgatójához, Török László nevéhez fűződik.
Török László a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola (korábbi nevén Lenin utcai Alapiskola, majd Gorkij utcai Alapiskola) meghatározó történelmi alakja és egykori iskolaigazgatója volt. Az 1963-as különválástól kezdve egészen a rendszerváltásig, 1990-ig irányította és vezette az oktatási intézményt. Igazgatósága idejére esett az iskola életének egyik legnagyobb mérföldköve, amikor a kezdeti tanteremhiány és a kétváltásos tanítás után 1974 szeptemberében a diákok és a pedagógusok átköltözhettek a mai napig használt, Iskola utcai modern épületkomplexumba. Az általa hosszú évtizedeken át alapozott és vezetett intézmény egy időben a legnagyobb taglétszámú magyar tanítási nyelvű alapiskola volt az országban. Napjainkban a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola után a második legnagyobb taglétszámú!
A Gorkij tipikus szocialista megoldás volt:
eleve igen alacsony fizikai minőségben, előre gyártott elemekből épült, és még így is három évig készült. S bár az építők előre tudták, hogy sok gyereknek készül, már akkor kicsi volt, amikor beköltöztek: a 22 új osztály annyira nem tudta kielégíteni a 29 osztálynyi igényt, hogy az alsó tagozatosok kénytelenek voltak két váltásban tanulni a vadonatúj épületben, ahol 1974. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás” – írja a Nagy Attila, Nagy Iván, Novák Veronika, Simon Attila és Vajda Barnabás által fémjelzett Dunaszerdahely c., 2012-ben megjelent várostörténeti monográfia „Iskolák a háború után” címszó alatt.
Az építkezés határideje eredetileg 1974 decembere lett volna,
kivitelezését azonban a Dunaszerdahelyi Járási Építőipari Vállalat dolgozóinak az 1974/75-ös tanévkezdésre, ill. ideológiai szempontból a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója tiszteletére sikerült lerövidíteni – amiért természetesen járt a kitüntetés. Megnyitásáról az ÚjSzó tudósított „Szeptembertől új iskolában – Az építők kitűnőre vizsgáztak” címmel:
„…Amikor a járási központban arról érdeklődtem, hol épül új iskola, a sikabonyi útra irányítottak, mondván, hogy a „nagy mű”, mármint az iskola építése közvetlenül az átadás előtt áll. A helyszínre érve kellemesen meglepődtem, mert az építkezésen elhelyezett fémtáblán 1974 decembere szerepelt átadási határidőként. Az építkezés vezetőjének távollétében helyettese, Erdélyi József csakhamar magyarázatot adott erre:
– Mi építők egyben szülők is vagyunk. Tudatosítottuk, hogy a decemberi határidő igen kedvezőtlen, a költözködés télen nyugtalanságot váltott volna ki, megzavarta volna az oktatás folyamatosságát és kiesést jelentett volna a nevelésben. Vállalatunk vezetősége a pártszervezettel és a szakszervezet üzemi bizottságával valamennyi dolgozónk egyetértésével vállalta, az SZNP 30. évfordulója tiszteletére lerövidíti az átadás határidejét, s a 22 tantermes iskolát, a hozzá kilenc tanítói lakással az új tanév megnyitásáig átadja rendeltetésének.
„A szép kivitelezésű, impozáns iskolaépületet nézegetve szinte lépten-nyomon szakemberekkel találkoztunk, akik az utolsó simításokat végezték, hogy nyomukban a szülői munkaközösség tagjai az iskola pedagógusaival és nagyobb tanulóival elvégezhessék a nagytakarítást. Tágas, világos, jól felszerelt tantermek, szaktantermek, szociális helyiségek, iskolai konyha és étkezde, tornaterem várja az alapiskola 1100 tanulóját. Amerre elhaladtunk, mindenütt az építők jól végzett munkáját figyelhettük meg…” – ÚjSzó, 1974. 09. 01.
A Gorkij utcai Alapiskola megnyitásának napján keltezett cikkben az iskola igazgatója, Török László mutatta be az oktatási intézményt az olvasóközönségnek. Az 1974/75-ös tanév szeptember 1-jén kezdődött:
„Tizenegy évig két váltásban tanítottunk, előbb 12-, majd 11-napos ciklusokban. Szeptembertől mi is rátérünk az ötnapos tanításra. A kétváltásos tanítás ugyan teljes egészében még így sem szűnik meg, de a délutáni órákban lehetőség lesz a szakköri munka fellendítésére. A dolgozó szülők gyermekei és az érdeklődők számára napközi osztályt és diákklubot rendezünk be. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a természettudományi tantárgyak oktatására, s ezért külön szaktanteremben oktatjuk a fizikát, a matematikát, a biológiát és a rajzot. Két szaktantermi nyelvlaboratóriumunk is van, ezek elsősorban a szlovák nyelv oktatásában lesznek segítségünkre. A 6-9. évfolyamokban bevezetik a csoportos nyelvoktatást. Ebben az iskolában külön fa- és fémmegmunkáló műhely, a lányok számára pedig főzőhelyiség is van. A zenei és honvédelmi nevelést külön tantermekben fogjuk tartani. Lehetőségünk nyílik a szülőkkel végzett munka színvonalának emelésére is. Fogadóhelyiséget rendeztünk be, ahol az osztályfőnökök a szülőket fogadják. Az iskolai értekezleteket a nagyteremben tartjuk majd, ahol lehetőség lesz az ismeretterjesztő előadások és a filmvetítések megtartására is. A tágas iskolai étkezdében kényelmesen étkezhetnek az iskola növendékei és pedagógusai. A tanulók és pedagógusok egészségéről egy állandó iskolaorvos és fogorvos fog gondoskodni. A segédeszközök közül azokat, melyek gyakran használatosak, az osztályokban helyezzük el, a többit pedig az egyes tantárgybizottságok vezetőinél, akik külön kabinetekkel rendelkeznek. A Járási Építőipari Vállalat dolgozóinak példás munkáját, iskolánk pedagógusai az oktató-nevelő munka színvonalának emelésével igyekeznek meghálálni. Rajtuk kívül a szülői munkaközösség tagjai is védnökségi üzemeink: a hodosi szövetkezet és a dunaszerdahelyi Len és Kenderfeldolgozó Üzem is mindent megtettek azért, hogy a tanév elejétől a környék legszebb és legkorszerűbb iskolájában taníthassunk…” – ÚjSzó, 1974. 09. 01.
Az iskola krónikája, egy ugyancsak vaskos (45×35×6 cm) és súlyos könyv, az 1963/64-es tanévtől, tehát az alapiskola önállósulásától íródott. Abban az egyes évfolyamok kezdőlapjai, kézzel rajzolt és színezett oldalak. Lapozás közben olyan érzés fogott el, mintha csak egy ősi kódex feküdne előttem az asztalon. Fenomenális, grandiózus munka, megszámlálhatatlan osztályképpel, valamint korabeli fotókkal, az egyes események leírásával, az iskola vezetőinek és pedagógusainak névlistájával, tanulóinak eredményeivel, dicsősségfalával.
A krónikába az oktatási intézmény jelenlegi, a diákok körében elismert és kedvelt igazgatója, Nagy Árpád nyújtott betekintést,
amiért természetesen nagy hálával tartozom, hiszen egy olyan kordokumentumot „tarthattam a kezemben”, ami magában is párját ritkító, hát még úgy, hogy segítségemre lehetett helytörténeti sorozatunk aktuális epizódjának hiteles összeállításában. Az 1974/75-ös tanév bejegyzését érthetően nagy hangsúllyal kezelte a krónikás, hiszen ekkor indult az oktatás az alapiskolának ma is otthont adó helyszínen, a Gorkij utcában – mai helyrajz szerint az Iskola utcában:
„1974/75. Végre elérkezett a régen várt pillanat. Az új, gyönyörű, 22 tantermes iskolában kezdhetjük el a munkát. A testület tagjai, a szülők, a tanulók nagy része is hozzájárult ahhoz, hogy 1974. szeptember 1-jén megszólalhasson a kezdést jelző csengő. Igazgató: Török László. Igazgatóhelyettesek: Halász Imre, Fibi Sándor. Csapatvezetők: Bufla Miklósné, Várady Pálné…” – részlet az iskola krónikájából.
Zoja pionírcsapat
Ezzel az évfolyammal egyben új időszámítás is kezdődött az alapiskola életében. A krónika rendszeresen beszámol többek közt az osztálykirándulásokról, a tanulmányi versenyekről – a népszerű olimpiászokról –, az iskola énekkarának és irodalmi körének fellépéseiről, a bábcsoport- és nem utolsósorban a pionírcsapat munkájáról. A „Zoja” pionírcsapat egyébként külön krónikát vezetett, ami méreteiben és tartalmilag megközelíti az iskola almanachját. Nem csoda, hiszen az országos pionírmozgalmon belül az egyik legnagyobb taglétszámú alapszervezetéről beszélhetünk. Névadója – Zoja Koszmogyemjanszkaja – nemzeti hős, szovjet partizánlány volt.
Zoja Koszmogyemjanszkaja fiatal szovjet komszomolista partizánlány volt, akit 1941-ben a nácik elfogtak, megkínoztak és kivégeztek. Ő lett az első nő, aki posztumusz megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést, alakja a keleti blokk ifjúsági mozgalmainak egyik legfőbb példaképévé vált.
Bár a pionírszervezetek a rendszerváltás után hivatalosan feloszlottak, mind a mai napig jóízű nosztalgiával tekinthetünk rájuk.
Pipitér bábcsoport
A Pipitér bábcsoport a dunaszerdahelyi Gorkij utcai Alapiskolában működő elismert szlovákiai magyar gyermekbábegyüttes volt. Az együttes 1975-ben alakult Dunaszerdahelyen, otthonukként az új és modern alapiskola szolgált, amely a korszak országos bábos-színjátszó mozgalmának egyik bázisa lett. A csoport munkáját, felkészítését és művészeti vezetését Gaál Ida irányította. Célkitűzésként a gyermekek természetes vidámságát, játékosságát és jókedvét szerették volna művészi szintre emelni a színpadi bábművészet eszközeivel. Rendszeres és sikeres résztvevői voltak a szlovákiai magyar bábosok és színjátszók legrangosabb seregszemléjének, a Duna Menti Tavasznak.
„1975/76. Második iskolaévet kezdik meg az új épületben iskolánk tantestülete és tanulói. Az első év öröme után is töretlen a munkakedv, az épület adta lehetőségek kihasználására. Az elmúlt év eredményeit és örömeit tovább fokozza az a tény, hogy a szocialista munkaversenyben iskolánk járási viszonylatban 2. helyezést ért el…” – részlet az iskola krónikájából.
A pozitívumok és az ideológiailag az egyénre, valamint az intézményre rákényszerített sallangok mellett azonban hamar felszínre törtek a negatívumok is. Az új és modern iskolaépület kivitelezés beli hiányosságai még inkább:
„1976/77. Az előző két év alatt pedagógusaink felmérhették mindazokat az előnyöket, melyeket az új épület adhat. A sok pozitívum mellett már ráébredhettünk arra a néhány kevésbé sikerült megoldásra is, mint amilyen az északi ablakok hidegáteresztése, a tanulók kabátjainak a folyosón lévő szekrényben való elhelyezése, vagy akár a tantermek nem kielégítő elsötíthetősége jelent…” – részlet az iskola krónikájából.
A diákok létszáma ekkor rendszeresen ezer felett mozgott.
A 700 tanuló befogadására tervezett épület sokáig szűknek bizonyult. Volt olyan tanév is, amikor két váltásban 1440 diák koptatta az osztályok padjait. Így lett az ország legnagyobb létszámú magyar tanítási nyelvű alapiskolája. Némi tehermentesítést az 1982-ben megnyílt Hviezdoslav utcai iskola (a mai Vámbéry Ármin Alapiskola) jelentett, hiszen a diákok kb. egyharmada ott folytatta tovább tanulmányait. Őket követte a több mint egytucat pedagógus is, akik a Nyugati lakótelepen megnyílt alapiskolában folytatták az oktató-nevelő munkát.
Állami kitüntetés és névváltozás 1984-ben.
Az iskola tanulóinak jó eredményei, valamint a pedagógusok odaadó munkája elismeréseként Dr. Gustáv Husák köztársasági elnök a Kiváló Munkáért érdemrendet adományozta az alapiskolának, amit 1984. június 11-én, a tanárok országos konferenciáján vett át Török László igazgató. Az eseményről „A siker titka egy kitüntetett iskolában” címmel az ÚjSzó is hírt adott:
„Jó hírünk volt eddig is, hiszen tanulóink sosem hoztak szégyent a fejünkre – jegyzi meg Török László igazgató. Bárhol folytatják is tanulmányaikat, jó eredményeket érnek el, s előmenetelük sosem rosszabb alapiskolai érdemjegyeiknél. Ennek köszönhetően nem csak a környékbeli, hanem a távolabbi középiskolákban is jó nevünk van; bíznak bennünk, s növendékeinket mindenütt szívesen fogadják. Nagy iskola a miénk, hatvan tagú tantestületünk harminc osztályt, ezerhatvan tanulót oktat-nevel; közülük most százkilenc nyolcadikos és ötvennégy kilencedikes végzett. Elhelyezésük nem okozott különösebb gondot számunkra, hiszen tanulóink pályaválasztását mindig is céltudatos, körültekintő és következetes munka előzte meg…” – ÚjSzó, 1984. 07. 03.
Még ugyanebben az évben egy ünnepi ülésen, a járási pártvezetők és állami tisztviselők jelenlétében adták át az alapiskola igazgatójának azt az okmányt, mely jogilag biztosította, hogy ezentúl az iskola a
Szlovák Nemzeti Felkelés Ifjú Hősei megtisztelő címet viselje.
Ennek apropóján egy emlékművet, pontosabban egy gránitlapra helyezett márványtáblát avattak az iskola előtti udvaron. Felirata mellett a csehszlovák címer is helyet kapott. Ugyanez az emlékmű napjainkban már a Szabó Gyula Alapiskolát hirdeti, a címer helyén koszorúval.
Az emlékmű felirata 1984-től – felül: „ZÁKLADNÁ ŠKOLA MLADÝCH HRDINOV SNP S VYUČOVACÍM JAZYKOM MAĎARSKÝM, NOSITEĽ ŠTÁTNEHO VYZNAMENANIA ZA VYNIKAJÚCU PRÁCU. DUNAJSKÁ STREDA, GORKÉHO UL. // A KIVÁLÓ MUNKÁÉRT ÉRDEMRENDDEL KITÜNTETETT SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS IFJÚ HŐSEI MAGYAR TANÍTÁSI NYELVŰ ALAPISKOLA. DUNAJSKÁ STREDA, GORKIJ UTCA” Az emlékmű felirata 2002-től – alul: „Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely // Základná škola Gyula Szabóa s VJM, Dunajská Streda”
„Látogatás a dunaszerdahelyi Gorkij utcai alapiskolában. A huszonkét tantermes iskolában 36 osztály és 12 napközis osztály tanul és él. A következő iskolai ősztől kezdődően az iskola nem tudja biztosítani a tanulók elhelyezését az épületben: az átlagos osztály létszám így is 38-40 fő…” – írta 1986. 03. 25-én a NŐ c. magazin.
„Iskolánkban egyre jelentősebb helyet kap a sport.
Eddigi eredményeink igazolják, hogy a tömegsport kiszélesítése területén jó úton járunk. Hiszen eddig is a testnevelés kötelező óraszáma mellett az alsó tagozaton 4 sportkör működött, a felső tagozaton sportjátékok folytak. A versenysport fejlesztése érdekében iskolánk sportközpontként működik, melyben kiemelt sportág a kézilabda…” – részlet az iskola krónikája 1986/87-es bejegyzéséből. A Gorkij utcai Alapiskola a nyolcvanas évek közepén tehát már nemcsak a pionírszervezet, a bábszínház, hanem a sport és főként a csapatsport egyik helyi fellegvára lett. Az oktatási intézmény saját tanulói mellett a DAC férfi kézilabda szakosztályát is a szárnyai alá vette. Méhes Tibor, az iskola legendás tornatanára később a DAC módszertani oktatója lett, amivel pótolhatatlan szolgálatot tett a dunaszerdahelyi kézilabdasportnak.
Méhes Tibor a fiatal tehetségek gondozásával foglalkozó dunaszerdahelyi sportközpont alapítója és elnöke, a triatlon csallóközi meghonosítója. Testnevelő tanárként az egykori Gorkij, ma már Szabó Gyula nevét viselő alapiskolában dolgozott. Sokat foglalkozott a sport iránt elkötelezett, főleg a kézilabdában tehetséges gyerekekkel. Az iskolai sportközpont megszűnése után hozta létre a Talent Sportklubot, amellyel szintén kiváló eredményeket ért el. Generációk számára jelentett példaképet: nemcsak játékosokat formált, hanem közösséget épített, értékeket adott át, és embereket nevelt. 2012-ben az Év Pedagógusa-díjat vehette át, halála után Dunaszerdahely városa posztumusz Életmű-díjában részesült. Nevét évente megrendezésre kerülő diák kézilabda emléktorna viseli.
A dunaszerdahelyi férfi-, ifjúsági- és diák kézilabda felett ebben az időszakban többen bábáskodtak. Ilyen volt Szúnyog László tanár úr a Komenský utcai Alapiskolából, akinek kezei közt jómagam is bontogattam szárnyaimat a kapuban. Merthogy, aki az „őrült kapusok” sokszor nehéz sorsát vállalja, annak teljesen mindegy, hány méteres mögötte a keresztléc, legyen az foci vagy kézilabda. És ilyen volt többek közt Pőthe Lajos is, az 1. ligába 1986-ban feljutott DAC férfi ifjúsági csapatának edzője is:
„Dunaszerdahely sportélete azért még mindig elég futballcentrikus. A labdarúgás körül forog a világ, a kézilabdázókkal vagy más sportágbeliekkel keveset törődnek. Mi például a Gorkij utca Alapiskola aszfaltos pályáját, télen a felkészülésre a tornatermét és az öltözőit használjuk. Minden elismerés Török László iskolaigazgatónak, aki nemhogy megtűr bennünket, hanem még támogatja is a törekvésünket. Csakhogy ez lassan már nem lesz elegendő. Augusztus 31-én játsszuk első hazai mérkőzésünket. Addig palánkokkal kéne körülvenni a pályát, mert az 1. ligában ezt kívánják a szabályok. Csak reméljük, elkészülnek. A lelátókkal is tenni kéne valamit. Jelenlegi állapotukban nem felelnek meg. A közönségünk is mást érdemelne. Mert legalább olyan lelkes szurkológárdánk van, mint a labdarúgóknak…” – ÚjSzó, 1986. 08. 25.
Családi szálként hadd említsem meg keresztapámat is, akit éppen a Gorkij utcai suli kispadjáról állított ki a játékvezető. Merthogy az egyik diákcsapat edzőjeként kétségbe merte vonni a részrehajló, egyébként szemüveges játékvezető látását: „Négy szemed van, mégis vak vagy?!” – menten jött a piros cédula. Nevet nem írnák, mivel manapság az ilyen „vétket” meglehet az európai emberi jogok chartája is bünteti. Ott voltam a meccsen, az aszfaltpályát akkoriban már palánk vette körül, s elkészült a lelátó is – részben ma is áll még. Ahogy az iskola és a dunaszerdahelyi kézilabdasport kapcsolata sem szűnt meg, csak éppen nemet váltott.
Majd az 1989-ben bekövetkezett politikai és társadalmi változások az iskolát is elérték.
Az 1990/91-es tanév feladatait már nem a CsKP határozata diktálta, hanem a Szlovák Köztársaság Iskolaügyi Ifjúsági és Testnevelési Minisztériumának pedagógiai-szervezési utasításai, valamint további felsőbb tanügyi szervek előírásai határozták meg.
„Háttérbe szorult az ideológiai nevelés, a központi utasítások csökkenésével egyre nagyobb teret kapott a pedagógusok alkotószabadsága. Belekóstoltunk a demokráciába, elkezdtük magunk „rendezni végre közös dolgainkat”. Átéltük a hazai iskolarendszer minden pozitív és negatív változását, miközben igyekeztünk lépést tartani a gyorsan változó kor minden követelményével…” – olvasható az iskola weboldalán.
Iskola utcai Alapiskola, Dunaszerdahely.
A kiváló oktatási eredményekért 1984-ben odaítélt, de a felvidéki magyarság számára idegen „SZNF Ifjú Hősei” tiszteletbeli címet 1990. november 28-án az igazgatóság kérésére megszűntették, s mára szinte feledésbe merült. Az oktatási intézmény rövid ideig visszatért a régi-új Gorkij utcai Alapiskola megnevezésre, majd csakhamar az Iskola utcai Alapiskola lett a megszólítás. A demokrácia hajnala személycseréket is eredményezett az iskola élén. Török László helyett:
1990. február 1-től Fejes Katalin, majd 1991. július 1-től Csölle Terézia lett az alapiskola első embere-igazgatója.
Az 1990/91-es tanévben még mindig rekord számú, több mint 1300 tanuló látogatta az iskolát, vagyis csaknem a duplája a valós kapacitásnak. Az iskola bővítésére szánt új pavilon építése leállt, majd sokáig, talán két évtizedig is ott tátongott „érintetlenül”, közben benőtték a fák és a bokrok. Hogy nem maradt teljesen érintetlen, arról a divatba jött airsoftosok, s néhány kétes alak gondoskodott. Nagyfiammal jópárszor megmásztuk kalandvágyból az életveszélyessé vált betonmonstrumot. Csupa vasbeton, korlát nélküli lépcsők, a talaj pedig jócskán porladni kezdett. „Aztán lebontották, és restitúció keretében történtek telekcserék a város és bizonyos családok között. Pl. ennek köszönhetően építették meg az Iskola utca végén a körforgalmat, és akkor lett kitűzve az iskola jelenlegi északi telekhatára is, ahol most a játszótér és a műfüves sportpálya van…” – nyilatkozta 2024-ben az iskola jelenlegi igazgatója, Nagy Árpád a Paraméternek. Az oktatási intézmény 1998-ban nyerte el jogalanyiságát.
2002-ben az alapiskola hivatalos neve: Szabó Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Dunaszerdahely – lett.
Ebben az időszakban a másik két dunaszerdahelyi magyar tanítási nyelvű alapiskola is nevet választott, egy-egy helyi kötődésű jeles személyiség nevét. A pártállam idején a történelemoktatásból kimaradt az ezzel kapcsolatos ismeretek átadása. Az iskola Mag Gyulát, a Csallóközi Múzeum korábbi igazgatóját, illetve a helyi kultúrában jártas személyeket szólított meg, ki lehetne a suli méltó névadója? Így jutottak el Szabó Gyula felvidéki képzőművészig, aki ugyan nem Dunaszerdahelyen élt, a hetvenes években azonban egy ideig itt is alkotott. Mellszobra azóta a főbejárat közelében áll, Lipcsey György dunaszerdahelyi képzőművész alkotása.
„2002. október 25-én került sor az ünnepélyes névfelvételi ceremóniára, aminek következtében iskolánk új nevet kapott, Szabó Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola lettünk…” – részlet az iskola krónikájából.
Szabó Gyula (1907 – 1972) a 20. századi felvidéki és egyetemes magyar képzőművészet egyik legkiemelkedőbb, iskolateremtő egyénisége. Festőművészként, grafikusként és költőként is jelentős életművet hagyott hátra, amely a második világháború utáni szlovákiai magyar kultúra egyik alapkövévé vált. Bár Budapesten született, élete szinte teljes egészében a Felvidékhez, főként Losonchoz köthető. Művészetére a monumentális formák, az erőteljes expresszivitás, a társadalmi érzékenység, valamint a filozofikus, később kozmikus témák voltak jellemzők. Fametszet-sorozatai különösen kiemelkedőek maradtak. Műveiben mélyen élte meg és ábrázolta a felvidéki tájat, az egyszerű emberek sorsát, a bányászok életét, valamint a cirkuszok és bohócok világának rejtélyes, álarcos motívumait is. Nevét többek között a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola viseli, amely egyben ápolja a szellemi örökségét is.
A 2002/2003-as tanév az iskolai sportközpont életében is nagy változást hozott. Hosszú, sikeres munka után Szenczi János tornatanár távozása miatt megszűnt a Tempo-DAC, majd megalakult a Talent sportközpont Méhes Tibor vezetésével. Hogy a jelenlegi iskolaigazgatótól sem áll messze a sport szeretete, arról egy 2021-es szurkolói interjú is tanúskodik.
„A hol lassabban, hol gyorsabban múló évtizedek vasfoga nyomot hagyott iskolánkon. A negyven felé közeledő épület folyamatos javításokra szorult, amit saját erőből – a szűkös anyagi lehetőségek miatt – csak apránként és néha megkésve tudtunk elvégezni. Komolyabb, nagyobb horderejű felújításokra csak az utóbbi években került sor. A mozgássérült tanulók részére liftet építettünk, felújítottuk a kis tornatermet, majd folytattuk a kazánok és az ablakok fokozatos cseréjével. 2014-ben egy teljesen új technika szaktantermet létesítettünk, és felújítottuk a fizika szaktantermet is…” – olvasható az alapiskola honlapján.
A 2015/16-os tanév mérföldkő volt az iskola történetében. A fenntartó, Dunaszerdahely városa sikeres pályázatának köszönhetően 2015 augusztusában kezdetét vette a Szabó Gyula Alapiskola nagyszabású rekonstrukciója.
Az egykori „Gorkij” jellegzetes kinézete ekkor kezdett változni, s ez a folyamat tulajdonképpen a mai napig tart. Mivel nem is egy, hanem rögtön két pályázatot nyerek el, a suli udvara vadonatúj játszótérrel is gazdagodott, majd 2022-ben sor került a kézilabdapálya, s az azt övező atlétikai pálya burkolatának cseréjére is. Az aszfaltot és a salakot a sokkal barátságosabb és biztonságosabb rekotán felület váltotta. A projektnek köszönhetően a következő változások történtek:
„a bejáratok felújítása, a tető víz- és hőszigetelése, a homlokzat hőszigetelése és festése, a villámhárító rendszer felújítása, a fűtőtestek cseréje, a világítótestek cseréje, illetve a mosdósarkok felújítása a tantermekben és kabinetekben, a tantermek és folyosók közötti ablaküvegek cseréje és új válaszfalak létesítése, a mosdók és illemhelyek teljes körű felújítása, akadálymentesített mosdó és illemhely kialakítása a mozgássérültek részére, a tornaterem tetőszigetelése és padlóburkolatának felújítása. Iskolánk a felújítás keretén belül további felszerelésekkel is gazdagodott: padok és székek a diákok részére, tanári asztalok és székek, egyénileg zárható ruhásszekrény minden diák részére, cipősszekrények, polcos szekrények, speciális pad a mozgáskorlátozott tanulók részére, 40 darab számítógép, színes nyomdák, vetítők, kerámiatáblák.
Az ezt következő években is folyamatosan fejlesztettük, korszerűsítettük iskolánkat. Az összes folyosón kicseréltük a talajburkolatot, ablakredőnyöket szereltettünk fel, létrehoztunk egy új fitnesz- és konditermet, felújítottuk az informatika tanterem számítógépeit, dekorációval színesítettük a tornatermeink falait, az osztályokban a hagyományos táblákat új kerámiatáblák váltották fel, az udvaron fákkal, bokrokkal gazdagítottuk iskolánk zöldövezetét. Az anyagi lehetőségekhez mérten folyamatosan didaktikai segédeszközökkel szereljük fel tantermeinket…” – olvasható az alapiskola honlapján.
Tíz év alatt gyakorlatilag teljes megújuláson ment keresztül az iskola, viszont meg merem kockáztatni, a Dunaszerdahely városa által, EU-s finanszírozásból, illetve a szülői szövetség, az Ekopolis Alapítvány és a Slovnaft Rt. anyagi támogatásával létrejött beruházások mellett szükség volt egy olyan „szabógyulás” csapatra is, akik teret engedve fantáziájuknak megálmodták pl. a beltér díszítő-, tájékoztató- és kiegészítő elemeit.
Az iskolai stáb, élén a 2014-től az oktatási intézményt vezető Nagy Árpád igazgatóval méltán lehet büszke a „Szabó Gyulára”.
Mindeközben 2015. november 13-án az (önálló) alapiskola fennállásának 40. évfordulója alkalmából, valamint az iskolaépület felújítása apropóján emlékoszlopot – kopjafát – állítottak az oktatási intézmény főbejárata mellett. A 40. évforduló ekkor tulajdonképpen 40+1-et jelentett. Az emlékoszlop készítője Ürge József, a somorjai magyar alapiskola nyugalmazott igazgatója volt. Felirata:
„1974 / SZABÓ GYULA A.I. / 2015”
Mivel a játszótér alapterülete megengedte a további bővítést, 2017 tavaszán a gyermekbirodalom újabb elemekkel teljesedett ki.
2019-ben a játszótér szomszédságában műfüves multifunkciós sportpályával gazdagodott az alapiskola. Ennek építése a tavaszi szünidőben kezdődött. Köszönhetően az intézmény fenntartója, Dunaszerdahely Város Önkormányzata sikeres pályázatának, felépült az a 33 x 18 méteres, mesterségesen megvilágítható létesítmény, amelyet a tanítási időn kívül városunk polgárai is igénybe vehetnek. Valamint teljesen megújult a konyha és az étkező is.
2024-ben ünnepelte a Szabó Gyula Alapiskola fennállásának 50. évfordulóját.
A jubileumot az év decemberében a Csaplár Benedek VMK-ban nagyszabású rendezvényen ünnepelték meg, valamint egy emlékkönyvet is megjelentettek, amelynek már a 2., bővített kiadása is napvilágot látott. A köteteket az iskola saját költségből, illetve az intézményhez tartozó szülői szövetség finanszírozásával jelentette meg.
„A külsőségekben megváltozott iskolánk belső tartalma, a színvonalas oktatás viszont évtizedek óta állandó. Intézményünknek felkészült, jól képzett pedagógusai voltak és vannak, akik naponta végzik a cseppet sem könnyű oktató-nevelő munkát. Nekik köszönhetően intézményünk mindig is a régió legjobb iskolái között szerepelt, és szerepel ma is. Tanulóink az évtizedek folyamán számtalan versenyen szép sikereket értek el, járási, kerületi és országos szinten jutottak dobogós helyezésekhez. Az eredményeink és a pozitív visszajelzések bizonyítják, hogy iskolánk sikeres tehetséggondozó intézmény, amelyben a közepes és gyengébb képességű tanulók, valamint az integrált tanulók oktatására is nagy gondot fordítunk…” – olvasható az alapiskola honlapján.
2025-ben a nyári hőség csillapítására négy darab platánfát ültettek a játszótér területére.
De érdekes története van a műfüves pálya végében lévő nagy fehér nyárfának is, amit 2015-ben, a „dzsungel” irtása során szándékosan hagytak ott, hátha jól jön. Az akkor még csemetefa egy évtized alatt hatalmasra nőtt, s hát bizony, jól jött! Ugyanebben az évben a körforgalom felőli bejáratnál rendszámtábla-felismerő rendszerrel ellátott sorompó lett felszerelve, maradék időben és a hétvégeken egész nap nyitva van. Hogy a „Szabó Gyula” az oktatáson kívül szabadidős tevékenységekre, valamint játszási lehetőségekre is kiváló – ami pedig talán ennél is fontosabb, biztonságos is – arról heti rendszerességgel győződünk meg az „aprónéppel”. Mert:
„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.” – Szent-Györgyi Albert magyar orvos, biokémikus idézete egyben az alapiskola mottója.
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav
Szerda-Helytörténelem 13. – A Járási Építőipari Vállalat
Szerda-Helytörténelem 14. – Az Ister
Szerda-Helytörténelem 15. – Vízművek, energetikai művek, gázművek
Szerda-Helytörténelem 16. – Az Úsvit
Szerda-Helytörténelem 17. – A Tesla
Szerda-Helytörtnelem 18. – Az Agrofrigor
Szerda-Helytörténelem 19. – A Mäsospol
Szerda-Helytörténelem 20. – A Nehézgépgyár
Szerda-Helytörténelem 21. – A Zdroj
Szerda-Helytörténelem 22. – A Mezőgazdasági Építővállalat
Szerda-Helytörténelem 23. – A kenyérgyár
Szerda-Helytörténelem 24. – Az Agrokémiai Vállalat
Szerda-Helytörténelem 25. – Az Obal
Szerda-Helytörténelem 26. – A Kék Duna áruház
Szerda-Helytörténelem 27. – A húskombinát
Szerda-Helytörténelem 28. – A cérnagyár
Szerda-Helytörténelem 29. – Az Üzemi Klub
Szerda-Helytörténelem 30. – A bősi vízi erőmű iparvágánya
Szerda-Helytörténelem 31. – A Városi Művelődési Központ
Szerda-Helytörténelem 32. – A vasútállomás
Szerda-Helytörténelem 33. – A kórház
Szerda-Helytörténelem 34. – A közlekedési park
Szerda-Helytörténelem 35. – A Vermes-villa
Szerda-Helytörténelem 36.– A Sárga kastély
Szerda-Helytörténelem 37. – Az evangélikus templom
Szerda-Helytörténelem 38. – A termálfürdő
Szerda-Helytörténelem 39. – A városháza
Szerda-Helytörténelem 40. – A református templom
Szerda-helytörténelem 41. – A katolikus templom
Szerda-Helytörténelem 42. – A Nagyzsinagóga
Szerda-Helytörténelem 43. – A Kodály Zoltán Alapiskola