Reklám
Borítókép: a Járási Idegenforgalmi Hivatal korabeli felvétele. Képek és videó: Soós Bertalan. Archív képek a szerző gyűjteménye.
A dunaszerdahelyi termálfürdő, helyi szlengben a „termál” vagy a „strand”, hivatalos nevén Thermalpark Dunaszerdahely a környék egyik legnépszerűbb fürdő- és wellnessközpontja, amely több mint 18 hektáros parkosított területen fekszik a Bősi út és Kistejed városrész határolta területen. A fürdő közkedveltségét növeli, hogy a magas ásványianyag-tartalmú, akár 39 °C-os termálvíz jótékony hatással van a mozgásszervi panaszokra. Története gyakorlatilag egy véletlen szülte dunaszerdahelyi sikersztoriként indult, de már rég nem csupán a környékbelieknek nyújt szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget. Valójában alig hallani magyar szót, vagy legalábbis helyi akcentust. Elég volt egy pillantást vetni a fürdő előtt parkoló gépkocsik és autóbuszok rendszámaira.
Ennek ellenére méltán helye van sorozatunkban, hiszen mindannyiunknak akad egy-két szép emléke róla. Sosem értettem azokat, akik kizárólag az árakra helyezik a hangsúlyt, hiszen aminek egyszer az évben van szezonja, az egyszeri és megismételhetetlen. Okulva a „drága balatoni lángos” sztoriján, a mi strandunk is megérdemli, hogy néhanapján kilátogassunk ide. Jobban mondva, mi érdemeljük ki ezt! Senki sem kényszerít lángost enni, de ennyi „luxus” márpedig kijár, ha egész évben dolgozik az ember. Ha nem kérünk belőle, az a mi ügyünk, viszont ettől még mások hadd élvezhessék lelkiismeret-furdalás nélkül. Nagyjából így voltam idén a dunaszerdahelyi termálfürdővel, pontosan tudtam, mit vállalok. A klasszikus nyári kirándulásom úgyis elmaradt, hát így „kirándulok” majd – gondoltam.
Így aztán nyakamba kapva a törölközőt meg a két legkisebbet, csobbantunk egyet a szerdahelyi strandon. Sőt, rögtön kettőt!
Jó ötlet volt. Az ingyenes városnéző turistavonat eddig is gyakran megállt velünk a fürdő előtt: – Apa, bemegyünk egyszer mi is? – kérdezték a gyerekek, amire természetesen igenlő választ adtam. Azt is tudtam, ha bemegyünk, a termálvízzel együtt majd magamba szívom a hely történelmét, felidézem a saját gyerekkorom, az első strandolásom, valamint azt az alapiskolás úszótanfolyamot, amikor kb. úgy úsztam a víz színén, mint a veszett fejsze nyele. Egy hetet töltöttünk ekkor itt, mindezt úgy, hogy anno még halvány fogalmam sem volt a dunaszerdahelyi fürdő múltjáról.
Azt pedig végképp nem sejtettem, hogy nem ez, és nem itt volt Dunaszerdahely első vízi élményparkja.
Városunk első strandfürdőjét 1930-ban létesítette a neves dunaszerdahelyi zsidó építész, Brüll Emil tervei alapján a Dunaszerdahelyi Strandfürdő Vállalat. Két állandó, nem termálvizes épített medencéje volt, s csupán a nyári idényben működött. Látványosságai között egy fából épített ugródeszka, egy tekintélyes csúszda, valamint tenisz- és röplabdapálya is szerepelt. A strandfürdő a dunaszerdahelyi sportegyesület teniszszakosztálya számára is biztosított teniszpályákat. A bekerített strand területén, a kistejedi erdőszélén szabadtéri színpad állt, amelyen a helyi szervezetek különböző kulturális akcióikat tarthatták. A kedvelt kis strandfürdő egészen az 1960-as évekig működött, majd megszűnt. Megszűnéséhez nagyban hozzájárult a létesítmény államosítása, illetve az ezáltali leamortizálása. Területe napjainkban nagyjából az Ekom Plus útépítő vállalat udvara, az elhagyatottan álló Hubertus étterem mögött.
A dunaszerdahelyi termálfürdő története csak ezután kezdett el íródni, némiképpen véletlenszerűen, eleinte talán nem is gondolva a termálvíz turizmust éltető előnyeire.
Tudvalévő, hogy a zöldség- és gyümölcskereskedelem ősidők óta jó üzletnek számított, s a Csallóközt mindig is a mezőgazdasági termelés jellemezte. Vélhetően ez a megfontolás játszott közre 1969-ben a dunaszerdahelyi Agrofrigor létrehozásában is. Az Agrofrigor a vele együttműködő mezőgazdasági üzemek által kitermelt gyümölcs és zöldség tárolásával, feldolgozásával és értékesítésével foglalkozott. A tekintélyesen fejlődő nagyüzemnek pár év alatt 18 dunaszerdahelyi járásbeli szövetkezet és hét állami gazdaság, továbbá a pozsonyi Liko nemzeti vállalat lett a tagja. Az üzemközi vállalat helyiségeit, csarnokait és üvegházait egyrészt hűteni, másrészt fűteni kellett, ami rengeteg energiát s persze pénzt emésztett volna fel.
Mi lenne, ha az üvegházainkat és fóliasátrainkat egyenesen a földből feltörő hévízzel fűtenénk? – gondolták a vállalat vezetői. Ötletük egyáltalán nem volt légből kapott!
A hatvanas évek második felében ugyanis újra időszerűvé vált a földalatti „meleg tenger” hasznosíthatóságának ügye. Az ötletet a csallóközi szövetkezetek magyarországi cserekapcsolatai adták, hiszen a Duna túlsó partján újabb és újabb hévízkutakat fúrtak, s több tekintetben nagyszerűen tudták hasznosítani a felszínre hozott meleg vizet. Ha ott van hévíz, ugyan nálunk miért ne lehetne – gondolták az illetékesek. S hogy miért nevezik hévíznek? Hát mert amikor először feltört s mindenhova spriccelni kezdett a gőzölgő víz, valaki elkiáltotta magát: hé, víz! – csak viccelek.
A szövetkezetek terveivel egyidőben a dunaszerdahelyi városvezetés érdeklődését szintén felkeltette a magyarországi hévizek, vagyis a termálvíz kihasználása.
A hévíz meleg, illetve forró víz, amely természetes forrásból vagy fúrt kútból fakad, és rendszerint gyógyhatása van. A fúrófej első ízben 1971-ben fedezett fel termálvizet, ami az eredeti elképzelés szerint tehát az Agrofrigor fóliasátrainak fűtésére szolgált volna, de ezt a kincset nem illett kizárólag a zöldségek istápolására felhasználni. A korabeli leírásban „üvegházak” szerepeltek, de az Agrofrigor sztorija kapcsán egy korábban ott dolgozó megjegyezte:
– Sosem fűtöttük az üvegházakat termálvízzel, hanem pakura („mazut”) fűtőolajjal! – nem vitatkozom, hiszen nem voltam ott.
Annyi bizonyos viszont, hogy a közös mezőgazdasági vállalat utódjainak számító McCarter Rt., valamint a TopToma Kft. napjainkban is termálvízzel fűti üvegházait, ahogy a GreenCoop szövetkezet is. A Vidám Paradicsom márkanév fémjelezte TopToma ezen csoportosulás egyik tagvállalata, míg a McCarter 1997 óta az ország meghatározó élelmiszeripari vállalatává vált, amely gyümölcslevek, üdítőitalok, növényi alapú tejhelyettesítők, étrendkiegészítők, probiotikumos italok és étrend-helyettesítő italok gyártására és forgalmazására specializálódott.
A feljegyzések szerint 1971 tavaszán próbafúrásokat végeztek a város délnyugati határában. A próbafúrásokat az egyes szövetkezetek rendelték meg az Agrofrigor közbenjárásával azzal a céllal, hogy hőforrásra bukkanjanak.
2490 méter mélységből jó minőségű jódot, brómot és egyéb ásványi anyagokat tartalmazó termálvizet nyertek. A feltörő termálvíz hőfoka 86 °C, hozama 14,5-16 liter per szekundum volt. A munkafolyamattal az Új Ifjúság c. folyóirat korabeli számában tallózva ismerkedhetünk meg:
„Lábszárnyi vastagságú csőből kis szünetekkel, hangos kedvvel, gurgulázva ömlik a gőzölgő víz. A víz kis szüneteket tart, aztán kicsit haragosan hirtelen kiömlik vagy negyven-ötven liter egyszerre. És ez így megy állandóan. Másodpercenként minden beavatkozás, energiabefektetés nélkül tizenöt liter 82-88 fokos vizet lövell ki magából. A csőre erősített hőmérő most 84 Celsius-fokot mutat.
A legközelebb eső épületek felé tartunk. Ezek az épületek az Agrofrigor elnevezésű szövetkezeti társas üzem részlegei. A hivatali szobában Merva Lóránt mérnök, Pollák Pál, a beruházási osztály vezetője és Vígh Árpád, az építkezés mestere tanácskoznak. – Önök fúrták a hévízkutat? – Igen, hat hektáron üvegházat építünk és a fúrássál nyert hévízzel akarjuk fűteni az üvegházainkat. A kút 2500 m mély, 2189 és 2774 m közötti mélységekben nyitották meg, azaz perforálták. A további rétegek perforálásával még bővíteni fogják a kút vízhozamát…” – Új Ifjúság, 1971. 06. 15.
Mint utóbb kiderült, a felszínre juttatott termálvíz nem csupán az üvegházak fűtésére alkalmas, hanem gyógyhatásának köszönhetően Dunaszerdahely városa egy jövőbeli turistacsalogató létesítménnyel is gazdagodott. A mélyről feltörő, jó minőségű termálvíz olyan gyógyhatású ásványi anyagokat tartalmazott, ami egyben lefektette a napjainkban is ismert dunaszerdahelyi termálfürdő alapjait. Hamarosan elkészült a fürdő építésének távlati terve:
„A dunaszerdahelyi vnb hivatalosan felkérte a pöstyéni Balneológiai Kutatóintézetet – mondta Gyurcsik József, a vnb elnöke – hogy a kútból kiömlő hévizet vessék alá laboratóriumi vizsgálatnak. Van pénzünk, de nem akarjuk fölöslegesen kidobni. Ha gyógyforrásnak bizonyul ez a hévízkút, a Csehszlovák Állami Fürdők az országos egészségügyi szervekkel közösen látnának az építkezéshez. Ha a laboratóriumi vizsgálat nem minősíti gyógyforrásnak, akkor saját erőnkből három különböző nagyságú hévízű medencét építünk az Agrofrigor által már nem hasznosítható fokra lehűlt hévíz kihasználására” – Új Ifjúság, 1971. 06. 15.
A dunaszerdahelyi termálfürdőt 1972 őszén kezdték el építeni, az első, 25×50 méteres nagymedencét 1973. július 28-án adták át. Egy év múlva elkészült az olaszmedence és a gyermekmedence, majd 1975-ben a gyógymedence is. A fürdőn túl az Agrofrigor szintén véghez vitte tervét, és:
„Két éven belül 12 500 m² alapterületen építették ki a 25 fóliasátorból álló 93 C°-fokos termálvízzel fűthető korszerű kertészetet. A kertészet a járulékos berendezésekkel együtt 3,5 millió koronába került…” – Szabad Földműves, 1974. 08. 31.
1975-ben, ún. Z-akció keretében, vagyis lakossági társadalmi munkával rendezték az egyre bővülő fürdő környezetét. A cél ekkorra már a minősített gyógyvizekkel végzett fürdőkezelés lett.
Ha nem lenne a csallóközi termálvíz ásványi anyagokban roppant gazdag, akár még lakások fűtésére is használhatnánk – ahogy erre létezik is példa szerte a világban.
A gond csak az, hogy megfelelő eljárás híján a magas ásványi anyagok lerakódása miatt szezononként cserélhetnénk a radiátorokat, csöveket, csapszerelvényeket. Eleinte így járt az Agrofrigor is. Ami Dunaszerdahely környékének áldást, a vállalatnak további tortúrát hozott, hiszen a termálvízzel való fűtésre technológiailag nem voltak felkészülve. Osvald Frigyes, az Agrofrigor igazgatója így emlékezett vissza erre az időszakra:
„Amennyi gondot, idegességet, kiadást okozott ez nekünk, azt el sem lehet mondani. De ha már megvan, úgy éreztük, kötelességünk a lehető leggazdaságosabban üzemeltetni a kutat. Először a műszaki berendezést kellett elkészítenünk. Kitalálnunk, próbálgatnunk, kombinálnunk. Mert új dolog volt, sem a tervezők, sem az ipar nem foglalkozott ilyen berendezések gyártásával! Amikor végre sikerült, akkor meg kezdtek eldugulni a csövek. Olyan mértékű volt a lerakódás bennük rövid idő alatt, hogy nem győztük cserélni a csöveket. Hiába futottunk fűhöz-fához, nem tudott segíteni senki. Ez így ment egészen 1980-ig. Ekkor tudomásunkra jutott, hogy külföldön létezik olyan inhibitor – vegyi folyamatok lefolyását gátló anyag –, amelyet termálvizekbe használnak, és nem képződik lerakódás, illetve az ember bőrére sem ártalmas” – NŐ, 1985. 04. 30.
A hévíz persze nem csupán dunaszerdahelyi kiváltság volt. Nagymegyer 1974-ben, míg Nyárasd 1981-ben nyitotta meg saját furatából táplált termálfürdőjét. A dunaszerdahelyi megnyitást követően évről évre egyre több vendéget vonzott. 1977-ben a mintegy 20 hektárnyi, a tájba szépen beilleszkedő területen hatszáz fa nyújtott árnyékot, ezer bokor és rózsatő tette tetszetősebbé a környezetet. Elszállásolási lehetőségek azonban nem voltak, és egyelőre nem is számoltak vele. Csúcsforgalmi napokon a kilenc ideiglenes elárusítóhely és a két különálló kioszk – amelyekben üdítőitalokon kívül hideg és meleg ételek is kaphatóak voltak – nem bizonyult elegendőnek.
A fürdő vezetősége a Jednota Fogyasztási Szövetkezet éttermében látta a megoldást, amelyet 1977-ben kezdtek építeni.
Mint utóbb kiderült, összesen öt év telt el az első kapavágástól a megnyitásig! Közös öltözők, kabinok és higiéniai berendezések ugyan már voltak, jóllehet egy részük csak provizórium, és hiányzott a melegvízű zuhany is. Ennek ellenére a termálfürdő közkedvelt lett és távolabbi vidékekről is felkeresték. Évente 110-140 ezer látogatóval számoltak. Ján Činčura, a vnb alelnöke az ÚjSzó vasárnapi kiadásának adott, Termálfürdők kapunyitás előtt c. nyilatkozatából még megtudhattuk:
„Tervbe vették a termálfürdő melletti nagy felületű mesterséges tó felhasználását vízi sportokra. Az idén megkezdik a balneoterápia, a fürdőgyógykezelési épület építését, s a legfontosabb: előzetes számítások szerint 1979-ben már üzemelni fog a győrihez hasonló termálvízű medence, amelyben idény után, vagy akár télen is fürödni lehet majd. Ez a medence ugyan nem lesz fedett, viszont öltözőjéből fedett folyosón lesz majd elérhető, s a vízből felszálló gőz a fürdőzőket megvédi a meghűléstől” – Vasárnapi Újszó, 1977. 04. 24.
1977-ben mindössze egyéves voltam, mire a sokat emlegetett Termál étterem felépült, már első osztályos kisdiák lettem. Mindeközben 1980 környékén a járási párt- és közigazgatási szervek igyekeztek kellő figyelmet fordítani arra, hogy az egyre növekvő turistaforgalommal összefüggő szolgáltatások mennyiségben és minőségben is lépést tartsanak az igényekkel. Ezeket az igényeket voltak hivatottak kiszolgálni a dunaszerdahelyi Duna Szálló és további szövetkezeti vendéglátóipari, illetve üdülési létesítmények, így pl. az Aranykalász étterem, ismertebb nevén a „Hotel Partizán” is. Ugyanakkor a termálfürdő közvetlen környezete még mindig nem szolgált szállási lehetőségekkel.
Almási Róbert (1948-2018) dunaszerdahelyi festőművész, grafikus – aki egyebek mellett térplasztikákat is készített – alkotása a Vasútsor utcában, a kistejedi gyalogos vasúti átjáró mellett áll. Formailag egy betontömbből kimagasló acélcsövek szimmetrikus elegyét ábrázolja, amely csúcsa mellett három irányban visszahajlik. A kompozíció közepén Dunaszerdahely címere is helyet kapott, eredetileg színesben, azonban az idők során – valószínűleg az állagmegóvási munkák közben – a csövekkel egyazon színnel lett lefestve. A betontömböt föld felett takaró acéllemez bal oldala mostanra hiányos. Hogy pontosan mikor is készülhetett, és hogy valóban Almási Róbert-e az alkotója, arról sehol sem találtam adatot, illetve a „szobron” sem olvasható felirat. Merthogy ez egy szobor vagy emlékmű, nemde?
Csakhogy az ilyen „szocis” emlékműveket számomra érthetetlenül nem jegyzik a város nevezetességei között, ezért csupán következtetni tudok, hogy mivel 1980-ban már lencsevégre kapták, a termálfürdőt pedig 1973-ban nyitották meg, valamikor a két dátum között?
Esetleg éppen 1980-ban, amikor a város 800. születésnapját is ünnepelték. Helyzetjelentés a dunaszerdahelyi termálfürdőből 1980-ban egy helyi, a város nevezetességeit bemutató brosúra, valamint a ÚjSzó vasárnapi kiadásának cikkéből:
„A városi termálfürdő első medencéjét 1973. július 28-án vehették igénybe a látogatók, amely időtől nemcsak a környéken, de a határokon túl is ismertté és közkedveltté vált, amiről a látogatottság is tanúskodik. Jelenleg májustól októberig üzemel, amely idő alatt átlagban 140 ezren keresik fel. A termálfürdő területe 25 hektár, szépen rendezett környezettel, szórakozási és sportolási lehetőségekkel. A négy medencében 24 C°-tól 32 C° hőmérsékletű víz áll a fürdőzők rendelkezésére, kellemesen szórakozhatnak a golfpályán, a kézilabda- és a teniszpályán. A fürdő területén van egy nagy vízfelületű tó, ahol csónakázni lehet. A vendéglátást, kiszolgálást a Jednota Fogyasztási Szövetkezet biztosítja hűtött üdítőitalokkal és finom ételekkel. A gyógykabinos balneoterápia, a szezon utáni beúszós medence, valamint a nyári vendéglő építésének befejezésével egész éves üzemeltetés lesz biztosítva” – Városom Dunaszerdahely kiadvány, 1980.
1980-ban az időjárás nem fogadta kegyeibe a fürdőzés szerelmeseit. A strandszezon közepén járunk, az írás címe pedig Csúcsforgalom a termálfürdőkben – hiánycikk a jó idő:
„Dunaszerdahelyen megérzik az időjárás szeszélyességét, mert a megszokottnál kevesebb a fürdővendég. A szépen karbantartott fürdő melletti kemping építése még csak terv, így a fürdő látogatóinak zöme a közvetlen környékről és Pozsonyból érkezik. A fürdő további építése – építőipari kapacitás híján – az utóbbi időben lelassult. Pedig különösen a forgalmas napokban már jól jönne a Jednota épülő 600 személyes étterme. A fürdő melletti tó vízisportokra való kihasználása is „elaludt”, pedig – mint Szabó Béla, a fürdő vezetője elmondta – a vízibiciklik és a vízisík már megvannak, csupán a tópart rendezését kellene meggyorsítani…” – Vasárnapi Újszó, 1980. 08. 17.
1981-re aztán befejeződött a balneoterápiai épület és a szezon utáni kiúszós medence kivitelezése.
1982-ben Dunaszerdahely termálfürdője már rég kiterjesztette „hatósugarát” a városon, sőt a járáson túlra. A termálvízzel telített négy medence, a napozók, a kiváló pázsit, a sport és a folyamatos ellátás messzebbről idecsalogatta a lubickolásra vágyó embereket. Kellemes időjárás esetén a látogatók száma meghaladta a napi négyezret, s nem ritkán lehetett hallani cseh vagy német szót is. Az 1982-es szezonban végre újabb létesítménnyel bővült a fürdő:
„Megnyitották a Termál éttermet, így a frissítők, a sült hal és a lángos mellett immár gazdag ételkínálatból válogathatott az „éhes” közönség…” – Új Ifjúság, 1982. 07. 27.
A nyolcvanas években az „áldásos és üdítő hatású” termálvíz a nyári turistaszezon idején hat medencében állt az érdeklődők rendelkezésére, de a látogatók használhatták a sportpályákat, a röplabda- és teniszpályát, a minigolfpályát, vagy a gyermekek számára kialakított pályákat és a füves területeket. Folyamatosan bővültek a szolgáltatások is, már ekkoriban ott szerepelt a kínálatban a finn szauna és a masszázs! Az évi 210-230 ezer látogatót 24 állandó dolgozó és 46 brigádos, vagyis idénymunkás szolgálta ki.
1983-ban mint környékünk legnagyobb alapterületű fürdőhelyéről számolt be A Hét c. magazin, amely már az újabb termálfuratból érkező, 98 °C-os termálvíz felhasználásával kezdte meg a szezont.
Erre a fúrótoronyra már én is emlékezhettem, hiszen a nyolcadik emeleti lakásunkból is látni lehetett. A fürdő egész évben nyitva tartott, két medencéje gyógycélokat szolgált orvosi felügyelettel. A rekreációs, úszó-, ülő és gyerekmedencék összterülete több mint 3000 m² volt. Az egyes medencékben különböző hőfokú víz várta a látogatót; a legmelegebb víz 33 C° hőmérsékletű volt. A különböző hőfokú medencék vize minden korosztály igényeit kielégítette. Jól felszerelt sportpályákkal és különféle sportolási lehetőséggel kedveskedtek a látogatóknak.
„Kár, hogy ez az egyébként szépen kiépített üdülőhely hosszabb tartózkodásra nem nyújt lehetőséget, mintha az építés során megfeledkeztek volna a szállodáról, táborhelyről vagy autókempingről…” – A Hét, 1983. 07. 29.
1985-ben a Jednota korszerű étterme napi 600 adag ebédet kínált, és egyidőben összesen 452 vendéget tudott hellyel kínálni benti étkezőjében, illetve teraszán. „A Termál éttermen kívül két büfé és több pavilon árusított frissítőket, valamint apró toalettszereket. És persze egész nap sütötték a lángost! A fürdő színvonalát a jó ellátás és a szükséges szolgáltatások elérhetősége fémjelezte” – jegyezte le a Szabad Földműves c. hetilap, 1985. 07. 27-én. Aztán a Komenský utcai alapiskolából egy osztálynyi gyerek lepte el a szerdahelyi strandot. A termálfürdő bejárata akkor még a Bősi út felől volt, így egy hosszú ösvényen keresztül vitt az utunk.
Talán ötödikesek lehettünk, amikor kb. 1987-ben a kötelező úszótanfolyam keretében egy hétig a termálfürdő vendégszeretetét élveztük.
Kettéosztották az osztályunkat, egyik fele, akik tudtak úszni, a másik fele pedig akik nem. Természetesen az utóbbiakhoz kerültem, mert hát a vízzel sosem álltam nagy barátságban – és ez napjainkra sem változott. Pedig azt mondták, nem nagy kunszt, csak rá kell feküdni a vízre és megtart. A fejsze nyele sem merül el a víz színén, s ha mégsem jönne össze, akkor jön a B-terv, vagyis a veszett fejsze nyele. Azóta is vallom: az ember szárazföldi élőlény! Szüleim azt állították, már egészen pici koromban kijártunk a „termálba”, de én ekkortól eredeztetem a strandolással való kapcsolatomat, amit a Félúti tóhoz címzett, Grundos – a Fő utca és a Duna utca gyermekserege – srácokkal megélt csatangolásunk tett teljessé.
A termálfürdő a rendszerváltást követően 1990. december 1-jén került vissza Dunaszerdahely város hatáskörébe.
1994-re a dunaszerdahelyi termálfürdő tíz medencéjével – köztük egy fedettel és egy részben fedettel – komoly intézménnyé nőtte ki magát. A kútból felszínre hozott hévizet legkevésbé a fedett rotundában, illetve a kinti ülőmedencében hűtötték – 35 fokra, a leghidegebb, 20-22 fokos víz az ötvenméteres úszómedencében várta a látogatókat. Az akkori szezonra a rekreációs medence változott meg leginkább, hiszen régi csempeborítását műanyaggal cserélték fel. Ehhez kapcsolódott a dunaszerdahelyi fürdő legnagyobb újdonsága is a tobogán, vagyis az óriáscsúszda.
A 11 méter magas és 110 méter hosszú szerkezet a Csallóköz első ilyen létesítménye lett. Egyszer-kétszer volt szerencsém hozzá.
A termálfürdő 1994-es újdonságai közé tartozott még a felújított teniszpálya és minigolf, a bejáratnál pedig az a tetszetős üzletsor, amely a város arculatát is újragondoló Makovecz Imre világhírű magyar építész nevéhez köthető Makona Slovakia tervei alapján készült el, és a korábban szerteszét elhelyezkedő bódékat váltotta fel. Még mindig hiányzott azonban a szálláslehetőség. Összesen négy szoba állt a vendégek rendelkezésére, minekután tőke hiányában a tervezett kempinget nem tudták kialakítani.
Ezt részben helyettesítették viszont a közeli kistejedi házak kertjeiben már hagyományosan üzemeltetett „Zimmer Feri”, bocsánat, „Zimmer frei”-jellegű maszek kempingek.
A rendszerváltást követő esztendőkben a Jednota felhagyott a Termál étterem működtetésével, évekkel később pedig a Dunaszerdahelyi Termálfürdő és Üdülőközpont Rt. eladásra kínálta azt. A termálfürdőt üzemeltető dunaszerdahelyi városháza leányvállalata hamar felismerte, hogy kizárólag folyamatos fejlesztésekkel és a szállodakapacitás állandó növelésével tarthatnak lépést a világgal. Az elavult medencék eleve felújítás után kiáltottak.
Ezen fejlesztéseket többek közt az ÚjSzó korabeli számaiban tallózva foglaltam össze:
„1997-ben sikeres évet zárt a termálfürdő. Matlák Csaba igazgató elmondta, a látogatók között sok volt a külföldi, s már nemcsak cseh turisták látogattak el a Csallóközbe. A következő nyárig felújítják a medencéket, és szállodaépítés is szerepel a távlati elképzelések között… 2009 szeptemberében mintegy kéthónapos késéssel átadták a termálfürdő fedett körmedencéjét, az ún. rotundát. Andrássy Ferenc, a termálfürdőt működtető, városi tulajdonú részvénytársaság elnöke beszédében emlékeztetett, hogy a wellnessmedence másfél évvel ezelőtti megépítése előtt a fürdő inkább szezonális jelleggel működött, bevételeinek kétharmadát a nyári hónapokban termelte meg. A wellness rész átadása utáni eredmények arra ösztökélték a várost, hogy további korszerűsítésbe kezdjen, ennek egyik eredménye a felújított rotunda is…”
Dunaszerdahelyi Termálfürdő és Üdülőközpont Rt. helyett Thermalpark Dunaszerdahely Rt.
2013 júliusában átadták a Thermalpark felújított olasz típusú medencéjét, melyet pezsgőfürdővel bővítettek. Ugyanezen év augusztus 16-án avatták fel a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria új köztéri szoborparkját a termálfürdő területén: „A szobrok a fürdő mediterrán hangulatát hivatottak erősíteni”. 2013-ban rekordot ért el a látogatók száma, ám a szállóvendégek aránya még mindig alacsony, mivel kevés a férőhely. Somogyi Gábor, a Thermalpark Dunaszerdahely igazgatója elmondta, év végére a látogatók száma az egynapos és elszállásolt vendégekkel együtt átlépte a 300 ezret, ezzel a fürdő meghaladta a valaha elért legnagyobb látogatottságot.
2014-es év egyik nagy fejlesztése a kemping bővítése volt.
„Közelebb vannak a vendégek a vizes blokkhoz, az autókat a medencétől 50 méterre tudják leparkolni, ilyen lehetőség Szlovákiában kevés helyen van”. A fürdő ezévi legattraktívabb fejlesztése a hét pályatestből álló csúszdakomplexum lett. A Thermalpark Dunaszerdahely a nagymegyeri termálfürdő után immár a 7. leglátogatottabb fürdőhely Szlovákiában!
2015 májusának elején ünnepélyes keretek közt átadták a dunaszerdahelyi termálfürdő új belépőcsarnokát.
Az új épület az év februárjában készült el, a beruházás pedig mind a város, mind pedig a régió szempontjából is jelentősnek számított. Az új belépőcsarnokkal nemcsak a fürdő arculata változott meg, szolgáltatásai is jobbak lettek. A csarnok 166 m², hat pénztárt és egy információs központot alakítottak ki benne, így a betérő vendégeknek már nem a szabad ég alatt kell várakozniuk. 2017 májusában került sor a felújított Hotel Thermalpark*** átadására, melyet hosszú munka előzött meg. Ennek során a fürdő főépületére szintráhúzással újabb szálláslehetőségeket nyert a vendéglátóipari intézmény.
A 2017-es esztendőben a látogatók száma meghaladta a 410 ezret!
A fürdő sikertörténete máig töretlen, sőt az elmúlt tíz év a legeredményesebb, hiszen ebben a rövid szakaszban érte el a dunaszerdahelyi Thermalpark leglátványosabb sikereit, s vált Dél-Szlovákia egyik legkedveltebb és leglátogatottabb üdülőközpontjává. Megújult a hidegvizes úszómedence és annak környéke is, de a fürdő mellett elterülő tavat szintén bevonták a létesítmény vérkeringésébe. A soha nem látott fejlesztésekkel olyan üdülőközpont jött létre, amelyre rá sem ismerne a nyolcvanas, kilencvenes évek embere.
Napjainkban az üdülőközpont hat kültéri és négy beltéri medencével, szállodával, valamint szolgáltatások bőségével várja 18 hektáros területén a látogatóit.
Hatalmas kempingje, amely nagyságát tekintve mint egy önálló község éli pezsgő mindennapjait, túlzás nélkül európai színvonalú, miközben az ott felépített négycsillagos Thermal Hotel Campino**** kempingszálló bekebelezte az egykori Termál éttermet is. Az étkezési lehetőségek száma, mint égen a csillag mára. Én viszont maradtam a lángosnál, meg a rántott sajt-hasábburgonya kombónál, mivel a bevált dolgokat továbbra sem vagyok hajlandó cifrázni.
Ha az árakról kéne beszélnem, hűségkártyával néhanapján megengedheti magának az ember.
Sosem vágytam messzi tájakra, nekem a Balaton a tenger, a Magas-Tátra pedig állandó bakancslista, s ha idegen szóra vágyom, arra a dunaszerdahelyi Thermalpark szintén kiváló hely. A legtöbb időt a gyermekmedence környékén töltöttük. Emese és Máté meghódította a medence közepén álló vizes „sárkánycsúszdát”, s bár estére „világvégét” jelző fellegek közeledtek, az istenért sem voltak hajlandóak kimászni a vízből.
„… a legkisebbek számára gyermekcsúszdával ellátott gyermekmedence, a nagyobbaknak a hét csúszdából álló csúszdatorony szolgál szórakozással a meleg napokon. A fürdő fedett részében vendégeink az időjárástól függetlenül is élvezhetik a különleges vízi attrakciókat. Az aktív pihenésre vágyó vendégeinket multifunkciós sportpálya, minigolf, strandröplabda, szabadtéri sakk és szabadtéri asztalitenisz várja. Tavunk a nyári hónapokban fürdésre és vízi sportokra nyújt lehetőséget. A gyermekek különböző kültéri játékokból választhatnak. Szaunavilágunkban négy típusú szauna található: finn, infra, bio és pára, melyek mellett sókabin, jakuzzi, élményzuhanyok és egy hidegvizes merülőmedence áll a pihenni vágyók rendelkezésére. Masszázs központunk masszázsok széles kínálata mellett, oxigénterápiára, Bemer-mágnesterápiára és hidromasszázsra is nyújt lehetőséget…” – írja a Thermalpark hivatalos weboldala.
Aznap hétágra sütött a nap, Magyarország születésnapján, jómagam pedig pontosan 50 évesen! Hogy vízibicikliztünk-e a fürdő területén lévő tavon? Életükben először úgy tekerték azt a „fura” járművet a gyerekek, hogy nem győztem kormányozni a többi vízi alkalmatosság között! Aztán másnap mindent megismételtünk. Köszönjük az élményt és a gumikacsákat! Mielőtt még bárki PR-ízű tartalmat vél felfedezni írásomban, jelzem, elraktam a számlákat, de az élményt és a boldogságot is, ami megfizethetetlen! Mert van, amit nem lehet pénzen megvenni, minden másra ott az a vékony, műanyag kártya. Aztán talán majd ősszel, ha lehullanak a falevelek, a „rendes” kirándulás is összejön…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav
Szerda-Helytörténelem 13. – A Járási Építőipari Vállalat
Szerda-Helytörténelem 14. – Az Ister
Szerda-Helytörténelem 15. – Vízművek, energetikai művek, gázművek
Szerda-Helytörténelem 16. – Az Úsvit
Szerda-Helytörténelem 17. – A Tesla
Szerda-Helytörtnelem 18. – Az Agrofrigor
Szerda-Helytörténelem 19. – A Mäsospol
Szerda-Helytörténelem 20. – A Nehézgépgyár
Szerda-Helytörténelem 21. – A Zdroj
Szerda-Helytörténelem 22. – A Mezőgazdasági Építővállalat
Szerda-Helytörténelem 23. – A kenyérgyár
Szerda-Helytörténelem 24. – Az Agrokémiai Vállalat
Szerda-Helytörténelem 25. – Az Obal
Szerda-Helytörténelem 26. – A Kék Duna áruház
Szerda-Helytörténelem 27. – A húskombinát
Szerda-Helytörténelem 28. – A cérnagyár
Szerda-Helytörténelem 29. – Az Üzemi Klub
Szerda-Helytörténelem 30. – A bősi vízi erőmű iparvágánya
Szerda-Helytörténelem 31. – A Városi Művelődési Központ
Szerda-Helytörténelem 32. – A vasútállomás
Szerda-Helytörténelem 33. – A kórház
Szerda-Helytörténelem 34. – A közlekedési park
Szerda-Helytörténelem 35. – A Vermes-villa
Szerda-Helytörténelem 36.– A Sárga kastély
Szerda-Helytörténelem 37. – Az evangélikus templom