Képek és videó: Soós Bertalan. Archív képek a szerző gyűjteménye, vagy külön jelölve.
A frissen felújított Vámbéry térre tartunk, melyet gyakran neveznek templom térnek is. Itt magasodik az égnek a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templom, gyermekkorom „kék” temploma. Kék, mert a múlt rendszer esetlen, halovány égszínkékre meszeltette, nekem viszont annak idején így lett természetes. A pozsonyi Szent Erzsébet-templom szintén égszínkék, ám azt Lechner Ödön a szecesszió jegyében eleve ilyen attraktívra tervezte.
Viszont a mi római katolikus templomunk sosem volt kék, kivéve – ahogy azt írtam – gyerekkoromban. Napjában fordultam meg körülötte, Istenházaink közül mégis a legkevésbé ismerem önerőből. Talán mert oly gazdag a történelme, hogy egészen az Árpád-házig vezethető vissza. Bizonyított tény, hogy a XIII. század első felében az ősi település „Syridahel” néven már az esztergomi érsek birtokában volt. Akkor pedig legalább kezdetleges templomnak lennie kellett.
Ez lenne Dunaszerdahely óvárosa?
Az ősi Szerdahely óvárosa, amelynek lakói – tájainkon kissé szokatlan módon – Szent Györgyöt hívták meg védőszentjüknek, hogy aztán hozzá címezzék Istenük házát. Szent György vértanú egyébiránt a fegyverkovácsok és lovas harcosok, lovagok patrónusa is volt. A szerdahelyiek tettükkel Szent István azon törvényét követték, miszerint minden tíz falunak egy templomot kellett építenie. Néhány település később városunkba olvadt, mások eltűntek, vagy továbbra is a városszélt övezik. Hogy aztán Szerdahely, Nemesszeg, Újfalu és Előtejed egyesítésével 1854-ben létrejöjjön Duna-Szerdahely. Először így kötőjellel, s ahogy évszázadokon keresztül, továbbra is Szent György, a híres sárkányölő mártír oltalma alatt állva.
Dunaszerdahelynek tehát nincs óvárosa! Ami volt, azt lerombolták, megszüntették, s ezzel együtt történelmének jelentős részét eltörölték.
Az apró házak gyűrűjében csak a templom maradhatott, tán kegyelemből, tán a szentlélektől való félelmük miatt? Pedig az elvtársaknak nem titkolt szándékkal a templomra is fájt a foguk. Hogy miért kellett ennek így történnie, már nem lényeges. Az események idővonala visszafordíthatatlan, a gyerek felnőtt lesz, s többé hiába vágyik vissza a biztonságba, magának kell azt kiharcolnia. Volt idő, amikor az „utolsó órákban” menekült meg a templom tetőszerkezete az összeroskadástól, de gyerekkoromban például embernyi magasságban felázva dacoltak falai az idő viszontagságaival.
A Szent György-templom a város legrégibb történelmi, építészeti, s egyben vallásos emléke.
Helyén már a korai Árpád-korban is állhatott egy (fa)templom, a mai kőtemplom alapja pedig – amelynek a legrégibb részei a szentély, a főhajó és a torony – a hagyomány szerinti 1329-es esztendőben épült. A kőtemplomot, azaz a mai templom alapjait építtető kegyúri család, a Pókateleki Szomor vagy Zomor, tehát a későbbi Pókateleki Kondé család volt, akik a templom kriptájába is temetkeztek.
„A 14-15. század során fokozatosan kialakul Szerdahely központi magja, a később Szentfundus néven emlegetett terület. A Szentfundus („szent telek”, „sérthetetlen terület”) megjelölés a katolikus templomot körülvevő, kőfal által behatárolt terület volt. Ezen belül állt a korai temető, illetve maga a templom. E fal mellett épült ki lassan a település. A népi emlékezet ezt az egészen az 1800-as évek legelejéig megmaradó kőfalat őrizte meg „szerdahelyi vár”-ként még az 1900-as évek leg-elején is…” – Nagy Attila írása Dunaszerdahely weboldalán „Városunk történelme” címmel.
A templomot az idők folyamán többször is átépítették. Az 1518-as, késő gót stílusban végrehajtott átépítés eredménye a mai sekrestyei oldalon található mellékhajó. További átalakításra-felújításra került sor a 17. század végén, majd a 18. (1742/73-ban) és a 19. század fordulóján, amikor a legrégibb részeket barokk stílusban építették át, miközben eltávolították a másik mellékhajót.
Építészeti szemszögből a végeredmény egy rendhagyó templomi belső, amelyet két hajó alkot.
„A főhajót fiókos dongaboltozat, a mellékhajót bordás keresztboltozat a sokszög záródású szentélyt poroszsüveg-boltozat fedi. Presbitériuma északi falához épült a kolostorboltozatú sekrestye, s az ajtószerkezet fölé Szent Miklós püspök 14. századból származó falképét helyezték el. A XVIII. század végén készült főoltáron Szűz Mária mennybevitele, a mellékoltárokon a pieta-szobor, ill. a Szent István királyt ábrázoló késő barokk, klasszicizáló festmény látható. Szószéke barokk-rokokó, gyóntatószékei barokk stílusban készültek. A szentély két színes ablaküveg-kompozícióját Joseph Schlemmer készítette 1892-ben. Az egyikre Szent Katalin, a másikra az Ave Maria került. Enteriőrjét 1955-ben (Álom és Staudt), majd 1986-87-ben újították föl…” – Végh Ferenc és dr. Zsigmond Tibor – Édes otthon; Dunaszerdahelyi olvasókönyv. A továbbiakban: „Édes otthon, 1998.”.
A 17. században néhány évtizedig az akkoriban térnyerő református felekezet foglalta el a templomot, megfosztva díszeitől, lecsupaszítva falait. A reformáció megfékezésekor az 1647-es országgyűlési határozat alapján Pálffy kegyúr vette vissza tőlük azt a katolikusok számára. A jelentős átépítések, valamint a kálvinistáktól való visszaszerzése után a szerdahelyi Isten háza új patrónust kapott a régi mellé: a Nagyboldogasszonyt – Szent György oltalmazó státusza azonban szintén megmaradt.
Tornya kiugrik a főhomlokzat síkjából, háromkaréjos gótikus hangnyílások, rusztikával hangsúlyozott sarkak és nyolcszög alakú gúlasisak díszítik.
A tornyot négy fiatornyocska egészíti ki, hasonlóképpen több csallóközi templomhoz. Ezesetben a szülői státuszt jelképező torony négy sarkában lévő fiatornyok vagy fiálék – különösen a gótikában – egy kisméretű, karcsú, dekoratív díszítőtornyocskák, amelynek elsősorban statikai és esztétikai szerepük van. Ugyanezek az elemek a templommal szemben, a kilencvenes évekbeli Makovecz-féle tér felújításkor is megjelentek – erről bővebben később írok.
Nézegetem ezt a tornyot, ahogy délcegen áll a tér közepén.
A négyszög alakú vaskos torony csak részben nyúlik be a templom testébe, s a torony gótikus sisakját annak négy fia öleli körbe. Együtt vannak évszázadok óta, de a négy fiú ilyen törpe maradt örök időkre. Éppen olyanok, mint a régi képeken, bár éltemben párszor már „átöltöztek”. Csupán az „apjuk” sapkája maradt nyolcszög alakú szürke eminenciás, melynek csúcsát a kettős kereszttel anno a nyolcadik emeleti balkonunkról is látni lehetett. A Magasépítő Vállalat által a hetvenes évek elején kivitelezett óvárosi blokkok ugyan a templomot voltak hivatottak eltakarni, mégsem lettek olyan magasak, hogy az apostoli keresztet is elfedjék.
Tudtad?
A templomok tetején látható kettős kereszt, más néven apostoli kereszt a keresztény ikonográfiában és a történelemben kiemelt jelentőséggel bír. Ha egy templom tornyán vagy tetején ilyet látsz, az leggyakrabban a katolikus egyházhoz, azon belül is a Magyar Királyság történelmi örökségéhez és az érseki vagy apostoli ranghoz kapcsolódik. A magyar hagyományban a kettős kereszt Szent István királyig nyúlik vissza, és a pápa által adományozott „apostoli király” címet és az egyházalapító jogot szimbolizálja. A templom
„Oldalfalait félköríves és csúcsíves ablakok, támpillérekkel kiegészített lizénák tagolják. Szentélyének déli, külső falán a XIV. század végéről származó – meglehetősen rossz állapotban levő – Kálvária című falkép látható…” – Édes otthon, 1998.
Ez a kültéri freskó a passió egyik jelenetét, a „Levétel a keresztről” jelenetet ábrázolja, amely a templom falfestményeivel együtt nem sokkal annak építését követően készülhetett, s kiemelkedik mind közül. Mindössze 1932-ben fedezték fel. Azóta többször restaurálták. Csak valószínűsíthető, hogy alkotója ugyanaz a művész, aki a Szent Miklós-portrét készítette, ugyanis a gótikus stílus jellemábrázolási jegyei ezen is tetten érhetők. „Hétszázéves freskófestményt fedeztek föl a dunaszerdahelyi templom falán” – írta 1932 szeptemberében a Prágai Magyar Hírlap:
„Dunaszerdahelyről jelentik: Érdekes felfedezésre bukkantak a dunaszerdahelyi, ősrégi katolikus templom külső falán. A régi vakolat hullani kezdett s a levált falazás alatt feltűntek egy kép részletei. Az országos műemlékvédő hivatal kiküldötte megtekintette a freskórészletet s azt értékesnek találta. A vakolat további részét is lefejtették s két és fél méter magas, két méter széles freskófestmény került a vakolat mögül elő. A festmény kálváriai jelenetet ábrázol, eredeti felfogásban, amely lehet, hogy egy része a középkori úgynevezett „szegények bibliájának”. A középkorban, drága lévén a könyv, a vallási ismereteket úgy vésték a hívők lelkébe, hogy a templom falait még kívülről is kifestették bibliai jelenetekkel. Ezekből a képes bibliákból szerezték vallási ismereteiket. Lehet, hogy ez a kép is ilyen „szegények bibliája”. Hasonló freskó ritkán kerül elő a Csallóközben. Csupán a várkonyi templom freskóját említhetjük meg ezekből az időkből, igy a dunaszerdahelyi lelet a második ilyen freskó. A kép öt személyt ábrázol, amelyek azonban az idők folyamán természetesen erősen megrongálódtak. Tekintettel arra, hogy szakértők szerint keletkezése a XIII. századra tehető, így ezidőszerint a Csallóköz legrégibb freskófestészeti műemlékének tekinthető. Az újonnan felfedezett képet valószínűleg renoválni fogják.” – Prágai Magyar Hírlap, 1932. 09. 06.
Dunaszerdahely szívében járunk, ott, ahol a déli harangszó elkergeti a galambokat a torony ablakaiból, s bevonzza a látogatókat a kurta Nemesszeg felől.
A placcon szó szót követ, citerázik a szél a csarnokok oszlopain, és aki betéved a templomba, áthatja az ódon falak illata. A kéthajós Isten háza előtt Szent Miklós „várakozik” a Szeplőtelen Szűzzel, az Atyával és az ő Fiával, na meg egy galambbal, melyet nem rettentett el a mázsás súlyú harang mély lüktetése. Még mindig harangoznak, de a kis jószág bőszen repked és rezzenéstelen „arccal” dokumentálja a jelent. Bimm-bamm, bimm-bamm…
A templom mellett álló Szentháromság-oszlopot az egykor városunkat ért, komoly nyomot hagyó járványok csillapodása után emelték, köszönetképpen a járvány elvonulásáért 1777-ben. Az emlékmű Gönczöl György és Lengyel Erzsébet adománya.
„Az Esztergomi Főegyházmegye VI. főesperesi kerületének székhelye évszázadokon át Szerdahely volt. Így tehát Szerdahelyen összpontosult a főesperesség, amelyhez négy alesperesség tartozott, és a 13 filiájú plébánia egyaránt.
Szerdahely volt a mater, azaz az anyaegyház, amelynek területén egyházilag csak Szerdahelyt, Nemesszeget és Újfalut sorolták ide – ugyanakkor Elő-Tejed önálló filiaként van feltüntetve.
A szerdahelyi plébániához 1781-ben tucatnál is több filia, azaz leányegyház tartozott. A sorrend a következőkből állt össze: Sik-Abony, Kis-Udvarnok, All-Baár, Éthe, Hegy, Csenkeszfa, Podafa, Lider-Tejed, Olle-Tejed, Elő-Tejed, Balásfa, Nagy-Udvarnok és Tőkés.” – Édes otthon, 1998.
A Szentlélek galamb képében kitárta oltalmazó szárnyait. Körös-körül a tér „panel-paravánja”, vagy öt-hat emeletnyi.
A templom köré látszólag véletlenszerűen elhelyezett szobrok egyike sem áll az eredeti helyén! Volt amelyiket csak áthelyezték, míg legtöbbjük „ideköltözött”, vagy éppen száműzve, később pedig rehabilitálva lett.
Szent Miklós szobra. A gyermekek, a kereskedők és a gyógyszerészek védőszentjének városunk híres szülöttje, pókateleki Kondé Miklós püspök (1730–1802) emelt szobrot 1785-ben, amely a katolikus templom bejáratánál található.
Talán a legérdekesebb történet a Kálvária-szoborcsoporthoz kapcsolódik, melyet napjainkban a Kisudvarnoki úti temetőben találunk meg. Az 1808-ban ismeretlen szobrász által készített Kálvária-szoborcsoport az egykori Nemesszeg és Kistejed városrészek közötti – Nemesszeg végéhez közelebb eső – anno már az 1700-as években is létező 7 m magas, 12 m átmérőjű csonka kúp alakú Kálvária-dombon állt. Az 1781-es kanonoki vizitáció mint [az akkor még különálló] Nemesszegben található Kálváriát említi. A Kálvária-dombot 1959-ben útépítés ürügyén elbontották – a valódi ok persze a vallásellenesség volt, hiszen a Vasútsor utca folytatásának cseppet sem volt útjában! Ugyanott ma parkolót találunk.
A szoborcsoportot előbb a dunaszerdahelyi Szent György-templom mellé, 1978-ban pedig „felújítás” címszó alatt Kisudvarnokba, pontosabban a kisudvarnoki Szentháromság-templom mögé szállították, ahol évtizedekig várta további sorsát.
A kálváriajelenet Krisztust ábrázolja a keresztfán Szűz Mária, Mária Magdolna és Keresztelő Szent János, valamint a két lator társaságában. A jó lator felnéz Krisztusra, a rossz lator elfordítja a fejét. Feliratuk (Mária Magdolna és Keresztelő Szent János szobrán): „1808. / Ren. / 1901.” A szoborcsoport „rehabilitációja” csupán a rendszerváltás után válhatott aktuálissá, így azokat a kétezres évek elején a Kisudvarnoki úti temetőbe szállították, majd ott a helyszínen – egyes elemeit pedig másutt – restaurálták:
„Csütörtöki András és Mézes Árpád szobrász-restaurátorművészek [RENON Kft.] 2006-2009-ben. Munkatársak voltak: Mag Gyula szobrászművész, Ferdics Gábor szobrász” – az Újjászületett műemlékek c. katalógus alapján: „Bár az alkotások súlyosan megsérültek, stílusjegyeiket elvesztették, úgy tűnik, hogy az összes szobor egy időben készült, késő barokk stílusszemléletében…”
Mivel sok temetővel ellentétben az 1960 körül létesített dunaszerdahelyinek azelőtt nem volt nagykeresztje – csupán egy fehérre festett, kör alakú, szakralitást nélkülöző kompozíciója a ravatalozó előtt – a Kálvária-szoborcsoportnak végül itt találtak méltó elhelyezést.
Legalábbis azt gondoltuk, ezzel véget ért a dunaszerdahelyi Kálvária-szoborcsoport „kálváriája” (sic!). De nem így történt. Közel két évtized múlva, 2024 júliusának közepén az addigra ismét rossz állapotba került szakrális emlékhelyet egy éjszakai vihar megrongálta. Ledőlt főkeresztjének oldalsó szára, ami magával rántotta a kereszt csúcsát, valamint a kereszten lévő feszületről Jézus fejét. Felújítása elhúzódott, s csak a következő esztendőben valósult meg. A munkálatok 2025. november 1-jére fejeződtek be, amikor ünnepélyes keretek között meg is áldották a megújult vallási emlékhelyet. Vissza a templomba, amely:
„1647-től tehát állandóan a katolikusok kezében van. 1673-tól a plébánián már rendszeresen vezetik az anyakönyveket. Ekkor a plébános Kürtössy András volt, 1743-ban órát helyeznek el a toronyba, amely a város tulajdona volt. Az óra kezelőjét is a város fizette. 1792-ben adományozta Kondé Miklós püspök a dúsan díszített, fából faragott barokk szószéket. 1801-ben bontották le a templom mellett álló régi kápolnát. Anyagát Krisztián nemesszegi lakos vette meg. A templom alapfalának ásatásakor több csontra és edényre, valamint pénzre bukkantak, amelyek valószínű a régi temető maradványa voltak. A templom körüli temetkezést a XVIII. század végén királyi rendelet tiltotta. 1811-ben ezért az újfalusi Téglaház-dűlőben létesítettek új temetőt. Ide 1950-ig [?] temetkeztek a város lakói…” – Édes otthon, 1998.
A Téglaház-dűlőben létesített, de 1960 után megszüntetett Szerdahely-Újfalu temetőjének nagykeresztje, az ún. Finta-kereszt, a temető felszámolása után 2023-ig szintén a Szent György-templom mellett állt.
„Költözik a Finta-kereszt” – számoltam be közösségi oldalamon, miszerint: „Szerdahely-Újfalu egykori temetőjének nagykeresztje, melyet az 50-es évek végén, 60-as évek elején számoltak fel, s helyére épült a Duna Szálló, illetve a Járási Nemzeti Bizottság székháza, Sikabonyba költözik. A kereszt annak idején a Szent György-templom mellé került, ahol egy alkalommal már pár méterrel arrébb helyezték. A Finta-kereszt ezúttal a sikabonyi öreg temetőbe, vagyis annak kitisztított és újra megnyitott részére költözött. A kereszt felirata: „Tsinaltatta / Nemes és Nemzetes / Ollé Mátyás Özvegye / FINTA ANNA / 1833 Esztendőben”.
„1812-ben renoválták a templom tetejét, 1832-ben pedig az egész templomot A templom gondnoka 1774-1808-ban Kondé István volt. 1840-ben villám sújtotta, ekkor leégett nemcsak a templom, hanem a mellette lévő iskola és plébánia is. A templom alatti kriptában a lelkészek és a Kondé család tagjainak holttestei feküsznek. 1916-ban két harangot kellett hadi célokra beszolgáltatni a hatóságoknak. A második világháború idején ugyancsak hadi célra szerelték le a nagyharangot is. 1952-ben állami hozzájárulással renoválták a már szinte összeroppanással fenyegető templomot. 1953-ban a belső falon, a sekrestye felett a meszelés alatt megtalálták Szent Miklós püspök freskóját. A képet a műemlékvédő hivatal renováltatta. A külső falon találták meg a ,,Szegények Bibliája” nevű freskót. 1953-ban ezt is renoválták. A templom körül értékes művészi faragású kőszobrok találhatók Miklós püspök szobrát 1789-ben Kondé Miklós állíttatta. Az 1808-ból való Kálvária három kőkeresztjét 1961-ben szintén a templom kertjében helyezték el. Ezt a kertet 1919-ig fakorlát kerítette, az új vaskerítés 1929-ben készült el. Készítője Balázsi Ágoston szerdahelyi lakatosmester volt. A templomot mint műemléket tartja nyilván a pozsonyi műemlékvédő hivatal…” – Édes otthon, 1998.
Ahogy az idők változtak, úgy változott nemcsak a templom külalakja, hanem annak környezete is.
Maga a tér azelőtt mondhatni egy „körforgalom” volt a Szent György-templom körül. Majd elkezdődött az Öreg város átépítése, melynek során csak Isten háza maradt a helyén. Ezt követően az alacsony kerítéssel körbevett szakrális épület a hetvenes években az Óváros lakótelep „fogságába esett”. Bekerítették, mert a rendszernek így felelt meg, Dukla térként titulálva a templom térségét. A blokkok alá üzleteket és szolgáltatásokat álmodtak, s ezzel a tér mintegy megtarthatta központi jellegét. Az egyházi szokások gyakorlása mellett immár a boltokba is visszajártak Dunaszerdahely polgárai. Jellegtelen acéloszlopokkal „ácsolták” alá a boltok előtti árkádot, melyeket csak két évtized múlva, a Makovecz Imre tervei alapján felújított boltíves pillérek takartak el végleg.
1980-ban a teret a „800 éves város” rendezvénysorozat keretében ismét átnevezték. Vámbéry Ármin tér lett. Vámbéry városunk fogadott fia volt, aki szülővárosának tekintette Dunaszerdahelyt.
Vámbéry Ármin (eredeti néven: Wamberger Hermann) a Pozsony melletti Szentgyörgyön született 1832. március 19-én. Még nem volt egyéves, amikor apja meghalt, édesanyja pedig, hogy a népes családnak megélhetést biztosítson, férjhez ment egy Fleischmann nevezetű dunaszerdahelyi kereskedőhöz. Így került Vámbéry Dunaszerdahelyre. Ahogy a „Küzdelmeim” c. életművében említi, mindig is Dunaszerdahelyt tekintette szülővárosának, városunk pedig büszke volt híres „szülöttjére”, bár valódi nagysága sokáig rejtve maradt az egyszerű nép körében.
Előbb a templomhoz közeli, kultikus „Lefutós” utca viselte nevét, majd a lakosság által „templom térnek” hívott negyed.
Ideológiai szempontból talán jól is jött az akkori városvezetésnek, hogy a település központi tere – melynek domináns építménye a katolikus templom – olyasvalaki nevét kapja, aki nem kötődik a szakrális építményhez. Bizonyára sokan emlékeznek még arra a Vámbéry-emléktáblára, amely aztán a tér kilencvenes évekbeli felújítása után nem került vissza helyére. Talán mert kiderült, hogy nem is ott állt a háza?
„1980. október 16-án Vámbéry Ármin tiszteletére emléktáblát avattak Dunaszerdahelyen. Az emléktáblát a város központjában, a Vámbéry Ármin térre nyíló új ötemeletes lakó- és üzletház árkádja alatt helyezték el. Az emléktábla szövege szerint: „Ezen a helyen állt a világhírű tudós és utazó háza”. Az emléktábla létesítését Mácsay Gyula, a dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság alelnöke kezdeményezte. Maga az alkotás a Dunaszerdahelyen élő kiváló akadémiai festő, Almássy Róbert keze munkáját dicséri. Az avatóbeszédet Gyurcsik József, a Városi Tanács elnöke tartotta…” Magyar földrajzi gyűjtemény, 1980.
Reggelente pedig kinyitott a téren a kenyeres, a félkész, a tejcsarnok, a halas, meg a „batya”. Aztán a nyolcvanas évek végén, nagyapám halála után nagyanyám a Vámbéry térre, egy második emeleti garzonlakásba költözött. Ablakai éppen a templom bejáratára nyíltak! Hosszú évekig élvezhettem a kilátást, s ahogy a hívek folyton gyertyát gyújtottak a Szeplőtelen Szűz fellegszobránál.
A Szeplőtelen (Immaculata) nevet viselő szakrális emlék az 1800-as évek végéről származik. Az alkotás a bűn nélküli Szeplőtelen Fogantatást, vagyis az imádkozó Szűz Máriát ábrázolja, a Napba öltözött Asszonyt, feje körött a csillagok koronájával. Mária épp a földgolyót körbefogó, vagyis a világot veszélyeztető, s magát a bűnt megtestesítő sátánt, a kígyót tapossa egyik lábával, míg a másikkal egy félholdon áll – így megalázva az eretnekeket és hitetleneket is.
A rendszerváltást követően aztán elkezdődött a belváros és a Fő utca átépítése, az egykori városkép visszaállítása-rehabilitálása.
Makovecz Imre, a magyar organikus építészet világhírű mestere kész tervekkel érkezett Dunaszerdahelyre! Ennek egyik, ha nem a központi eleme a templom körüli térség felújítása volt. A mama ablaka alá egy gótikus jegyekre hajazó tornyot emeltek, ami szinte pont olyan lett, mint a templom tornya. Benne a mai napig cukrászda üzemel, ahonnét rendszeresen hordtuk fel a fagylaltot nagyanyámnak. Majd „Evicska” citrom-puncs kombóját nyalogatva édesanyámmal kikönyököltek az ablakon, hogy megvitassák a város ügyes-bajos dolgait, és „kibeszéljék” a járókelőket és a misére igyekvőket. Akkor tudtam meg például, hogy a lakosságot valószínűleg erős rokoni szálak fűzik egymáshoz, mert két „név” állandóan ismétlődött. Talán Önök is ismerik őket?! Egyiküket „Hogyishívjáknak” nevezik, a másik pedig a „Tudodki”…
Ezek nélkül a sztorik nélkül egy helytörténeti írásom sem lenne teljes, mivel a szóbeszéden kívül rengeteg olyan adat is elhangzott, ami gazdagította tudásom.
A rendszerváltás után a „kék” templom visszakapta méltóbb kinézetét, a körülötte lévő blokkok felújítása során pedig arra törekedtek, hogy homlokzatuk színvilága passzoljon Isten házához, kiemelve annak jelentőségét. A felázott falakat „kitakarták”, majd megfelelő technológiával kiszárították. A korábban „bevásárlóközpont” jellegű tér viszont mindinkább veszített fényéből, a legtöbb bolt gazdát és profilt cserélt, vagy egyszerűen megszűnt.
Miközben a nagy pompával felépített plázák és szupermarketek csak ideig-óráig tűrték meg az üresen álló üzlethelyiségeket, a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templom környéke ilyen tekintetben szinte elnéptelenedett.
Az árkádokra ráfért a felújítás, ahogy a templom környékének csinosítása sem tűrt halasztást. 2025 júniusában az egykori drogéria, majd étterem helyén átadásra került a Katolikus Egyház új közösségi terme, a Stephaneum. Mi pedig megvártuk, míg átadásra kerül a frissen felújított tér, hogy katolikus templomunk történetét immár zöldebb környezetben mutathassuk be. Istennek legyen hála!