Klikk Out Vikkendhouse: Eklektikus csalamádé

Köszöntelek kellemes kis hétvégi házamban, ahol vasárnaponként más-más főszereplővel hallgatjuk végig a zenéket, melyekkel élete útján került szoros kapcsolatba, és váltak számára esszenciális elemekké. Ismerjük meg szelektorunk történetét a zenével való találkozástól egészen napjainkig!

A legutóbbi kiadásban megismerhettük Varga Biankát, a felvidéki Slam Poetry kiemelkedő alakját és kedvenc zenéit, most bemutatnék egy fiatalembert, aki anno társaival együtt rakta le a Slam alapjait a Felvidéken. A harminchetedik epizód házmestere a gútai Forgács Attila.

ejszakai furdozes

Lemaradtál az eddigiekről?

 

Ismerjük meg Attilát:

“Forgács Attila, a GútaTV igazgatója vagyok, előtte a Komáromi Jókai Színház tour managere, Gúta város képviselője és MC egy életre, ezek mellett promotőr, producer, a jó ügyek aktivistája :), a helloGúta alapítótagja, DGSprint egyik létrehozója, és még sorolhatnám a projekteket: slam poetry, környezetvédelem, zenés balhék.

A fő szempont még mindig a lokálpatriotizmus, néha van rajtam sapka, néha nincs, akasztott ember még nem voltam. Kedvenceim a rántott sajt, palacsinta, hamburger, kóla, fröccs, versek, zene minden zsánerben és mennyiségben!”

Milyen közeli a kapcsolatod a zenével?

Édesanyám hangos rádiózással vitte végig a nyolcvanas éveket. Állítólag pólyás baba koromban már mellettem nyomta az Isteni Karel. A családunk első CD-je a Queen – Greatest Hits volt. Tíz évesen volt egy masszív rave és hardcore korszakom, alapsuliban az otthonról hozott hi-fi toronnyal én nyomtam a teadélutánok talpalávalóját. 13 évesen kazettás deckekről nyomtam le egy szülinapi bulit.

Aztán egyszer csak jött egy kazetta, amire az volt írva, hogy Wu-Tang Forever. Ott eldőlt minden: hiphopos lettem! Azóta a hiphopon keresztül az összes sample zene visszabontásával eljutottam minden műfajhoz. Hogy a kérdésre válaszoljak, a zenével olyan közeli a kapcsolatom, hogy a bajszunk összeért már. Beszereztem egy basszusgitárt, és ha megtanulok játszani rajta, akkor az lesz a csók-  már csak így fogok tudni ennél közelebb kerülni a zenéhez.

Téged MC-ként (rapper) ismertelek meg egy koncerten. Mesélnél arról a korszakodról?

A hiphopfelvidek.org portált, mozgalmat Jakuzával csináltuk. Külön-külön kezdtünk MC-zni de együtt jártunk fellépni, ami brutálisan jó korszak volt, és 2004-től 2011-ig tartott. Minden fázis megvolt, mint a nagyoknak (csak kicsiben). Autogramosztások, mellettem elguruló kocsi, amiből a mi zenénk szól, disco club, ahol játszották a zenéinket, rádióműsorok ahová elhívtak fellépni, pl. a Pécsi Hard Rák. A gútai biliárd előtt az utcán Busa Pista beatboxára rappelni, az NKS-el, Raptorzzal freestyle-ozni a Royal Disco Club előtt hajnalban. Egy generáció és barát lenni ezekkel az előadókkal nagy dolgok voltak számunkra. Sok hiphop partyt szerveztünk, nemzetközi előadókkal is dolgoztunk, az utolsó fellépésünkön ez volt a line-up: Rytmus, Attilah & Jakuza, Coolio, Ganxsta Zolee és a Kartel!

Kedvenc előadók és albumok?

A kedvenc százat is nehéz volna felsorolni… Főleg így, hogy zenei mindenevővé metamorfáltam. Jelenleg a Balázs Elemér Group -The New Beginning, ami az ügyeletes kedvenc új felfedezés. Azt hiszem a Dr. Dre – Chronic 2001 és a Wu-Tang Forever örök albumok számomra. A kedvenc magyar MC-m pedig mindörökké MC Gőz és a 4 trackes EP-je. George Benson, BB King, Akkezdet, Jamiroqai, Stevie Wonder, Sting, Daft Punk, Roots, Marcus Miller, Snoop Dogg, Method Man, Redman, ACDC és nincs vége….

Fesztivál- vagy koncertélmény, amit megosztanál az olvasókkal?

A Hradec Králové-i HipHopKempek felejthetetlenek maradnak mindörökké. Az EU legnagyobb hiphopfesztiválja: 16 színpad és csak hiphop! Amikor először ott voltam, azt hittem, a Mennyországba jutottam! Írtunk is egy számot a HipHopKempekről (amit persze sosem vettünk fel):

Ízlik a jéger, sátorban térden, a tegnap estéről nincsenek képek, holnap már lefürdök, ígérem, 16 stage hiphop, folyhat a vérem! Nem nézünk ki jól, sörrel mostunk fogat, a sátorban a pókom legyet a darazsammal fogat! 🙂

Ezzel mindent elmondtam, azt hiszem. Nagy koncertre járó vagyok. Nagy élmény volt 2004-ben RZA a PECSÁban, Red’n’Meth, JayZ, Fugees, Roots, CypressHill, Tom Jones, Karel Gott, Busta Rhymes, Fat Joe. Charlie-t akusztikus trióval láttam egyszer. A H2F partyk, amiket mi szerveztünk, mind legendás volt.

Hogy kapcsolódik össze a jelenlegi munkád a zenével?

Ahogy írtam, sok mindenben benne van a kezem, így pl. a GardenWineFest fellépőit én bookolom, a JazzBarátok körével is agyalunk valamin mindig: pl. a nemzetközi jazznapra is szerveztünk egy jó kis koncertet kísérőprogramokkal.

Üzenet a mixhez:

Ez egy eklektikus Csalamádé! 🙂 Ne haragudjatok, hogy nem tudtam hozni a „minél-ismeretlenebb-előadókat-hallgatok-annál-nagyobb-misztikusabb-underground-benyomást-teszek”-standardot:)

A mix:

Tracklist: 

1. Billy Joel – Movin’ Out (Anthony’s Song)

2. Dianne Reeves – Obsession

3. D’Angelo and The Vanguard – Really Love

4. Matt Martians – What Love Is

5. Nujabes – Luv (sic.) Pt. 3

6. Latinovits és Ruttkai – Szeretni bolondulásig

7. Peter Lipa – Maturantky 1998

8. Rick Hale Breea Guttery – Fly Me to the Moon/Lucky (Sinatra/Jason Mraz & Colbie Caillat Mash-Up) 

9. Mc Gőz – Égbenn Fent

10. La Coka Nostra – Gun In Your Mouth

11. Mellowbag feat. Freundeskreis & Gentleman – Tabula Rasa

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább