Fotó: Pixabay
Az eddigi beszámolók arról szóltak, hogyan ne őrüljünk meg a karantén alatt. Vannak azonban emberek, akik az úgynevezett frontvonalban védenek, gyógyítanak, szolgálnak ki minket. Így a mai cím pici változtatásra szorul: Hogyan ne őrüljünk meg orvosként? A beszámolót Kolonyi Tamás háziorvos írta.
Március derekán egy nem mindennapi hír csapta meg a fülünket. A szlovák állam rendkívüli helyzetet hirdetett ki. Tudtam, hogy engem és orvosi hivatásukat gyakorló kollégáimat biztosan más jogszabály alapján érint majd, mint embertársainkat. Keresgetni kezdtem, vajon érthető nyelvre fordítva mit is akar ez a fogalom. Vicces, de néhány órás keresgetés után, magam sem tudom miképp, de már az „OPI”-ról olvastam. Természetesen tudtam, elkalandoztam. Ez a három betű rövidítés: Országos Pszichiátriai Intézet, vagy „Tébolyda”. Nem nagyon hiszek a mágikus jelekben, de abban a pillanatban úgy láttam, ez valami ilyen lehet.
A pillanatnyi spirituális elbizonytalanodásomat megszakítva és racionális énemet előkeresve újraterveztem. Tudtam, ha hagyom eluralkodni a bizonytalanság és ijedtség okozta káoszt, itt rövid időn belül tényleg tébolyda lesz.
Úgy láttam, fel kell építenünk egy meghatározatlan ideig működő „jövőt”, ami teljesen eltér majd az eddigi terveinktől.
Ahogy múltak a napok, egyre több rendelet jött érvénybe, annak érdekében, hogy meggátoljuk a kór terjedését. Mindenkinek át kellett hát lépnie a kényelmi zónájának határait.
Alkalmazkodnia kellett a kialakult helyzethez, amit a bizonytalanság és az ebből fakadó feszültség sokszor még inkább nehezít. Hivatásunkhoz hűen, teljes bevetéssel estünk neki a orvoslásnak, próbáltuk a legjobb tudásunk szerint biztosítani pácienseink számára a megfelelő ellátást. Kicsit a lelküket is „simogatni” kellett, mivel az emberek féltek.
Nagyon kellemes meglepetésként ért viszont az, hogy hallgattak tanácsainkra, és ezzel nem kis mértékben járultak hozzá a jelenlegi helyzethez.
És hogy milyen a jelenlegi helyzet? Személyes véleményem szerint jól állunk. Ugyan nincs vége, de ha tartjuk ezt az irányt és még egy kis időre az alázat és összetartás pajzsa alá bújunk, nyerhetünk!
Tudom, nem könnyű új dolgokat bevinni életünk mindennapjaiba, de muszáj. Ahogy azt néhányan nagyszüleinktől többször is hallhattunk: „a szükség nagy úr”!
Kicsit a pandémiát elfelejtve, nézzünk csak körbe! Az emberek értékrendje a jó felé változott. A televízió és egyéb közösségi hálózatok, úgy látom, kicsit feledésbe merülnek, és keressük a rokonaink, családtagjaink társaságát. Újra felfedezzük az társasjátékot, az erdőt, a rétet, a biciklit és sokan még a kínkeserves sportot is kipróbáljuk karantén alatt.
Mivel a hétköznapok folyamán nem győzöm hangsúlyozni, le kell, hogy írjam itt is: „mindezt a lehető legkisebb csoportosulásban tegyük!”. Jelen esetben az, hogy egységben az erő, csak akkor igaz, ha egységesen betartjuk az izolációt. Nálunk a rendelőben betartják. A telefonos segítség lehetőségét kínáljuk, amit szerencsére előszeretettel ki is használnak. Személy szerint egy átlagos napon általában 8 órát telefonálok, amit a nap lenyugvó szakaszában futással próbálok levezetni, miközben próbálom élvezni a csend dalát.
Esténként elolvasom és válaszolok a családtól és barátoktól kapott biztató üzenetekre, amik nagyon jól esnek és hatalmas erőt adnak a másnapi harchoz! Köszönettel tartozunk nekik, hiszen nekünk Ők a lelki simogatás.
Imádok aludni, és kimondottan nem szeretek reggel korán ébredni, bár most muszáj. Minden napra akad változtatás a karantént illetően, naprakésznek kell lenni. Az idő múlik, a napokban megérkezett a tavaszias idő, a húsvét.
Lassan újra zöld lesz a természet. Talán a zöld szín is egy jel lehet? Mint tudjuk, a remény színe. Reméljük, a zöld mezők, a lombok és virágok nemcsak a természet újraéledését szimbolizálják, de idén a világét és a világ egészségéét is!!!
MARADJ OTTHON!!! Bízzunk benne, hogy a nyárnyitóra már együtt megyünk!!
Előző részek: