Szerda-Helytörténelem 35. | A Vermes-villa

Borítókép, képek és videó: Soós Bertalan. Archív képek a szerző gyűjteménye.

A Vermes-villával kapcsolatban számtalan történet jut eszembe, kettőt rögtön az elején kiemelnék. Gyerekkoromban a kastélyhoz – merthogy így is nevezik – közel lakó nagyszüleimnél „szolgáltam” az Észak 1. lakótelepen, pontosabban a Rózsaligetben. A szolgálat alatt természetesen gyermekfelügyeletet értek, a nagyiék vigyáztak rám, míg a szüleim dolgoztak. Bár számomra már akkor a „szocialista kocka” volt az etalon, mégis roppant büszke voltam rá, hogy pont itt, a papáék lakótelepén egy romantikus, egyszersmind titokzatos kastély áll. 

Omladozott a vakolat, nem volt egy szívderítő látvány, ráadásul mindent belepett a buja, gondozatlan növényzet, így nem merészkedtem még a kastély udvarára sem. Talán kísértetek lakják? – gondoltam. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a futórózsáktól szintén féltem, merthogy azok, ha tudnak futni, megkergethetnek. Hiába, egy gyerek fantáziája olyat is tud, ami egyébként nem racionális. Sejti ezt, aki már volt gyerek! A másik sztori egészen újkeletű, s már azon időszakomból való, amikor behatóbban kezdtem foglalkozni városunk helytörténetével.

 Vermes villa – írtam a címszóban, mire az intézmény, tehát a Kortárs Magyar Galéria vezetője, Iván Péter kijavított: a Vermes-villa kötőjellel írandó!

„A nemzetközi helyzet egyre fokozódik, hiány mutatkozik kötőjelből is!” – ütöttem el eme poénnal a DAC-os közegből is ismert Pierre cimborám jogos helyreigazítását. Mondanom sem kell, azóta egyszer sem hibáztam el a helyesírását. Az epizód idővonala ugyan 1980 körül kezdődött, de mert a „szolgálati éveim” után továbbra is ezer szállal kötődtem s kötődöm az Észak 1. lakótelephez, a villa minden mozzanatát, változásait dokumentáltam fejben. Így lettem figyelmes 2025 májusában arra a momentumra, amikor elkezdődött az épület állványozása.

Történelmi pillanat, megújul a Vermes-villa Dunaszerdahelyen – adták hírül a lapok. 

Ekkor több mint 38 év után elkezdődött a Kortárs Magyar Galériának otthont adó épület felújítása, amely azóta teljes rekonstrukción esett át. A tervekben szerepelt a kémények és ereszek felújítása, a tetőzet és az ablakok cseréje, a homlokzat és a belső vakolat megújítása, valamint a belső terek helyreállítása. A külső munkálatok idén januárban fejeződtek be, s egy üde, gyönyörű épület bújt elő az állványok „csomagolása” alól. A tetőzet gyönyörűen csillogó réz borítása már másnap elkezdte „bevonni magát” patinával. Városunk egyik legjelentősebb építészeti és kulturális emléke a belső munkálatok befejezése után, idén ősztől továbbra is a Kortárs Magyar Galéria székhelyeként működik majd tovább. 

 A szecessziós és novoreneszánsz stílusjegyeket magán viselő, tornyokkal díszített épületet a századfordulón építtette Vermes Ferenc földbirtokos, járási főszolgabíró, akinek neve a dunaszerdahelyi sportélet kezdeteivel szintén összefüggésbe hozható.

Annak idején Vermes Ferenc járási szolgabíró ötlete volt, hogy a környék fiataljai a pozsonyi csapatok mintájára Dunaszerdahelyen is elsajátítsák a foci minden csínját-bínját. Ehhez viszont egy állandó labdarúgópálya is szükségeltetett. Elbeszélésekből tudjuk, hogy a Vermes-villától nem messze, az akkori Csigéri dűlőben 1904-ben tornaszereket állítottak fel, innen következtethető a szervezett sportélet kezdete városunkban. Ugyanitt 1905-ben Vermes Ferenc a korábban megvásárolt telkén felépítette földszintes házát, amelyet 1909-ben korszerűsített, megnagyobbított és tornyokkal egészített ki – a főépület ekkor nyerte el mai formáját.

Vermes Ferenc nem tágított, és az álma valóra vált. Elnökként ott állt büszkén a pálya szélén a jegyzővel és a pénztárossal, hogy együtt számolgassák megmaradt fillérjeiket, s persze a gólokat. 

A napokban ismét Rózsaligeti lettem, s a Vermes-villa közelsége felébresztette bennem első iskolai látogatásom élményeit, melyet számtalan követett. Ámbár a toronycsúcs mindig el volt láncolva kíváncsi szemeim elől, hogy elmém szüleményét, a régi pálya „VIP páholyát” is megnézzem. Történt ugyanis, hogy a labdarúgó egylet megalakítására 1908-ban került sor Vermes Ferenc elnökletével. A klub a Dunaszerdahelyi Sport Egyesület (DSE) nevet vette fel, az alakuló ülésre 1909. május 22-én került sor a községháza tanácstermében. Vagyis kúriája tornyait akkortájt emeltette Vermes, amikor a DSE elnöke lett – innen hát a „VIP-páholy” mítoszom. A mai Rózsakert helyén lévő Vermes-féle pályán játszotta mérkőzéseit a dunaszerdahelyi csapat. A Vermes család nagyjából ekkora volt kénytelen elhagyni otthonát, amit ezek után átépítettek, majd a villa jóval később, 1987-ben északkeleti szárnnyal bővült. Mindeközben 1982-ben nemzeti kulturális műemlékké nyilvánították, ami egyszersmind megvédte az akkor eléggé elhanyagolt épületet az esetleges lebontástól.

A 2. világháború során német, majd orosz katonai parancsnokságként, később pionírházként szolgált. 

A hatvanas években a villa körül egy lakótelep bújt ki a földből. Dunaszerdahely első klasszikus lakótelepe, az Észak 1, amelyet a Magasépítő Vállalat nagyszombati részlege kezdett el építeni. Az első blokkok a mai Jednota élelmiszer-szupermarket során álltak az egykori focipályával szemben. A lakótelep Vermes-villához legközelebb eső blokkjait a nyitrai „Pozemné” dunaszerdahelyi részlege fejezte be. 

A Vermes-villa ezután 1983-ig a Járási Ifjúsági és Úttörőháznak adott otthont, amit a helyiek egyszerűen csak pionírháznak hívtak. 

A pionírszervezet – másnéven úttörőmozgalom – a cserkészmozgalmak mintájára, de azokat üldözve, a kommunista pártok által irányított, iskoláskorú gyermekek számára létrehozott tömegszervezet volt, amely a szocialista nevelést, a közösségi programokat és a politikai hűséget szolgálta. Fő feladata a gyermekek világnézeti nevelése, a pártifjúsági szervezetekbe való felkészítése és a fegyelemre való tanítása volt. A gyerekeket őrsökre és osztagokra osztották, élükön saját vezetőikkel. A szervezet jelképei a piros nyakkendő, az úttörőigazolvány és jelvények viselése voltak. Programjai közt szerepelt a nyári táborok, ún. pionírtáborok, sportversenyek szervezése, a barkácsolás, a kultúrkörök és egyéb közösségi munkák. 

 A Vermes-villában a helyi úttörőszervezet szabadidős tevékenységei folytak. 

Az 1989-es rendszerváltással a kommunista állampárt bukásakor az úttörőszervezetek hivatalosan feloszlottak, viszont mind a mai napig jóízű nosztalgiával tekinthetünk rájuk. Rózsaligeti „szolgálataim” idején mesélték nagyszüleim, hogy egyidőben orosz tank állt a villa udvarában. Bár sokan az 1968-as eseményekkel hozzák összefüggésbe, a tankot valójában korábban, mintegy kiállítási darabként helyezték el az épület mellett. Ezt igazolja az a felvétel is, amelyen a lakótelep immár a Nyitrai Magasépítő Vállalat dunaszerdahelyi részlege által kivitelezett háromemeletes blokkja még csak épülőfélben volt. A nyolcvanas évek elején már biztosan nem állt ott a tank. 

1988-2002 között az épület a Lőrincz Gyula Galériának adott otthont, mint a Szlovák Nemzeti Galéria kihelyezett részlege. 

A villa ekkor kapta napjainkban is meglévő díszkerítését – korábban mindössze acélhálós kerítés vette körbe, mintha csak egy kert lenne a sok közül. Még 1985-ben A Hét c. folyóirat Galéria a Csallóköz szívében címmel méltatta a festőművész munkásságát, illetve a róla majdan elnevezendő galéria terveit –, amelynek keretében „a város egyik regionális műemlékét, az egykori pionírházat építik át képtárrá”. Vermes Ferenc nevét még csak véletlenül sem szabadott megemlíteni?!

„E hó 16-án emlékezünk meg Lőrincz Gyula születésének 75. évfordulójáról. Dunaszerdahelyen a művész forradalmi jellegű alkotásaiból rendeznek kiállítást. A városnak a több más kulturális intézménye mellett van egy olyan művelődési otthona, amely még 2000-ben is korszerű lesz… és az emberek szellemi igényeit sok tekintetben fejlesztő és kielégítő műhelynek tekinthető a Csallóközi Múzeum is. És e két intézményhez rövidesen egy harmadik társul, érzékeltetve, hogy Csallóköz dolgozói nem csak a termelésben mutatnak példát. A kultúra, szellemiek területén is egyre magasabbra teszik a mércét.
A harmadik intézmény: a galéria. Dunaszerdahelyen jelenleg a már említett kiállítás megrendelésével párhuzamosan az ezzel kapcsolatos tervek foglalkoztatják a szervezőket. A város, de nemcsak a város, hanem az építkezéshez szükséges anyagiakat biztosító Szlovák Nemzeti Galérián keresztül az egész ország Lőrincz Gyula nemzeti művész emléke előtt akarja leróni tiszteletét és megbecsülését. Csallóköz szívében az ő művei számára készül a galéria.
A város egyik regionális műemlékét, az egykori pionírházat építik át képtárrá. A többmillió koronás költségvetéssel épülő létesítmény a tervek szerint 1987. második felére készül el. A múzeumi jellegű képtárnak az lesz a küldetése, hogy Lőrincz Gyula képzőművészeti alkotásait összegyűjtse, raktározza és állandó jellegű kiállítás keretében bemutassa. A hat helyiségből álló galéria egyik termét emlékszobának rendezik be. Az emlékszobában Lőrincz Gyula életének tárgyi emlékeit állítják ki, és életének munkásmozgalom-történeti és kultúrpolitikai vonatkozásait fogják dokumentálni. Az egykori pionírház környékét parkosítják, mellékhelyiségeit lebontják, a főépülethez a galéria küldetésének megfelelő raktározási és kiállítási termeket építenek.
Lőrincz Gyula Diószegen született, élete nagyobbik részét Pozsonyban töltötte. De gyermekkorában évekig élt Dunaszerdahelyen is. Az uradalmi gépész fiának ehhez a városhoz fűződik a legtöbb gyermekkori emléke, és ebből a városból indult el, hogy festő legyen. A dunaszerdahelyiek: Magyarics Vince, a járási pártbizottság vezető titkára, Nyári István, a járási pártbizottság nyugalmazott ideológiai titkára és még sokan mások azért szorgalmazták már a múltban és szorgalmazzák ma is, hogy Lőrincz Gyula nemzeti művésznek Dunaszerdahelyen legyen galériája, mert a művész Dunaszerdahelyt tekintette második szülővárosának, és igen erős szálakkal kötődött nemcsak e városhoz, hanem az egész Csallóközhöz…” – A HÉT 1985. 01. 12.

 

A galéria névadója Lőrincz Gyula (1910–1980) szlovákiai magyar festő és politikus volt, a szlovákiai magyar kulturális és politikai élet egyik legmeghatározóbb, de egyben legellentmondásosabb alakja. Művészetét expresszív, erőteljes színvilágú festészet jellemezte. Politikai és közéleti szerepe szintén jelentős, meggyőződéses kommunista volt. A 2. világháború után a csehszlovákiai magyar kisebbségi politika egyik kulcsfigurájává vált. Alapító elnöke volt a Csemadoknak, valamint főszerkesztője az Új Szó napilapnak. Nevét mindmáig egy utca viseli városunkban, az Észak 2. lakótelepen.

A Vermes-villában működő Lőrincz Gyula Galériát végül a tervezettől egy évvel később, 1988 decemberében sikerült megnyitni.

Az ünnepélyes átadásról az Új Ifjúságban Mesebeli csoda címmel találunk írást. A cikkben ezúttal nevén nevezik az épületet, s mint „az egykori Vermes-kastély” is említik. Illetve mint pionírpalota, mert hát egy palota mégiscsak magasztosabb, mint a kastély, de „alig valamivel nagyobb, mint egy mai csallóközi családi ház” (sic!).

 

„Dunaszerdahelyen megnyílt a Lőrincz Gyula Galéria. Az eseményre rengetegen összesereglettek, a Szlovák Nemzeti Galéria külön autóbuszt indított a helyszínre, hogy mindenki ott lehessen, aki ott akart lenni, aki így vagy úgy azon fáradozott, hogy a művész munkái méltó otthonra találhassanak. Mint a mesében, ahol a legkisebb fiú… – mondanám, de egy pillanatra meghökkenek, nem értékelem-e túl az eseményt, hiszen a ház, amelyben a mester festményei, grafikái, plakátjai és a dokumentumok helyet kaptak, az egykori Vermes-kastély, utóbb pedig pionírpalota, alig valamivel nagyobb, mint egy mai csallóközi családi ház…” – Új Ifjúság, 1988. 12. 14.

Egy alkalommal, immár a középiskolai éveimben a helyettesítő tanárunk elvitt minket a villába. Miközben Lőrincz Gyula hagyatékát néztük egy üveglap mögött, belekezdett izgalmas monológjába. Gyerekkori barátok voltak a festőművésszel, együtt nőttek fel. Így megismerni valaki életét, ifjúságát, meg az első szerelembeesést, többet ért száz könyv elolvasásánál. A Lőrincz Gyula Galéria végül 2002-ben bezárta kapuit, a Vermes-villa így néhány évig üresen állt.

Dunaszerdahely Város Önkormányzata 2005-ben megvásárolta az ingatlant a Szlovák Nemzeti Galériától, majd átalakítás után azt a Kortárs Magyar Galériát (KMG) költöztette belé, amely korábban a Vásártéren lévő, eredetileg nyugdíjasotthonként épült ingatlanban működött.

A város képviselő-testülete 1995. február 27-i ülésén jóváhagyta a Vásártéren lévő nyugdíjasház épületét a Kortárs Magyar Galériának. Ezt követően önkormányzati forrásból megkezdődött az ingatlan galéria céljára való átalakítása. A munkálatok 1995. szeptember elején fejeződtek be, majd megkezdődött a KMG művészeti alkotásainak installálása. A galériát 1995. szeptember 28-án nyitották meg a Vásártéren. Egy évtized elteltével, az addigra jelentős hírnevet szerző KMG méltóbb helyre, a Vermes-villába költözött, ahol 2005. október 25-én ünnepélyes keretek közt megnyitásra is került. A megnyitásról az ÚjSzó is tudósított: 

„A nyolc és félmillió koronából megvásárolt, és több mint kétmillió koronából felújított Vermes-villába költözött a Kortárs Magyar Galéria. Az Luzsicza Lajos kezdeményezésére 1994-ben létrejött galéria félezer művet számláló gyűjteménye így méltóbb helyre került. Eredeti otthonát már kinőtte, és a költözködéssel állagmegóvási és raktározási gondja is megszűnt. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes fővédnökségével rendeztek ünnepséget kedden a patinás épületben megnyílt galériában. Elsőként Pázmány Péter polgármester köszöntötte a nagyérdemút, és mondott köszöntet mindazoknak, akik segítéségével egykor létrejött a galéria, és akik közrejátszottak abban, hogy az önkormányzat a Szlovák Nemzeti Galériától megvásárolhatta a Vermes-villa épületét…” – ÚjSzó, 2005. 10. 27.

 

 

2008 novemberének végén került sor a Kortárs Magyar Galériában az Európa szoborpark átadására. Ézsiás István szobrászművész, a szoborpark kurátora a világon több helyen is közreműködött szoborparkok alapításánál. A dunaszerdahelyi gyűjtemény ekkor 18 alkotást foglalt magába. „A nonfiguratív szobrok, amelyek a szoborparkban találhatóak, lehetnek provokatívak, de hangulatteremtők is, és a Vermes-villa gyönyörű parkjában különösen harmonikusan illeszkednek – hangzott el a megnyitón” – ÚjSzó, 2008. 12. 05.

„A Kortárs Magyar Galéria 1994-es megalapításával a város vezetése és a támogató szervezetek azt tűzték ki célul, hogy támogassa Dunaszerdahely, a Csallóköz és a szlovákiai magyarság kulturális életét. Az akkori polgármester, Pázmány Péter, valamint Luzsicza Lajos kezdeményezésére egy alapítvány jött létre, melynek feladata évtizedek óta változatlan: a jelenkori magyar képzőművészet stílusgazdag, európai létképű alkotásainak gyűjtése és bemutatása. Az intézmény Dunaszerdahely egyik impozáns épületében, a néhai Vermes Ferenc főszolgabíró által építtetett villában székel, tágas tereivel remek otthont biztosít a kortárs magyar képzőművészetnek.
Az intézményt működtető legfőbb szerv a kuratórium, amelyet tizenhárom szakember alkot. Ez a szerv a felelős a megvalósuló kiállítások és a gyűjtemény színvonaláért. Tagjait a két alapító, Dunaszerdahely Város Önkormányzata és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete delegálja. A Vermes-villa remek adottságai miatt egy sor egyéb jellegű rendezvénynek is otthont ad. Remek helyszín koncertek, könyvbemutatók, előadások megszervezésére. A galéria hosszú távú céljainak egyike az, hogy az ilyen rendezvények segítségével széles rétegeket mozgasson meg, így juttatva el a kortárs magyar képzőművészetet az érdeklődőkhöz.
A Kortárs Magyar Galéria minden éven megszervezi nemzetközi művésztelepét, melyre általában tíz magyar művész kap meghívást az anyaországból és a határokon túlról egyaránt. Az elkészült alkotások a gyűjteményt gyarapítják. A galéria gyűjteményéből az intézmény rendszeresen kiállításokat szervez a Vermes-villában, de egyéb helyszíneken is. Az intézmény fő támogatója Dunaszerdahely Város Önkormányzata, az épület fenntartója a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ. A galériát működtető alapítvány ügyvezetője: Iván Péter…” – a KMG honlapja alapján.

 

 

A Vermes-villában immár több mint két évtizede működő KMG ezidő alatt a felvidéki és a Kárpát-medencei magyar képzőművészet egyik legfontosabb szellemi központja lett. De nemcsak egy intézmény, közösségi tér is egyben, az időszakos kiállítások mellett számtalan kulturális rendezvény és megannyi találkozó helyszíne.

Mint épület, Dunaszerdahely egyik történelmi lábnyoma, s romantikus tornyaival az egyik legszebb, ha nem a legszebb épülete, amely a szemünk előtt újult meg éppen. 

Történt ugyanis, hogy a helyi kulturális örökség védelme, megőrzése jegyében Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Dunaszerdahely Önkormányzatával partnerségben pályázatot nyújtott be az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program HUSK-2302 program keretében „smARTacross – Szlovák-magyar együttműködés a helyi művészeti és kulturális örökség megőrzése céljából” címmel. A támogatást nyert projekt keretében 2025-2026-ban megújult a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Magyar Ispita műemlék épülete, valamint a Kortárs Magyar Galériáknak helyet adó Vermes-villa. Amely a nagyszabású rekonstrukciót követően, a tervek szerint 2026 őszén nyitja meg kapuit újra teljes pompájában. Én ott leszek, és Te?