Rovatunkban ma egy olyan karanténbeszámoló van soron, melynek szerzője többet közt a karantén alatt született babákat segíti világra. Horňák Simon Alica, osztályos orvos a dunaszerdahelyi kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán.
Az elmúlt időszakban több a kérdésem, mint a válaszom és ez sokszor nyugtalanná tesz vagy bosszant… nem is tudom. Mindenképp igyekszik az ember optimistán hozzáállni a dolgokhoz. Nem is magát félti valaki, hanem a legtörékenyebbeket… a nagyszülőket és az apróságokat.
Orvosként az nyomasztja a lelkem leginkább, hogy a kórházból hazajövet (vagy éppen ott) a vektora lehetek a koronának.
A postafiókomban naponta több e-mailben is aktualizálják, hogy most éppen milyen új előírások vannak a kórházban és az egészségügyben a COVID-19-et illetően. Szabadidőmben is falom az információkat minden portálon a vírussal kapcsolatban. Ez most a várakozás és a felkészülés ideje. Kicsit olyan érzés, mint amikor visszahúzódik a víz a szökőár előtt, csak remélem nekünk nem ömlik váratlanul a nyakunkba.
A szülészeten ettől még nem áll meg az élet. 🙂 Babák születnek most is, és akut műtétek is folynak. Kialakítottunk két szülőszobát, illetve két műtőt. Az egyik részlegen fogadjuk azokat a betegeket, akik COVID-19 tünetmentesek – a másik részleg a koronavírusos vagy gyanús esetek ellátását szolgálja. Jövő héttől a közvetlenül szülés előtt álló kismamákat is szűrni fogják a vírusra a körzeti nőgyógyászok által.
Számomra az első hét volt a legdrámaibb. Egyik pillanatról a másikra be kellett fejeznem a szakvizsgámhoz szükséges cirkulációt a sebészeten, mert március közepén mindennemű edukáció befejeződött. Törlődtek a tervezett műtétek is.
Emlékszem, akkor tudatosult bennem, hogy nagy a baj, amikor már a maszkokat is számolnunk kellett – addig teljesen normális volt, hogy ahányszor beléptél a műtőbe, odanyúltál a polcra és volt. Még válogathattál is: zsinóros vagy gumis. Egyik napról a másikra hiánycikk lett.
Sokáig nem tétlenkedtünk, mindenki elkezdte otthon gyártani a saját maszkját. Majd napok múltával civilek kezdték segíteni a munkánkat adományokkal – amit tiszta szívből KÖSZÖNÜNK! Az osztályon egymástól elkülönített csoportokban dolgozunk, hogy ha az egyiket karanténba kell helyezni, a többi folytathassa a munkát. Új tapasztalat, hogy gyűlölöm a reszpirátort. Ha huzamosabb ideig van az arcodon, egy bizonyos idő után meg-megszédülsz benne és megsebzi az arcod. Ez legyen a legnagyobb bajom.
A kijárási tilalom alatt a kórház egy igazolást is kiállított számunkra. Az enyémen az áll, hogy orvos vagyok és engedjenek át az ellenőrzőpontokon – utólag visszagondolva, amikor jött a parancsolat, már görcsbe se rándult a gyomrom. Ezt kell elfogadni, ez van. A szeretet cselekszik. Hol úgy, hogy otthon marad, hol úgy, hogy odakint teszi a dolgát.
Otthon a ház minden pontja potenciális munkaállomássá vált. A konyhában a Pátria Rádió hírszerkesztése folyik apósom által. A nappaliban az anyósom meetingel, a dolgozóban a férjem. Mondtam is nekik, hogy már én fogok beleőszülni a hómofiszba, mert szabadnapokon mindig fejben kell tartani, hogy ki hova lesz épp élőben kapcsolva (képpel vagy kép nélkül). A minap már annyi volt az értekezlet, hogy én is kedvet kaptam (én pl. sosem meetingelek), úgyhogy összehoztunk egyet az egyéves keresztlányommal. Öt hete nem láttam, csak képernyőn. Azóta már kimondta, hogy „apa“ és „mama“.
A családomat sem láttam hetek óta. Öcsémmel online készülünk tovább a biológia felvételire és így kapok ízelítőt a legújabb gitárszólóiból is. A húgomat megterhelte ez az időszak, gyógyszerészként rengeteget dolgozott és nap mint nap megküzdött az emberek türelmetlenségével és rettegésével. Anyát és apát telefonon vagy alkalmazások segítségével tudom elérni – lett családi csoportunk is a Viberen.
A nagymamámhoz csak akkor megyek, ha a boltból viszek neki valamit, és akkor is tisztes távolságot tartunk. Azért megvannak az eszközei a szívfacsargatásra, múltkor szomorúan csak annyit mondott: „Hiányoztok!“
Az elmúlt években a tavasz arról szólt, hogy gondoztam az „Eperovit“ a szüleim kertjében, ezt most a húgom és az öcsém teszi helyettem. Hogy nekem se legyen hiányérzetem, apósom handmade legyártott egy prototípust magaságyásból. Most volt rá idő. Ebbe veteményeztünk idén. Azért van öröm is az ürömben, mert a korona ide vagy oda, azért épül a házunk. Lehet online intézkedni. Ez most egy kis slow living… igazán üdítő dolog tud lenni, ha nem kell mindig A-ból B-be rohanni. Ilyen az élet nálunk a korona idején.
Előző részek: