Reklám
Borítókép: NŐ, 1972. 09. 23. Képek és videó: Soós Bertalan. Archív felvételek a szerkesztő gyűjteménye
Ha még autóztál itt, te sem vagy mai gyerek. Nem vagy öreg, csak régebb óta fiatal! Egy olyan generáció tagja, amely már sosem tér vissza. Egy nemzedéké, kik gyalog mentek az iskolába, otthon egyedül tanultak, s ha nem értettek valamit, óra után is bent maradtak a suliban. Egy nemzedéké, amely még tudta, mi az a tisztelet, luxus helyett a porban is jól elvolt, de ha felgyúltak az utca fényei, nem kellett noszogatni a hazajövetellel. Íratlan szabályok léteztek, mégis boldog gyerekkorunk volt. Ezúttal városunk egy napjainkban már nem létező ikonikus helyszínére, egy hamisítatlan gyerekbirodalomba látogatunk el.
A dunaszerdahelyi Vásártéren járunk, mely elnevezéssel már a 19. század végében is találkozhatunk. Anno itt volt a község, majd város vásártere. Nem véletlen tehát, hogy 1980-ban, a Csallóközi Vásárok hagyományteremtő esztendejében is erre a helyszínre esett a választás. Nekünk, „bennszülötteknek” Lunapark, vagyis ahogy akkor hivatalosan nevezték, a Kultúra és Pihenés Parkja – abban az időben még állandó játszótér nélkül. 2006-tól Városi Szabadidőpark, ahol a történelem ismételte önmagát, hiszen annak területe a közlekedési parkéhoz hasonlóan elhanyagolt, gazos telekből sarjadzott.
A nyolcvanas években egy-egy meccsnapon szotyiárusok kínálták portékájukat a Vásártér felől érkező szurkolóknak.
Az 1954-ben átadott új dunaszerdahelyi stadion mögött egy parkot létesített a városvezetés. Az átlósan, keresztben és hosszában futó sétányok középütt találkoztak. A terület egy részét később fehér elemes betonkerítéssel vették körül, itt volt a stadion hátsó kapuja is. Odabent az iskolahiány enyhítésére szánt fabarakkokkal, asztalitenisz-csarnokkal, salak- és télen jégpályával. Javarészt mi is a hátsó kapun jártunk be focira, a kapuval szemben egy jókora körbekerített terület, tele jegenyefákkal. A fák alatt utak, az utak mentén közlekedési táblák, meg szemaforok. Olyan volt, mintha egy város forgatagába csöppennénk, csak mindezt kicsiben.
Ez volt anno a gyermekeknek szánt közlekedési, vagy KRESZ-park a Vásártéren.
Ahol az ifjúság játszva tanulta meg a közlekedési szabályokat, s a táblák jelentését. A parkot gyakorlatilag egy szemétdomb helyén létesítette a városvezetés. Felépítése több szervezet összefogásában, javarészt társadalmi munkával történt, megnyitására 1972. június 1-jén, vagyis a gyermeknap alkalmából került sor. A Polgári Honvédelmi Szövetség (Zväzarm) helyi székházától csaknem a stadion kerítéséig húzódó telek nagyjából 150-200 méter hosszú, s mintegy 100 méter széles volt. Aki nem hiszi, járjon utána.
Volt ott minden, ami egy gyereknek kellhet. Én speciel már akkor is a vasúti átjáróban éreztem jól magam.
A Štefánik (akkor Fučík) utcai kertek hátsó kerítésével párhuzamosan futó úttestet sínek keresztezték, melyek valójában a semmiből a semmibe vezettek. Olykor bekapcsolt a fénysorompó, aztán a szemafor két piros lámpája kialudt anélkül, hogy jött volna a vonat. A szabályokat azonban be kellett tartani. Ha a fénysorompó tilos jelzésre váltott, az átjáró előtt meg kellett állni.
A közlekedési park alig két évtizedig működött, közvetlenül a rendszerváltás után szűnt meg.
Helyén napjainkban egy elhagyatott iskola, az egykori Magán Szakközépiskola áll. Ez volt városi szlengben az Ozorák-iskola, ahol 2017-ben szűnt meg az oktatás. Az iskola a kerítését az egykori közlekedési parktól örökölte, ami mind a mai napig dacol az idő vasfogával. Az alábbi írást, színes képekkel illusztrálva a Nő c. magazin 1972 szeptemberi számában találtam. Címe stílusosan „Piros – sárga – zöld”, vagyis a szemafor három színe.
„A dunaszerdahelyi járműforgalmi gyermekparkban vagyunk, amely nagyon ötletes kicsinyített mása egy városi utca forgalmának. Van benne miniatűr útkereszteződés, gyalogos átjáró, kétsávos autóút, szemaforok és figyelmeztető tábla éppúgy, mint a város központjában, csak persze mindez az apró közlekedők pedálos autóihoz, rollerjeihez és háromkerekű kerékpárjaihoz méretezve.
Egy kisfiú komolyan figyeli a közlekedési jelzőtáblákat, amelyek megszabják kisautója útirányát és sebességét. Két kislány – ikrek – hosszú, jelzések nélküli útszakaszt keres, ahol teljes sebességgel száguldhatnak biciklijükkel. A járművezetők legkisebbike most ér az útkereszteződéshez, s meg kell állnia, mert a lámpa pirosat mutat, s csak akkor mozdul ismét, amikor zöldre vált, mert a legalapvetőbb forgalmi szabályokat már ismeri.
Még három hónap sem múlt el a gyermekpark átadása óta, de úgy látszik ismerik már az egész környékén. Naponta több mint ötven gyermek váltja egymást a kis járművek kormányánál. Ünnepnapokon persze sokkal nagyobb a forgalom, sokszor kétszázra emelkedik az érdeklődők száma.
Az iskolaév megkezdése óta a dunaszerdahelyi iskolák kisdiákijai is itt tanulják a közlekedési előírásokat. Már készülőben van harminc egyenruha azoknak a pioníroknak, akik felügyeletet fognak tartani a közlekedők fölött. Hinné-e, hogy a gyermekpark helyén nemrég még szeméttelep volt?
A dunaszerdahelyi gyerekek ajándékként kapták ezt a parkot a Nemzetközi Gyermeknapra. A vnb 400 000 koronát fektetett a park létrehozásába, nagy segítséget nyújtott a város fiatalsága is. 17 000 brigádórát dolgoztak le itt, valamint említésre méltó a Zväzarm, a Nőszövetség és más szervezetek segítőkészsége is.
Reméljük, dunaszerdahelyi közlekedési park példaképül szolgál majd a többi nagy- és kisvárosoknak, járási székhelyeknek, mert mindenütt szükség van rá, hogy gyermekeink minél hamarabb elsajátítsák a forgalmi szabályokat, a helyes közlekedést, hogy ezzel elejét vehessük az évről évre növekvő számú gyermekbaleseteknek…” – NŐ, 1972. 09. 23.
A terület mai kinézete szerint nehéz elhinni, hogy a közlekedési park gyakorlatilag egy „erdőben” kanyargott. A több évtizedes jegenyés anno a környék szemétdombja volt, ahová a lakosok talicskaszámra hordták a szemetet. Aztán egy szép napon valakinek eszébe jutott valami, és a pozsonyi közlekedési park mintájára előrukkolt vele. Az ötlet tettrekész fülekre talált, a Városi Nemzeti Bizottság anyagi támogatása mellett pedig az emberek munkához láttak. Kitakarították a fák tövét, kivágták azokat a fákat, amelyek útban voltak, s olyan aszfaltszőnyeget varázsoltak, hogy a legkorszerűbb utak bármelyike büszke lehetett volna rá. Az alábbiakban az Új Ifjúság korabeli, Autós játék c. cikkéből idézünk:
„Az eredmény munkában kifejezve: Összesen mintegy 17 000 brigádóra. Főleg az Ifjúsági Szövetség és a Polgári Honvédelmi Szövetség (Zväzarm) tagjai tettek ki magukért…” – Új Ifjúság, 1972. 09. 26.
Hogy mi is volt az a Zväzarm (Zväz pre spoluprácu s armádou)? Egy 1951-ben, szovjet minta szerint alapított csehszlovák tömegszervezet, amelynek célja a lakosság és az ifjúság az állam védelmére való felkészítése volt. Ötvözve a honvédelmi nevelést a technikai sportokkal, gyakorlatilag az ifjúság katonai előkészítésének támogatására szolgált. Az ötévenként megrendezésre kerülő Szpartakiádok egyik csúcspontja a Zväzarm tagjainak bemutatói voltak. A tömegszervezet helyi alapszervezetének székháza Dunaszerdahelyen a Vásártéren volt. Az épület egyébként napjainkban is áll, a földszinten évtizedek óta étterem üzemel.
„…akik tudták, mit akarnak, már készítették is az autók hajtószerkezetét, szerelték, festették is a kis járműveket. Az előbbit a dióspatonyi szövetkezet mellékági társüzemének, az utóbbit a Polgári Honvédelmi Szövetség tagjai… A gyerekek el-eljöttek, arcukat a kerítés hálójára szorították, megnézték a kis házikót, megbámulták a lámpaburákat, áhítattal figyelték az utolsó műveleteket: a függőleges közúti jelzőtáblák kirakását, a vízszintes fehér jelzők, zebrák, nyilak festését. Várták a megnyitást. Aztán erre is sor került. Beköszöntött június elseje, a nemzetközi gyereknap, és jöttek a gyerekek. A kis ünnepség gyorsan befejeződött, s elrajtoltak az apró autók, kerékpárok, háromkerekű biciklik, rollerek, no és természetesen a gyerekek.
– A megnyitáson rengeteg gyerek volt itt – emlékezik vissza Császár Imre, a park gondnoka. Nehéz leírni a gyerekek örömét, s azt a komolyságot, ahogy vezetik a kis járműveket. Több mint 1,4 millió koronába került a park, de nagyon megérte, mert azóta is örömmel jönnek a gyerekek. Vannak, akik már délután két óra előtt itt állnak és várnak, hogy kinyíljon a kapu, s birtokukba vehessék a járműveket, az utat, a kereszteződést. A rendszeres látogatóknak megvan a „saját” autójuk, kerékpárjuk. Ha pl. foglalt, addig nem ülnek kocsiba, amíg nem ürül meg a „sajátjuk”…” – Új Ifjúság, 1972. 09. 26.
Ez a park a kicsik és nagyobbak birodalma volt, ahol hetente akár félezer gyerek is megfordult. De nem csak a játék, a száguldás birodalma, hanem a KRESZ szabályainak betartatásáé is. Hiszen a szemafor éppen úgy működött, mint az igazi útkereszteződésekben szokott, s az adj előnyt vagy a stoptábla sem csak dísznek állt a sarkon. Iskolák szerveztek ide kirándulásokat, mintegy nevelő-oktató jelleggel, hogy diákok a kanyargás varázsát is magukkal vihessék. Én autózni ugyanúgy szerettem, mint kerékpározni. S ha megtekertem a pedált, bizony hasított ez is, az is.
A pirosnál viszont meg kellett állnom és előnyt adnom azoknak, akiknek zöldre váltott a lámpa. Ha nem teszem meg, komoly karambolok alakulhattak volna ki!
A közlekedési park városunk egy olyan időszakában jött létre, amikor az egyes lakótelepek még csak terveken léteztek. Elkezdődött az óváros szanálása, kimérték az Keleti lakótelep házhelyeit, majd évek múltán a Nyugati lakótelepét, illetve az Észak 2-t. Vállalatok születtek, iskolák épültek, Dunaszerdahely egyre iparosodott. És közlekedni minden gyerek megtanult. A nyolcvanas évek elején jómagam szintén rendszeres látogatója lettem a parknak. Ki gondolta volna, hogy az utak sokasága mintegy 1,2 kilométert is kitett, erre csak most bukkantam rá.
Most, amikor már vagy három évtizede csak emlék a Vásártér közlekedési parkja.
Hogy hiányzik-e? – ez nem kérdés! Helyzetjelentés a nyolcvanas évek elejéről, a NŐ c. magazinban Egy kalandos nap címmel:
„Annyi a gyerek, mint a pelyva – mondogatjuk, amikor megpillantjuk a gyerkőcöket, akiket megint korcsoportokra kell osztani és meghatározni útvonalukat a gyönyörű parkban, amely most közlekedési játszótér. Vannak itt kijelölt fő- és mellékutak, gyalogátkelőhelyek, jelzőtáblák figyelmeztető háromszöggel: Vigyázz, iskola!, világítanak a jelzőlámpák. Megcsodáljuk ezt az okos, tágas „gyermekjátékot”. Valaki a helyiek közül felvilágosít, hogy itt valamikor szeméttelep volt, és a dunaszerdahelyi lakosok szorgos keze varázsolta át a gyermekek paradicsomává, amelyben ezen a szombaton a legkisebbek „kisszekereztek”, s nagyobbak „forgalmas” úton autócskáztak. Bár ez is ügyességi verseny volt, a gyerekeknek mégsem akaródzott időben végezni. amikoris felhangozott a figyelmeztető jelzés: megállni, beadni a járművet a parkolóba!” – NŐ, 1981. 06. 30.
Játszva tanulni, ez volt a lényeg, ez volt a címe az ÚjSzó 1984-ben kelt cikkének is. A terebélyes jegenyefákkal övezett dunaszerdahelyi közlekedési park sokszor már korán reggel is benépesedett. Az évente ismétlődő Pionír szemafor-esemény járási vetélkedőjére az egyes alapiskolákból érkeztek a körzeti versenyek győztes rajai.
„A gyerekek közlekedésbiztonsági nevelését a járásban öt közlekedési park szolgálja, ebből három fényjelzéssel is ellátott. Tavaly az alapiskolák tanulóinak 87 százaléka vett részt négyórás oktatáson, de a parkokat az óvodások és a gyermekotthonok gondozottjai is igénybe vették…” – ÚjSzó, 1984. 05. 30.
A pionírszervezet – másnéven úttörőmozgalom – a cserkészmozgalmak mintájára, de azokat üldözve, a kommunista pártok által irányított, iskoláskorú gyermekek számára létrehozott tömegszervezet volt, amely a szocialista nevelést, a közösségi programokat és a politikai hűséget szolgálta.
Fő feladata a gyermekek világnézeti nevelése, a pártifjúsági szervezetekbe való felkészítése és a fegyelemre való tanítása volt. A gyerekeket őrsökre és osztagokra osztották, élükön saját vezetőikkel. A szervezet jelképei a piros nyakkendő, az úttörőigazolvány és jelvények viselése voltak. Programjai közt szerepelt a nyári táborok, ún. pionírtáborok, sportversenyek szervezése, a barkácsolás, a kultúrkörök és egyéb közösségi munkák. Az 1989-es rendszerváltással a kommunista állampárt bukásakor ezek a szervezetek hivatalosan feloszlottak, viszont mind a mai napig jóízű nosztalgiával tekinthetünk rájuk.
A rendszerváltás után a közlekedési park szerepe is elhalványult, majd az egyre inkább elhanyagolt intézmény bezárta kapuit.
Miután a jegenyefákat nemcsak itt, hanem pl. a stadion körül és a város egyéb pontján is kivágták, a közlekedési park helyén felépült az ország egyik legnagyobb magán szakközépiskolája. Regionális hálózata révén Galántán, Búcson, Rimaszombatban és Nagykaposon is működtetett kihelyezett részlegeket. Az iskolát a kilencvenes évek elején megboldogult Ozorák Mihály alapította, majd halála után vállalkozóként özvegye, Ozorák Jolán működtette.
A köznyelvben Ozorák-iskola néven ismert intézmény – hivatalos nevén Vásártéri Magán Szakközépiskola – 2017 augusztusában véglegesen megszűnt, s az ingatlan azóta üresen áll.
A Szlovák Iskolaügyi Minisztérium egy korábbi ellenőrzéssorozat után, 2016-ban hozott döntést az oktatási intézmény kizárásáról az iskolahálózatból, ami 2017-ben vált jogerőssé. A szubvenciós csalás vádjával elindított nyomozás szerint az iskola fenntartója, Ozorák Jolán ellen még 2007-ben indult eljárás, miszerint az állami támogatások jelentős részét saját maga által tulajdonolt épületek csillagászati bérleti díjaira fordította.
Az ügy bírósági tárgyalása a bonyolult szakvélemények és halasztások miatt több mint kilenc évig húzódott.
Az iskola épülete a bezárást követően üresen maradt, az ott tanuló több száz diáknak pedig más térségi szakközépiskolákban kellett befejeznie a tanulmányait. Az intézmény hivatalos felszámolási eljárása szintén befejeződött. Így aztán se közlekedési park, se iskola. Nem minden történet végződik happy enddel, vagyis a legtöbb múlt rendszerbéli intézmény története biztosan nem. A gyerekek pedig szegényebbek maradtak egy élménnyel, és nem utolsósorban a játékos tanulás lehetőségével…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav
Szerda-Helytörténelem 13. – A Járási Építőipari Vállalat
Szerda-Helytörténelem 14. – Az Ister
Szerda-Helytörténelem 15. – Vízművek, energetikai művek, gázművek
Szerda-Helytörténelem 16. – Az Úsvit
Szerda-Helytörténelem 17. – A Tesla
Szerda-Helytörtnelem 18. – Az Agrofrigor
Szerda-Helytörténelem 19. – A Mäsospol
Szerda-Helytörténelem 20. – A Nehézgépgyár
Szerda-Helytörténelem 21. – A Zdroj
Szerda-Helytörténelem 22. – A Mezőgazdasági Építővállalat
Szerda-Helytörténelem 23. – A kenyérgyár
Szerda-Helytörténelem 24. – Az Agrokémiai Vállalat
Szerda-Helytörténelem 25. – Az Obal
Szerda-Helytörténelem 26. – A Kék Duna áruház
Szerda-Helytörténelem 27. – A húskombinát
Szerda-Helytörténelem 28. – A cérnagyár
Szerda-Helytörténelem 29. – Az Üzemi Klub
Szerda-Helytörténelem 30. – A bősi vízi erőmű iparvágánya
Szerda-Helytörténelem 31. – A Városi Művelődési Központ
Szerda-Helytörténelem 32. – A vasútállomás
Szerda-Helytörténelem 33. – A kórház